Cazorla duplával repítette tovább az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2014.01.18. 15:55
null
Santi Cazorla duplájával a Premier League élén maradt az Arsenal (Fotó: Action Images)
Az Arsenal és a Manchester City is hozta a kötelezőt hazai pályán a Premier League 22. fordulójában. Az „ágyúsok” majdnem egy óráig hiába próbálkoztak a Fulham védelmének feltörésével a londoni derbin, de aztán Santiago Cazorla öt perc alatt kétszer is betalált. A City az augusztusi kellemetlen vereségért 4–2-vel vágott vissza az Edin Dzeko góljára még válaszoló Cardiff Citynek.

ARSENAL–FULHAM

Senki sem lepődött meg azon, hogy az éllovas Arsenal azonnal kapujához szögezte a kezdést követően az „ágyúsok" éppen aktuális otthonában immáron 110 éve nyeretlen Fulhamet. Az első helyzet is a hazaiaké volt, pontosabban Mesut Özilé, ám ezt követően stabilan zárt a vendégvédelem, és a kiesés ellen harcoló René Meulensteen-gárda nem engedte helyzetbe kerülni a piros-fehéreket, akik közül egyedül Olivier Giroud lehetett elégedett: két lépésről is képtelen volt a hálóba találni a földön fekvő Maarten Stekelenburg mellett, szerencséjére les miatt szabadrúgás járt „kifelé", nem kellett szégyenkeznie bakija miatt.

Ellenben kétszer is veszélyeztetett a Fulham, de az Arsenal-nevelés Steven Sidwell lövését kiszedte a léc alól Wojciech Szczesny, majd Dimitar Berbatov indítását Alexander Kacaniklic hiába vezethette egyedül a kapusra, hosszan szöktette magát a svéd szélső. A fordulást követő első helyzet is a vendégeké volt, de a PL-újonc Dan Burn fejesét blokkolta Giroud kapusa előtt – még mielőtt fellelkesedhetett volna a francia csatár tette miatt, Stekelenburg kicselezte őt saját ötösén belül...

Nem járt több szerencsével gólhelyzetben Laurent Koscielny és Serge Gnabry sem (Burn mentett mindkettejük lövése után), Santi Cazola azonban megmutatta, hogyan kell célba találni: előbb összejátszott Jack Wilshere-rel, és a 11-espont környékéről kilőtte a bal alsót (1–0), majd ugyanoda küldte kissé távolabbról Sidwell rossz felszabadítását (2–0).

Felszabadultan játszhatott ezt követően a hazai csapat, a csereként beállt Lukas Podolski első labdaérintéséből gólt lőhetett volna, a másodikból pedig megdöngette a kapufát. A hajrára visszaállt az Arsenal, miközben a csereként beállt Darren Bent az ötösről képtelen volt az üresen maradt kapuba találni Szczesny hatalmas hibája után – ha nem is díszlépésben, de megérdemelten nyertek odahaza az „ágyúsok", így továbbra is a tabella éléről tekinthetnek le vetélytársaikra.



MANCHESTER CITY–CARDIFF CITY

A Citynek negyedóra sem kellett ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, a 14. percben David Silva centerezett középre szinte az alapvonalról, Edin Dzeko pedig csúnyán eltörte a labdát öt méterre a kaputól, de az így is bepörgött valahogy a bal alsó sarokba, bár a vendégek azt reklamálták, hogy még azelőtt menteni tudtak, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt volna a gólvonal síkján. A játékvezető azonban megadta a találatot, amelyik a City 100. gólja volt a 2013–2014-es szezonban minden versenysorozatot figyelembe véve. 1–0

A gólt követően továbbra is a hazaiak tartották kézben a mérkőzés irányítását, de a 29. percben szinte a semmiből egyenlített a Cardiff City. A walesiek a jobb oldalon vezettek támadást, Aron Gunnarsson lekészítését követően pedig Craig Noone volt eredményes, aki előtte még kicselezte Vincent Kompanyt a biztonság kedvéért. 1–1

Négy perccel később azonban máris jött a válasz, Yaya Touré szerzett labdát, majd jobb külsővel ugratta ki Dzekót, aki három védő mellett is le tudta adni a labdát, Jesús Navas kísérlete pedig 12 méterről utat talált a kapuba, David Marshall csak beleérni tudott a labdába. 2–1

A második játékrészben visszavett a tempóból a City, a vendégek azonban egy-két kósza lövésen kívül nem tudtak veszélyesek lenni Joe Hart kapujára. Aztán a 76. percben Yaya Torué vezette a Cardiff kapujára a labdát, a tizenhatos vonalánál összejátszott Sergio Agüeróval, majd 15 méterről gólt lőtt, ezt követően fájdalmas arccal lent maradt a földön, mert rosszul fogott talajt. 3–1

Azonban szerencsére nem sérült meg, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy három perccel később remek indítással lepte meg Agüerót, aki megforgatta Steven Caulkert, majd közelről kilőtte a jobb felső sarkot. Az argentin csatár a legutóbbi kilenc hazai tétmérkőzésén 11 gólt szerzett öszsesen. 4–1

A Cardiff a hosszabbításban még tudott kozmetikázni az eredményen, a korábbi City-játékos, Magnus Eikrem szögletét követően az augusztusi 3–2-es City-verés hőse, Fraizer Campbell talált be három méterről, de összességében egyetlen másodpercig sem forgott kockán a City győzelme. 4–2

Manchester City–Cardiff City 4–2



TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

A Newcastle Unitedot tovább repítették francia gólvágói, Yohan Cabaye és Loic Rémy révén 2–0-s előnyt szereztek a West Ham otthonában. Rémy gólja a statisztikusok kedvence: a 22. Premier League-idény 22. fordulójában a 22 222. találat a Premiershipben.

A „szarkák" eddigi 32 találatából 29-et szerzett francia játékos – rég volt már, amikor az Arsenalt hívták az angol bajnokság francia állomáshelyének.

West Ham United–Newcastle United 1–3



A Crystal Palace szurkolói az elmúlt egy héten amiatt gyötrődtek, mi lett volna, ha Jason Puncheon a Tottenham elleni londoni derbi első félidőjében nem hagyja ki tizenegyesét. A tabella utolsó helyére visszaeső Palace középpályása a Stoke City ellen remek megoldásból szerzett gólt, amely győzelmet ért a londoniak számára.

Crystal Palace–Stoke City 1–0



A Norwich–Hull összecsapáson is egy gól döntött a hazaiak javára, Ryan Bennett Robert Snodgrass beívelése után a 87. percben szerzett gólt a Tom Huddlestone kiállítása miatt a meccset emberhátrányban befejező Hull ellen.

Norwich City–Hull City 1–0



AZ ARSENAL–FULHAM MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A MANCHESTER CITY–CARDIFF ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ

Arsenal–Fulham 2–0 (Cazorla 57., 62.)
Crystal Palace–Stoke City 1–0 (Puncheon 51.)

Manchester City–Cardiff City 4–2 (Dzeko 14., Jesús Navas 33., Y. Touré 76., Agüero 79., ill. Noone 29., Campbell 93.)

Norwich City–Hull City 1–0
(Bennett 87.)
West Ham United–Newcastle United 1–3 (Williamson 45+2., ill. Cabaye 16., 95., Rémy 33.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Sunderland–Southampton 2–2
(Borini 32., A. Johnson 71., ill. J. Rodríguez 4., Lovren 31.)
KÉSŐBB

18.30: Liverpool–Aston Villa (Tv: Digi Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 22 16 3 3 43–19 +24 51
2. Manchester City 22 16 2 4 63–25 +38 50
3. Chelsea 21 14 4 3 40–19 +21 46
4. Liverpool 21 13 3 5 51–26 +25 42
5. Everton 21 11 8 2 34–19 +15 41
6. Tottenham 21 12 4 5 26–25 +1 40
7. Manchester United 21 11 4 6 35–24 +11 37
8. Newcastle 22 11 3 8 32–28 +4 36
9. Southampton 22 8 7 7 29–25 +4 31
10. Hull City 22 6 5 11 22–28 –6 23
11. Aston Villa 21 6 5 10 20–27 –7 23
12. Norwich City 22 6 5 11 18–35 –17 23
13. Stoke City 22 5 7 10 22–36 –14 22
14. Swansea 21 5 6 10 26–30 –4 21
15. West Bromwich Albion 21 4 9 8 23–28 –5 21
16. Crystal Palace 22 6 2 14 14–31 –17 20
17. Fulham 22 6 1 15 22–48 –26 19
18. West Ham 22 4 6 12 22–33 –11 18
19. Sunderland 22 4 6 12 21–36 –15 18
20. Cardiff 22 4 6 12 17–38 –21 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik