PL: korábbi angol szövetségi kapitány a Newcastle élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.10. 19:35
Steve McClaren lett a Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának új menedzsere. Az 54 éves szakember három évre kötelezte el magát az angol csapathoz.

Az angol élvonalbeli bajnokság legutóbbi szezonjában 15. helyen végző Newcastle vezetősége kedden köszönte meg John Carver és segítője, Steve Stone munkáját, míg az új menedzser kinevezéséig egy napot kellett várni.

A négyszeres angol bajnok irányítását Steve McClaren veszi át, aki 2018-ig szóló szerződést írt alá a St. James' Parkban.

A szakvezető korábban a Middlesbrough, a Twente, a Wolfsburg, a Nottingham Forest és a Derby County kispadján is ült, míg 2006 májusa és 2007 decembere között az angol válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.

McClaren elmondta, örömmel vette át Európa egyik legnagyobb klubjának irányítását, célja, hogy trófeákért harcoljon, és a Premier League első nyolc helyének valamelyikén végezzen a Newcastle-vel.

A holland bajnok szakember Bobby Robson és Kevin Keegan után a Newcastle harmadik menedzsere, aki ült az angol válogatott kispadján.

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10
Ezek is érdekelhetik