Newcastle: Kádár mellett Alan Smith-t sem marasztalják

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 19:19
A Newcastle United 11 játékossal nem hosszabbít szerződést a szezon végén, míg öt fiatalnak új kontraktust ajánlottak – jelentette be hivatalos honlapján a labdarúgóklub. A távozók listáján olvasható a korábbi Manchester United-csatár Alan Smith, a dán válogatott Peter Lövenkrands, illetve Kádár Tamás neve is.
Az már korábban eldőlt, hogy Kádárnak nem ajánl hosszabbítást a csapat, a védő neve azóta két másodosztályú angol klubnál is felvetődött lehetséges erősítésként.

Az sem meglepetés, hogy Alan Smith-t nem marasztalta a klub, hiszen a válogatott támadó az elmúlt fél évet már a harmadosztályú MK Donsnál töltötte kölcsönben. A felnőtt csapat keretéből távozik még a 25 éves középpályás, Danny Guthrie, illetve a 32 éves dán támadó, Peter Lövenkrands – ők az elmúlt szezonban már egyaránt kevesebb játéklehetőséget kaptak.

A fiatalok közül Paul Dummettnek, Bradden Inmannek, Conor Newtonnak, Michael Richardsonnak és James Tavernier-nek ajánlottak új szerződést a „szarkák”.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik