Chicharito fejében a visszavonulás is megfordult

Vágólapra másolva!
2010.10.28. 17:15
null
Chicharitónak nem mindig ment a játék a Chivasban (Fotó: Action Images, archív)
Javier Hernández kezd a Manchester United szurkolóinak egyik legnagyobb kedvencévé válni, pedig nem is olyan rég még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében. A Chicharitónak becézett mexikói támadó még a hazájában játszva elég mély hullámvölgybe került, abban sem volt biztos, hogy megüti az első osztály szintjét.

 

A Chivas felnőttcsapatában már 2006-ban bemutatkozhatott, ám a 2006–2007-es és a 2007–2008-as szezonban csak egy gólt tudott felmutatni.

A 2009-es év elején így a Chivas tartalékcsapatában találta magát (amely a mexikói másodosztályban szerepelt), és közel állt ahhoz, hogy inkább egyetemi tanulmányait helyezze előtérbe (a gazdasági ismeretekről szóló órákat állítólag nagyon élvezte). Édesapjának, az 1986-os vb-t is megjárt idősebb Javier Hernándeznek azonban sikerült rábeszélnie fiát, hogy teljes erejével a futballra összpontosítson, ennek pedig meg is lett az eredménye.

„Bizonytalan volt azt illetően, hogy egyáltalán alkalmas-e az első osztályra. Mondtuk neki, hogy legyen türelmes, de fiatal játékosként éppen az ellenkezője volt rá igaz" – emlékezett vissza az apuka.

Chicharito pályafutásának megmentésében a nagyapa, Tomás Balcázar – aki szintén a válogatottságig vitte, az 1954-es vb-n Franciaországnak gólt is rúgott – is szerepet játszott. Az öreg aztán bő egy évvel később a televízióból értesült unokája Manchesterbe szerződéséről:

„Megvicceltek. Javier és az apja azt mondta nekünk, hogy nyaralni mennek Atlantába. Másnap aztán telefonáltak, hogy kapcsoljuk be a tévét, érdekes dolgot látunk majd. Először a fiú arcát láttuk, majd feltűnt a Manchester United címere. Egyszerűen nem hittük el."

Azóta kiderült, hogy Sir Alex Ferguson jó üzletet csinált a 22 éves mexikói támadó megvételével. Chicharito a „vörös ördögök" színeiben betalált már az angol Szuperkupában, a Premier League-ben, a Ligakupában és a Bajnokok Ligájában is.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00

„Néhány játékos nem elég jó, mások túlfizetettek” – vallja a Manchester United tulajdonosa, aki 100 ezres stadiont ígér

Angol labdarúgás
2025.03.11. 10:45

Eldőlt az angol bajnokság? Arteta nem akar ezzel foglalkozni

Angol labdarúgás
2025.03.10. 09:58
Ezek is érdekelhetik