MU: Rooney távozna, CR7 visszatérhet Manchesterbe?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 13:02
null
Rooney távozik, Ronaldo érkezik? (Fotó: Action Images)
Ha beigazolódik, amit az angol sajtó szerda óta már kész tényként kezel, és valóban David Moyes váltja a visszavonuló Sir Alex Fergusont a Manchester United élén, az új menedzser első igazán nagy feladata az lehet a nyáron, hogy maradásra bírja Wayne Rooneyt. Miközben a csütörtöki angol lapok a csatár lehetséges eligazolásáról cikkeznek, David Gill, az MU ügyvezető igazgatója Cristiano Ronaldo visszatérését készíti elő Madridban.

A Man. United 27 éves támadója két héttel ezelőtt arra kérte Fergusont, engedjék el Manchesterből, mert új kihívásokra van szüksége. A visszavonuló skót menedzser viszont arról biztosította játékosát, hogy van jövője a Unitednél. Az MU sajtófőnöke szerdán közleményben erősítette meg: „Rooney nem eladó!”

Rooney nem először szeretné elhagyni a „vörös ördögöket”, 2010-ben egyszer már jelezte távozási szándékát. Akkor fizetésemeléssel sikerült maradásra és hosszabbításra bírni a támadót, aki jelenleg a kevés játéklehetőség és a Robin van Persie nyári érkezésének betudható háttérbe szorulása miatt távozna. Februárban már a sajtóban is felvetődött Rooney eligazolása, miután a Manchester United Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőjében – azaz a klub szezonbeli legfontosabb két mérkőzésén – Ferguson Van Persie-nek és Danny Welbecknek szavazott bizalmat.

Rooney 2004-ben az Evertontól igazolt 25 millió fontért a Manchester Unitedhez, s akkoriban David Moyes volt az edzője, aki most nagy valószínűséggel átveszi Fergusontól a Man. United irányítását, így ismét együtt dolgozhatnak, feltéve, hogy Rooney a 2013–2014-es szezont is a United mezében kezdi meg.

Moyes és Rooney kapcsolata nem mindig volt felhőtlen. Az angol válogatott támadó életrajzi könyvében erősen bírálta Moyest, de azóta a játékos már bocsánatot kért, rendezték viszonyukat. Rooney 2012-ben a Twitteren dicsérte az Everton játékát és emelt kalapot Moyes klubnál végzett évtizedes munkája előtt. Korábbi mesterének kinevezése meg is változtathatja Rooney távozási szándékát.

A kérők azonban már sorban állnak, a pletykák szerint a PSG, a Chelsea és a Bayern München is vinné. Roman Abramovics a Daily Mirror értesülései szerint 30 millió fontos sem sajnálna Rooneyért, akit a Bayern München elől szerezhet meg, a bajorok állítólag már hónapokkal ezelőtt mutattak érdeklődést.

Mindeközben – a Daily Mail értesülései szerint – David Gill, a szezonban története huszadik bajnoki címét elhódító Manchester United klubigazgatója Madridban tárgyalt Cristiano Ronaldo leigazolásáról, a spanyol fővárosban a portugál világklasszis ügynökével, Jorge Mendesszel találkozott. A Real Madrid 2009-ben 80 millió fontért szerződtette az egyszeres aranylabdás Ronaldót a Manchester Unitedtól, a játékos azóta többször is elmondta, szívesen játszana újra korábbi klubjában.

Izgalmas nyár elé néz, bárki is lesz a Manchester United következő menedzsere. A távozni szándékozó Rooney mellett Anderson, Darren Fletcher, Nani, Paul Scholes jövője is kérdéses, az érkezők között – Ronaldo mellett – Marouane Fellaininak és Leighton Bainesnek, az Everton két játékosának neve vetődött fel az első körben.

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
13 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
22 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36
Ezek is érdekelhetik