Videó: a Buccaneers játékosa levette felszerelését, majd faképnél hagyott mindenkit

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 22:42
null
Antonio Brown mindenkit faképnél hagyott (Fotó: Getty Images)
Bizarr jelenetsor játszódott le a New York Jets–Tampa Bay Buccaneers meccsen (24–28). A címvédő balhés elkapója, Antonio Brown a meccs közepén levette a felszerelését, majd az öltözőbe vonult. Sajtóhírek szerint a játékos a lecserélése miatt hagyott mindenkit faképnél. Videó!

 

Antonio Brownt hiába marasztalta csapattársa, Mike Evans, a második félidőben – a saját közönsége előtt – levonult a pályáról. Mielőtt megtette, levette és a nézők közé hajította a felszerelését.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Brown nincs ott a pálya szélén, de talán ez volt az utolsó. Korábban felfüggesztették, amiért hamis Covid-igazolványt biztosított az NFL-nek.

FRISSÍTÉS: a Buccaneers vezetőedzője, Bruce Arians a győztes meccs után elmondta, a jövőben nem számít a játékosra.

„Brown többé már nem számít Buc-nak. Vége a történetének” – idézte Arianst a Yahoo Sports.

FRISSÍTÉS, HÉTFŐ, 10.58: Chris Myers sportközvetítő arról számolt be a Twitter-oldalán, hogy miután Brown félmeztelen kiszaladt a stadionból, beszállt egy rendőrautóba, majd azt kérte, kísérjék ki a rendőrök a repülőtérre, hogy elhagyhassa a várost.

Legfrissebb hírek

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16

NBA: Aaron Gordon idénycsúcsa véget vetett a GSW hétmeccses szériájának

Amerikai sportok
2025.03.18. 08:10

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

NHL: Ovecskin már csak nyolc gólra a rekorddöntéstől – VIDEÓ

Amerikai sportok
2025.03.16. 08:38

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

LeBron James könnyű triplával írt történelmet, megvan az 50 000. pontja

Amerikai sportok
2025.03.05. 08:34

NBA: már csak egy pont kell LeBron Jamesnek az ötvenezerhez

Amerikai sportok
2025.03.04. 15:56

NBA: trombózis a vállban – vége Wembanyama idényének!

Amerikai sportok
2025.02.20. 19:16
Ezek is érdekelhetik