Felkészülés: hétgólos meccsel zárta ázsiai túráját az MU

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 16:37
null
A nehéz talaj ellenére is jól játszottak a manchesteri fiatalok. (Fotó: Action Images)
A Manchester United ázsiai túrája utolsó állomásán megszerezte második győzelmét: a „vörös ördögök” felkészülési mérkőzésen 5–2-re legyőzték a hongkongi Kitchee labdarúgócsapatát. A manchesteriek góljait Danny Welbeck, Chris Smalling, Fábio, Adnan Januzaj és Jesse Lingard szerezték.

Az Amos – Fábio, Smalling, M. Keane, Evra – Zaha, Carrick, Cleverley, Anderson, Young – Welbeck felállásban kezdő United már az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a hongkongi élvonal ezüstérmese ellen Danny Welbeck révén, aki egy lécről kipattanó lövést vágott a kapu közepébe. Ezt követően tíz percen belül két manchesteri gól is született, előbb Chris Smalling fejelt a hálóba, majd Fábio helyezte a labdát a jobb alsóba.

A fordulás után, az 50. percben a mindössze 18 esztendős Adnan Januzaj növelte négygólosra a „vörös ördögök” előnyét, de a második félidő közepére a hongkongi csapat is belelendült, és mindössze 15 perc alatt két gólt vágtak Ben Amos hálójába. A végeredményt Jesse Lingard állította be, aki hat kékmezes védő között lőtt 18 méterről egy hatalmas gólt.

Az MU így két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel zárta ázsiai túráját. David Moyes legénysége legközelebb augusztus 6-án, a svéd AIK elleni felkészülési mérkőzésen lép pályára.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Kitchee FC (hongkongi)–Manchester United (angol) 2–5 (0–3)
Gólszerző: Lam Ka-vaj (53.), Alex (68.), ill. Welbeck (16.), Smalling (22.), Fábio (26.), Januzaj (50), Lingard (80.)

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
11 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Kétgólos hátrányból pontot mentett az MU az Everton ellen

Angol labdarúgás
2025.02.22. 15:38

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Varane a Real Madridról: Alázat és egy kis arrogancia keveréke

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 12:02
Ezek is érdekelhetik