Fotó: Imago (archív)
A két hadvezér, Benítez (balra) és Ferguson között a szóváltás már megvolt, jöhet az ütközet
Fotó: Imago (archív)
A két hadvezér, Benítez (balra) és Ferguson között a szóváltás már megvolt, jöhet az ütközet
Nyáron, amikor megkapjuk a sorsolást, általában a United és az Everton elleni meccseket keressük ki először” – érzékeltette Jamie Carragher, a Liverpool védője a párosítás jelentőségét.
Nos, ezzel a semleges szurkolók is hasonlóan lehetnek. Ahogy elkészítik Európa nagy bajnokságainak sorsolásait rögtön mindenki a nagy rangadókat keresi, és talán nem túlzás azt mondani, hogy a 2008-2009-es szezonban a szombaton 13.45 órakor kezdődő Liverpool–Manchester United összecsapás első igazi nagy rangadó.
Vannak jelek, amelyek a szokásosnál is kiélezettebb csatát ígérnek az északnyugati derbire. Sir Alex Ferguson és Rafa Benítez például mindeddig békében megvolt egymással, de az utóbbi napokban amolyan „wengeres, mourinhós” üzenetváltásra került sor közöttük.
Sir Alex vitaindító üzenetének lényege: Robbie Keane nem ér annyi pénzt (20 millió fontot), amennyit Benítez fizetett érte a Tottenhamnek.
„Amikor legutóbb ellenük játszottunk – replikázott finoman Benítez is –, Hargreaves, Nani és Tévez a kispadjukon ült. Hetvenmillió font a cseresorban? Akkor ezeken a befektetéseken is vitatkozhatunk.”
Abban viszont mindenki egyetért, hogy nagyszerű mérkőzésre van kilátás, főleg, hogy a vendégeknél bemutatkozhat Dimitar Berbatov (aki egyébként a Tottenhamnél csapattársa volt a liverpooli Robbie Kenae-nek), míg a hazaiaknál pályára léphet a korábban kisebb sérüléssel bajlódó Fernando Torres, Steven Gerrard kettős.
Az elmúlt évek meccsei alapján egyébként van mit törlesztenie a liverpooliaknak, ugyanis a 2002-2003-as szezon óta Sir Alex Ferguson együttese ötször nyert az Anfield Roadon egy döntetlen mellett.