A PREMIER LEAGUE-BEN három nagy kérdéskör uralta a nyarat transzferszempontból: Wayne Rooney elvágyódása, de ez elcsihadt a végére, Arsene Wenger keseredett klassziskeresése, illetve Gareth Bale Real Madridba igazolása. Nos, utóbbi nyílt titok volt már hetek óta, a százmilliós összeget sem rejtették véka alá (virtuálisan, persze), mégis elvariáltak rajta a felek; talán a Tottenham elnöke arra várt, hogy korábbi kedvence meggondolja magát (arra gondolni sem merünk, hogy az árat szerette volna feljebb srófolni), de az is meglehet, hogy azért sem siettek a spanyolok, mert ennyi pénzt a királyi klub egyszerűen nem tudott eladások nélkül előteremteni.

Éppen ez az ügy indított el egyfajta last minute sztárexodust Madridból, és ennek hulláma sodorta a német karmestert, Mesut Özilt Londonba, az Arsenalhoz. Feleannyiba került, mint Bale, de az egészen biztos, hogy nem csak feleannyira tud futballozni, mint a walesi. Ha nem is kikövezett úton, de csak eljutott egy igazi mai klasszishoz Wenger – mondhatni, nem vezetett kényelMes út Özilhez.

Nem mellesleg egy olasz válogatott kapust is vett Wenger, Emiliano Viviano kölcsönidénye bőven megért egymillió eurót. Nem a Realon múlt, hogy nem fonódott tovább a transzferlánc, mert megvették volna egy ölnyi és egy özilnyi pénzért a Liverpooltól Luis Suárezt, de kosarat kaptak, így aztán nem adták el Sami Khedirát sem a Manchester Unitednek 40 millió euróért.

Bár ez utóbbi szál rejtélyes, érdekes, hogy éppen akkor került elő, amikor kiderült, hogy nem fizetik ki Ander Herreráért, az Athletic Bilbao középpályásáért a 36 millió eurós kivásárlási árat. Ez eleve túlzott lett volna Herreráért, később pedig egyenesen Monty Python-i fordulatot vettek az események, mert felvetődött, hogy a küldöttség csak egy áldelegáció volt (a transzferimposztorok támadása). Mások szerint az áfával akadtak gondok: ismerünk ám olyan országokat, ahol az áfaügyet rövidre zárták volna két számlatömbbel, az álügynökök pedig eltűntek volna a nagyon is valódi pénzzel.

Rosszul nem járt az utolsó nap így sem az MU, lévén érkezett „végre" az Evertontól a remek középpályás, Marouane Fellaini, méltányos, 32.4 milliós áron. A Tottenham összességében ügyesen, bár az újgazdagok bőkezűségével sáfárkodott a Bale-ért kapott pénzből, az argentin támadó mindenesért, Érik Lameláért kifizetett 30 millió soknak tűnik, a román középső védő, Vlad Chiriches sem éppen diszkontáron érkezett a Steauától; a nagyreményű dán karmestert, Christian Eriksent pedig jövőre ingyen is megkapták volna, lévén lejárt volna kontraktust az Ajaxszal – most 13.5 milliót sem sajnáltak érte.

A Chelsea logikusat, de kissé merészet húzott csatárfronton Samuel Eto'o megszerzésével, az Everton, ha már eladott, egy füst alatt elengedte Victor Anichebét a West Bromwichhoz, Fellainit pedig a skót James McCarthyval pótolta, az utolsó percekben, és a 15 milliós átigazolási díj finoman szólva is eltúlzott mértékűnek tűnik a skótért. No de hát megszokhattuk az ilyesmit ezen a nyáron...

Emlékezzünk meg végül a Crystal Palace-ról: Torghelle Sándor egykori klubja az utolsó napon tízmilliónál többet is elköltött, vett középső középpályást (az algériai Adlen Guédiurát és a skót Barry Bannant), angol csatárt (Cameron Jerome), jamaikai bekket (Adrian Mariappa) és mali szélsőt (Jimmy Kébé).

A SERIE A-BAN minden szem a Milanra szegeződött, amely áron alul eladta Kevin-Prince Boatenget a Schalkének, potom tízmillió euróért (kövezzenek meg, de szerintünk a ghánai kulcsszereplő volt a mai csapatban, nem eladták, elvesztegették ennyi pénzért), és megszerezte helyére Kakát a Realtól. Utóbbi lépés nem kockázatmentes, egyáltalán nem a pillanatnyi szeszély műve, hogy a 2009-ben 65 millióért vett brazilt most ingyen visszaengedték a madridiak – ellenben az is tény, hogy Kakának csak porcai és ínszalagjai koptak, játéktudása egyáltalán nem, egy jó kezdés után szárnyalhat, hátán pedig repülhet a csapat. Már csak azért is, mert az eddigi Stephan El Shaarawy, Robinho, Giampaolo Pazzini, Mario Balotelli kvartett mellé megérkezett Torinóból Alessandro Matri, a milánóiak pénztelenségére rácáfolva 11 millióért.

A Juventus is cserélgetett picit, lásd táblázatunkat, ám Antonio Conte mester Mauricio Isla után Fabio Quagliarellát sem engedte eladni, ezzel megakadályozta a hétfő délutánra beharangozott nagy talján csatárkeringőt: Alberto Gilardino a Genoától a Juventusba tartott, Marco Borriello az AS Romától a Genoához, Fabio Quagliarella a West Bromwichhoz; míg a Roma a lyoni Bafétimbi Gomisszal kárpótolta volna magát Borriello elvesztéséért, Gomist pedig a Catania Maxi Lópeze váltotta volna.

Egyébként rengeteg érdekes és meglepő átigazolást tartogatott a Mercato, megoldódott az Adem Ljajics-probléma is, böngésszék bátran a belinkelt táblázatokat, nem szeretnénk elvenni a guberálás örömét. A Parmát le sem lehet lőni, még ezekben a percekben is csordogálnak onnan az eddig nem közölt klubváltások, ám ezeket eltitkoljuk a nyájas olvasó elől – az azonban magáért beszél, hogy az utolsó 100 Serie A-s igazolás összesen közel 14 millió bevallott eurót mozgatott meg, ebből pedig az Aston Villának Rómából eladott Libor Kozak egymaga hétmilliót képvisel.

Még mielőtt megkérdeznék: Angliában az „utolsó száz" közel négyszázmillió eurót mozgatott meg maga körül.