A taktikai mesterek csatája következik – de kié lesz a mestermunka?

Vágólapra másolva!
2008.09.21. 12:51
Chelsea–Manchester United csatával folytatódik a Premier League küzdelemsorozata vasárnap délután. A sorsolás korán összehozta a „kékeket” és a „vörös ördögöket”, ám a manchesteriek liverpooli veresége miatt jelentős tétje van a rangadónak: a bajnoki címvédő négy mérkőzés után leszakadhat az élmezőnytől. Alex Ferguson és Luiz Felipe Scolari először néz farkasszemet egymással. A két menedzser eltérően „hangolt” a mérkőzésre.
A harc a moszkvai BL-fináléban is óriási volt
Fotó: Imago (archív)
A harc a moszkvai BL-fináléban is óriási volt
A harc a moszkvai BL-fináléban is óriási volt
Fotó: Imago (archív)
A harc a moszkvai BL-fináléban is óriási volt

Sir Alex Ferguson napok óta a Chelsea elleni mérkőzésre hangol. Mégpedig érdekes módot választva: feszíti a húrt. Mintha nem lenne elég, hogy az idei BL-döntő után először találkozik egymással a két csapat.

A skót szakember a bajnokság elején kifejtette, hogy az Arsenal és a Liverpool sokat erősödött a nyáron és az említett két csapatban mennyi fejlődési lehetőség van – utóbbi együttesről egy hete ráadásul már személyes tapasztalatokat is gyűjthetett a szakember.

Majd a Villarreal elleni BL-mérkőzést követően azt dörgölte a Chelsea szurkolóinak orra alá a manchesteri főnök, hogy a Premier League két legnagyobb csapata a Manchester, illetve az Arsenal. A Chelsea tudniillik csak az elmúlt években, Roman Abramovics érkezésével emelkedett a nagyok közé.

OLVASÓINK CHELSEA SIKERT JÓSOLNAK

A Nemzeti Sport Online olvasóinak többsége Chelsea-győzelmet vár a délutáni csatától. Majdnem kétszer annyian szavaztak a „kékek” sikerére, mint a „vörös ördögökére”. Érdekesség, hogy olvasóink közül a döntetlenre voksoltak a legkevesebben.

Szavazás

Vasárnap megismétlődik a legutóbbi BL-döntő: a Chelsea vendége a Manchester United lesz. Ön mit vár a mérkőzéstől?

Szavazatok száma: 1695

A hazaiak jobb formában vannak, míg a Manchesternél akadozik a gépezet: londoni győzelem lesz a vége.
52 % (875)
Nem bír egymással a két sztárklub, marad a pontosztozkodás.
20 % (337)
Magukhoz térnek a
28 % (483)


Fergusonnak az sem tetszett, hogy John Terrynek a legutóbbi fordulóban kapott piros lapját eltörölte a Keith Hackett vezette játékvezetői bizottság, így Michael Essien az egyetlen nagy hiányzó a londoniaknál (Michael Ballack és Didier Drogba is játékra jelentkezik). Ferguson megjegyezte: ha United-játékosról lett volna szó, Hackett nem így intézkedik (Ferguson márciusban egyszer már élesen bírálta a jb-elnököt, akkor szó szerint azt mondta, hogy nem alkalmas munkája végzésére, ezért később közleményben kellett tisztáznia magát.)

Manchesteri oldalon azonban több hiányzó is van. Michael Carrick nem mostanában fog újra pályára lépni kiújuló lábsérülése miatt, Nemanja Vidicset eltiltották. Dimitar Berbatov viszont bevetésre kész, így az is megtörténhet, hogy a szintén visszatérő Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Carlos Tévez és Berba egyszerre lesz a pályán.

Ferguson ugyanis azt ígérte, hogy fognak ők még együtt szerepelni. Igaz, nem valószínű, hogy rangadókon, és arra sem tett utalást, hogy épp most, a Chelsea ellen.

Míg Ferguson próbál feszültséget teremteni – lehet, hogy Mourinho taktikáját alkalmazva: figyelemelterelés gyanánt –, addig a másik vezér, Luiz Felipe Scolari igyekszik levenni a terhet játékosai válláról, miszerint az MU elleni győzelem ugyanúgy csak három pontot ér, mint a Stoke City vagy Wigan elleni.

A brazil edző az ellenfél játékosait dicsérte, közülük is elsősorban Cristiano Ronaldót, aki játszott a keze alatt a portugál válogatottnál. „Cristiano Ronaldo a világ legjobb három játékosa között van. Mondtam ezt két éve, és most is csak megismételni tudom” – mondta Scolari.

A brazil edző elmondta, hogy portugál szövetségi kapitányként a FIFA Év játékosa-szavazáson Didier Drogbára, John Terryre, majd Ronaldóra szavazott. „A három játékos közül kettő most az én csapatomban játszik. Nem utasítanám vissza a harmadikat sem. Ha Ronaldo úgy gondolja, váltani akar, mi tárt karokkal várjuk” – mondta némi mosollyal a szája szegletében Scolari.

PREMIER LEAGUE

5. FORDULÓ
CHELSEA–MANCHESTER UNITED
London, Stamford Bridge;. 15 óra. V: Mike Riley
A várható kezdőcsapatok
Chelsea: Cech – Bosingwa, Terry, R. Carvalho, A. Cole – J. Cole, Lampard, Deco, Malouda – Anelka, Drogba
MU: Van der Sar – G. Neville, Brown, R. Ferdinand, Evra – Fletcher, Scholes, Anderson – Tévez, Berbatov, Rooney


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Arsenal 5 4 1 11–2 +9 12
2. Liverpool 5 3 2 5–2 +3 11
3. Chelsea 4 3 1 9–2 +7 10
4. West Ham 5 3 2 11–9 +2 9
5. Aston Villa 4 2 1 1 8–6 +2 7
6. Sunderland 5 2 1 2 5–6 –1 7
7. Hull City 4 2 1 1 5–8 –3 7
8. Blackburn 5 2 1 2 6–11 –5 7
9. Manchester City 4 2 2 9–7 +2 6
10. Fulham 4 2 2 4–4 0 6
11. Portsmouth 4 2 2 5–6 –1 6
12. Everton 4 2 2 7–9 –2 6
13. Middlesbrough 5 2 3 6–8 –2 6
14. Wigan 4 1 1 2 7–4 +3 4
15. Manchester United 3 1 1 1 3–3 0 4
16. West Bromwich Albion 4 1 1 2 4–5 –1 4
17. Bolton 5 1 1 3 5–7 –2 4
18. Stoke City 5 1 1 3 7–10 –3 4
19. Newcastle 5 1 1 3 4–9 –5 4
20. Tottenham 4 1 3 4–7 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik