A nigériai Yakubu Aiyegbeni Liverpoolba teszi át székhelyét

Vágólapra másolva!
2007.08.22. 18:11
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premiership) szereplő Everton csapata leigazolja a Middlesbrough nigériai játékosát, Yakubu Aiyegbenit. A napvilágot látott információk szerint 11,5 millió font körüli összegért cserél klubot a csatár.
Yakubu (pirosban) harmadik angliai csapatában bizonyíthat
Yakubu (pirosban) harmadik angliai csapatában bizonyíthat
Yakubu (pirosban) harmadik angliai csapatában bizonyíthat
Yakubu (pirosban) harmadik angliai csapatában bizonyíthat

KLUBREKORD

Yakubu Aiyegbeni sikeres klubcseréje egyben klubrekordot is jelenthet. A csatár 11,5 millió fontos átigazolási árával ugyanis megelőzheti az eddigi csúcstartó Andy Johnsont, aki 8.5 millió font ellenében érkezett az Evertonba a Crystal Palace-tól.
Bevégeztetett a megkezdett hadjárat, amit az Everton indított Yakubu Aiyegbeni kegyeiért. A Middlesbrough nigériai válogatott csatára a jövőben a kisebbik liverpooli csapatot erősíti, miután a két klub megegyezett az átigazolási összegről. Yakubu valamivel több mint 11 millió fontért öltözik kék szerelésbe - illetve öltözik, ha sikeresen átesik az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon.

A kiváló testfelépítésű labdarúgónak pedig nem okozhat gondot a fizikai tesztek sikeres abszolválása.

Yakubu szerdán még a Middlesbrough csapatával tréningezett, amikor megtudta, hogy mehet a Goodison Parkba, ahol vázolhatja személyes követeléseit az Everton vezetőinek. Persze nagy a valószínűsége, hogy a csatár és a klub "fű alatt" már mindenben megegyezett, így tényleg csak a formalitások vannak hátra a klubcseréig. Optimális esetben a futballista már ott lehet a pályán az Everton hétvégi, Blackburn elleni összecsapásán.

Az igazsághoz tartozik, hogy nem csak David Moyes csapata volt az egyetlen, amely soraiban szerette volna tudni Yakubut. A Portsmouth és a West Ham United is élénken érdeklődött a nigériai futballista iránt, végül mégis az Everton lett a befutó.

Yakubu 2003-ban vált ismert, és elismert labdarúgóvá Angliában. Első szigetországi klubja a Portsmouth volt, ahol két idényt töltött. Mindkét szezonjában tíz gól fölött termelt, nem csoda hát, hogy 2005-ben leigazolta őt a Middlesbrough. Az idényenkénti kétszámjegyű góltermést a Borónál is masszívan hozta - kérdés mire lesz képes a tavalyi hatodik helyezett Evertonban.

Legfrissebb hírek

Ligakupa: hétgólos meccsen jutott a Middlesbrough ellen döntőbe a Chelsea

Angol labdarúgás
2024.01.23. 23:21

Angol Ligakupa: a Boro elkapta a Chelsea-t, s minimális fórt szerzett a visszavágóra

Angol labdarúgás
2024.01.09. 23:07

FA-kupa: Sterling parádés szabadrúgást lőtt, továbbment a Chelsea – videó

Angol labdarúgás
2024.01.06. 20:40

Angol Ligakupa: megvan, ki ellen juthatnak döntőbe Szoboszlaiék

Angol labdarúgás
2023.12.21. 08:55

Angol Ligakupa: a Newcastle ismét nagyágyút kapott, a Liverpool a West Hamet

Angol labdarúgás
2023.11.02. 10:45

Angol Ligakupa: Carrick csapata fordulatos meccsen jutott a 8 közé

Angol labdarúgás
2023.10.31. 22:43

Championship: Coventry–Luton csatát rendeznek a feljutásért a Wembleyben

Angol labdarúgás
2023.05.18. 12:04

Championship: a Burnley feljutott a Premier League-be

Angol labdarúgás
2023.04.07. 23:26
Ezek is érdekelhetik