Ferguson Eto’óval vagy Fernando Torresszel pótolná Ronaldót

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.14. 13:13
Sir Alex Ferguson a szinte bizonyosan a Real Madridhoz távozó Cristiano Ronaldo helyére Samuel Eto’ót, az FC Barcelona kameruni csatárát szerződtetné, legalább is a londoni The Times szerint. A Sunday Express még ennél is megdöbbentőbb hírrel állt elő: Ferguson állítólag 40 millió fontos ajánlatot készül tenni a Liverpoolnak Fernando Torresért.
Lehet, hogy Eto'o és Evra a következő idényben már egy csapatban játszik?
Fotó: Action Images
Lehet, hogy Eto'o és Evra a következő idényben már egy csapatban játszik?
Lehet, hogy Eto'o és Evra a következő idényben már egy csapatban játszik?
Fotó: Action Images
Lehet, hogy Eto'o és Evra a következő idényben már egy csapatban játszik?

A Manchester United skót menedzsere állítólag már el is juttatta az Eto’óval kapcsolatos igényét az angol bajnokcsapat vezetéséhez, sürgős választ várva kérésére.

A kameruni támadó iránt amúgy a másik manchesteri élvonalbeli klub, a City is erőteljes – 25 millió fontos, vagyis mintegy 29 millió eurós ajánlat formájában is megtestesülő – érdeklődést mutat. Tartja magát ugyanakkor az a verzió is, hogy a spanyol bajnokságban 30 gólig jutott, ezzel a Primera Divisiónban „gól-alkirály” csatárt a hazai pontvadászatban és a Bajnokok Ligájában is győztes FC Barcelona esetleg elcseréli az olasz bajnok Internazionale svéd támadójáért, Zlatan Ibrahimovicért.

Fergusonnak azért is kellene Eto’o, mert nem pusztán Ronaldo elszerződése miatt gyengülhet meg alaposan az MU támadópotenciálja, hanem mert a távozás gondolatával foglalkozik a Unitedben az általa vártnál jóval kevesebb lehetőséget kapott válogatott argentin csatár, Carlos Tévez is.

Az idei nyár egyik, ha nem a legnagyobb szenzációja az lenne, ha a Sunday Express által megszellőztetett hír igaznak bizonyulna és valóra is válna, azaz Fernando Torres a Liverpool mezét a Manchester Unitedéra cserélné. A Mersey-partiak 20 millió fontért vették meg Torrest az Atlético Madridtól, most pedig 40 millió fontot ajánlana érte az MU a hírek szerint. Ez az összeg a spanyol csatár kulcsszerepét tekintve nem tűnik túl nagynak, így Ferguson legfeljebb abban reménykedhet, hogy valóban igen súlyosak a Liverpool anyagi gondjai, amin ez a 40 millió font is sokat segítene.

A lap megemlíti még a lehetséges új szerzemények között a Karim Benzemát, Sergio Agüerót, Franck Ribéryt és David Silvát is.

A legbiztosabbnak Antonio Valencia érkezése tűnik, a Wigan játékosa állítólag napokon belül aláírhatja manchesteri szerződését.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU

Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Felkészülés: nyert az MU a Valencia ellen, kikapott a Manchester City

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Valencia vezette győzelemre a Manchester Unitedet a Valencia ellen

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Fernando Torres szerint a Premier League a legerősebb bajnokság

Angol labdarúgás
2009.08.01. 17:05

Alex Ferguson 20 gólt vár Dimitar Berbatovtól az új idényben

Angol labdarúgás
2009.07.31. 15:46

Antonio Valencia góllal mutatkozott be a Manchester Unitedben

Német labdarúgás
2009.07.29. 21:15

Ferguson: Ronaldo középhátvédként végzi, az még nincs a Realban

Angol labdarúgás
2009.07.29. 16:16

Eto’o nem mezcsókokkal akar bizonyítani

Olasz labdarúgás
2009.07.28. 15:33
Ezek is érdekelhetik