Mendesnek nincs szerencséje a Manchester Cityvel

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2007.02.10. 20:21
Címkék
Hazai pályán győzött a Portsmouth a 27. forduló utolsó szombati mérkőzésén. A vezető gólt szerző Pedro Mendest – akárcsak ősszel – ezúttal is kényszerűségből kellett lecserélni a meccsen.
Pedro Mendes gólt szerzett, majd megsérült
Pedro Mendes gólt szerzett, majd megsérült
Pedro Mendes gólt szerzett, majd megsérült
Pedro Mendes gólt szerzett, majd megsérült
A forduló zárómérkőzésén a Portsmouth a Manchester Cityt fogadta. A két csapat őszi meccse gólnélküli döntetlent hozott, de nem erről maradt emlékezetes: Ben Thatcher olyan csúnyán lekönyökölte Pedro Mendest, hogy a portugált kórházba kellett szállítani. A walesi védő az eset után hosszú eltiltást kapott.

Azóta Thatcher már nincs a klubnál, Mendes pedig visszatérhetett a pályára. A középpályás a kezdőcsapatban kapott helyet.

Alig telt el öt perc, és máris megszerezte a vezetést a Portsmouth: egy szöglet után Mendes a tizenhatoson kívülről gyönyörűen lőtt a léc alá. A Manchesterben először kezdő Isaksson nyújtózott, de menteni nem tudott.

A Portsmouth a továbbiakban is támadásban maradt, de nem tudta megszerezni a megnyugtató újabb gólt. Sőt, a félidő vége felé kivált a csapat irányítója, Mendes. A portugál futballistát Barton tette harcképtelenné, bejött a pályára az Arsenaltól igazolt Lauren. A lefújás előtt még Vassell került nagy helyzetbe, de David James bravúrral védett.

A 62. percben egyenlített a vendégcsapat, egy gyors támadás végén, Vassell beadott Corradi pedig középről a hálóba bólintott.

A 81. percben Glen Johnson lőtt középre, a csereként beállt Kanu pedig közelről Isaksson hálójába lőtt, ezzel újra a Portsmouthnál volt a vezetés.

Az utolsó percekre hiába hozta be Stuart Pearce Szamaraszt is a csatársorba, az eredmény nem változott, Harry Redknapp együttese begyűjtötte a három pontot.

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE)

27. FORDULÓ
Portsmouth-Manchester City 2-1 (Pedro Mendes 5., Kanu 81. ill. Corradi 62.)
A bajnokság állása:
1. Manchester United 27 21 3 3 63-18 +45 66
2. Chelsea 27 18 6 3 48-18 +30 60
3. Liverpool 27 15 5 7 39-19 +20 50
4. Arsenal 25 13 7 5 46-21 +25 46
5. Bolton Wanderers 26 13 5 8 30-27 +3 44
6. Reading 27 13 4 10 41-34 +7 43
7. Portsmouth 27 11 8 8 36-26 +10 41
8. Everton 26 10 9 7 32-23 +9 39
9. Newcastle United 27 10 6 11 34-36 -2 36
10. Blackburn Rovers 27 10 4 13 30-38 -8 34
11. Tottenham Hotspur 26 9 6 11 30-38 -8 33
12. Middlesbrough 27 8 8 11 30-33 -3 32
13. Aston Villa 27 7 11 9 28-33 -5 32
14. Fulham 26 7 11 8 28-39 -11 32
15. Sheffield United 27 8 6 13 24-36 -12 30
16. Manchester City 26 8 6 12 20-32 -12 30
17. Wigan Athletic 25 7 4 14 26-41 -15 25
18. West Ham United 27 5 5 17 18-42 -24 20
19. Charlton Athletic 27 5 5 17 20-47 -27 20
20. Watford 26 3 9 14 15-37 -22 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik