NBA: LeBron James hosszabbított a címvédő Lakersszel

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 20:43
null
LeBron James 2023-ig írt alá újra a Lakersszel (Fotó: Twitter, @NBAonTNT)
Az NBA történetének egyik legjobb játékosa, LeBron James további két évvel meghosszabbította szerződését a címvédő Los Angeles Lakersszel, így a 2022–2023-as idény végéig biztosan az aranysárga-lilák kosárlabdázója marad.

LeBron James már 35 éves, de ez korántsem látszik rajta, sőt a mögöttünk hagyott 2019–2020-as idényben bajnoki címig vezette a Los Angeles Lakerst, ráadásul ő lett a döntő legértékesebb játékosa.

A négyszeres bajnok klasszis 2018 nyarán szerződött LA-be a Cleveland Cavalierstől, és kötött egy négy esztendőre szóló, 153 millió dolláros szerződést, amelyből azonban az utolsó év játékosopciós volt – tehát James dönthette volna el, hogy szeretne-e három idényt követően is a Lakersnél maradni.

A 2018-ban aláírt megállapodásából eddig két év telt el, így a december 22-én induló 2020–2021-es évadban még a jelenlegi kontraktusa lesz érvényben, a jövő évi játékosopció helyett azonban egy kétéves hosszabbítást írt alá.

A 2021 nyarán életbe lépő új szerződés két esztendőről és 85 millió dollárról szól, és egyik év sem tartalmaz játékos-, vagy csapatopciót, így James a 2022–2023-as idény végéig biztosan az aranysárga-lilák kosarasa marad.

Csapattársa, a Lakers másik nagy sztárja, Anthony Davis jelenleg még szabadon igazolható, hiszen nem írt alá új megállapodást, de sajtóhírek szerint napokon belül ő is hosszabbíthat.

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

Ismét 40 pont a 40 éves LeBron Jamestől

Amerikai sportok
2025.02.21. 08:34

LeBron és Doncic is dupla duplázott, mégis kikapott a Lakers

Amerikai sportok
2025.02.20. 09:01

Döbbenetes előny az élen – ezek a sportolók keresték a legtöbb pénzt 2024-ben

Minden más foci
2025.02.14. 17:24
Ezek is érdekelhetik