A TalkSport értesülései szerint minden jel arra utal, hogy Trent Alexander-Arnold húszévnyi szolgálat után elhagyja nevelő egyesületét, a Liverpoolt, és a nyártól a Real Madridban folytatja pályafutását, miután elfogadta a spanyol együttes ötéves szerződési ajánlatát.
Mint ismert, Alexander-Arnold szerződése ezen a nyáron lejár a Liverpoolnál, ami azt jelenti, hogy az elsősorban jobbhátvédként bevethető játékos szabadon távozhat csapatától. A Liverpool az elmúlt hónapokban ugyan próbálta meggyőzni a szurkolók egyik nagy kedvencét a maradásról, ám úgy tűnik, most már nincs visszaút, Alexander-Arnold eldöntötte, hogy a Real Madridhoz igazol.
A brit forráshoz hasonlóan a világ legismertebb transzferguruja, Fabrizio Romano is beszámolt X-oldalán a játékos és a Real Madrid közötti megállapodásról. Egy későbbi posztjában pedig arról írt, hogy a Real Madrid már elküldte szerződésjavaslatát a játékosnak és képviselőinek, s a klubnál „mindenki rendkívül magabiztos és optimista” Alexander-Arnold érkezését illetően. A tárgyalások ugyanakkor bizalmasak, és jelenleg is tartanak, Romano szerint azonban csak idő kérdése, és megköttetik az egyezség a felek között.
A madridi As pedig a brit Mirrorra hivatkozva úgy fogalmazott, hogy a Liverpoolnál már lassan beletörődtek abba, hogy Alexander-Arnold Madridban folytatja pályafutását.
„Alexander-Arnold láthatóan készen áll arra, hogy a Real Madridba igazoljon. Valószínűtlennek tűnik, hogy az Anfielden folytassa pályafutását” – idézte az As a Mirrort.
Az As hozzátette azt is, hogy a Liverpoolnál most már inkább Mohamed Szalah és Virgil van Dijk megtartásán munkálkodnak teljes erővel.