A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.13. 22:58
null
A Villarreal nyert a Real Betis vendégeként (Fotó: AFP)
A Villarreal fordított, és 2–1-re nyert a Real Betis vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga). 31. fordulójában. A játéknap utolsó találkozóján a Rayo Vallecano első félidei találatára hárommal válaszolt a második játékrészben az Athletic Bilbao.

BETIS–VILLARREAL

Csak három percet kellett várni a mérkőzés első góljára, egy rövid felszabadítást Aitor Ruibal lőtte kapásból a bal alsó sarokba. A 26. percben egy vendég szögletet követő kavarodás végén Ayoze Pérez passzolt Thierno Barryhez, aki nyolc méterről egyenlített. A fordulást követően egyre inkább átvette a kezdeményezést a Villarreal. Dani Parejo lövése még a kapufát találta el, de Ayoze Pérez a 48. percben a kapus lábai között a hálóba talált.

A sevillai együttes közel volt az egyenlítéshez, egy tizenegyesgyanús szituációnál néma maradt a játékvezető sípja, Isco pedig kétszer is próbálkozott, de kaput egyszer sem talált. A Villarreal 2–1-es győzelmével három pontra ellépett a Real Betistől megerősítve ötödik helyét.

ATHLETIC BILBAO–RAYO VALLECANO

Az első 35 percben Alvaro Garcia révén a vendégeknek volt két nagy lehetőségük, Gorka Guruzeta fejesénél pedig a hazaiak reménykedhettek. A 37. percben büntetőhöz jutott a Rayo Vallecano, Pedro Díaz tizenegyesét Unai Simon hárította, a kipattanót aztán Pathé Ciss a kapuba helyezte. A második félidőben a videóbíró közreműködésének köszönhetően a hazaiak is tizenegyest kaptak, amelyet Oihan Sancet értékesített.

Az utolsó fél órára beállt Inaki és Nico Williams, a 80. percben utóbbi szerzett éles szögből gyönyörű találatot. A 3–1-es végeredményt Sancet állította be a 94. percben.

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Betis–Villarreal 1–2 (Ruibal 3., ill. Barry 26., A. Pérez 48.)
Athletic Bilbao–Rayo Vallecano 3–1 (Sancet 58., 90+4. – az elsőt 11-esből, N. Williams 80., ill. Ciss 37.)
Osasuna–Girona 2–1 (Budimir 38., Ibanez 79., ill. Asprilla 90+6.)
Alavés–Real Madrid 0–1 (Camavinga 34.)
Kiállítva: Manu Sánchez (70.), ill. K. Mbappé (38.)

HÉTFŐ
21.00: Atlético Madrid–Real Valladolid (Tv: Spíler2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Leganés–Barcelona 0–1 (J. Sáenz 48. – öngól)
Real Sociedad–Mallorca 0–2 (Larin 20., Darder 47.)
Getafe–Las Palmas 1–3 (Alderete 19., ill. Fábio Silva 53., 74., McBurnie 62.)
Kiállítva: Diego Rico (33., Getafe)
Celta Vigo–Espanyol 0–2 (Roberto Fernández 28., 63.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Valencia–Sevilla 1–0 (Javi Guerra 45+4.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Barcelona

31

22

4

5

84–29

+55

70

2. Real Madrid

31

20

6

5

63–31

+32

66

3. Atlético Madrid

30

17

9

4

49–24

+25

60

4. Athletic Bilbao

31

15

12

4

49–25

+24

57

5. Villarreal

30

14

9

7

53–40

+13

51

6. Betis

31

13

9

9

42–38

+4

48

7. Celta Vigo

31

12

7

12

44–45

–1

43

8. Mallorca

31

12

7

12

31–37

–6

43

9. Real Sociedad

31

12

5

14

30–34

–4

41

10. Rayo Vallecano

31

10

10

11

34–38

–4

40

11. Getafe

31

10

9

12

31–28

+3

39

12. Osasuna

31

8

14

9

36–44

–8

38

13. Valencia

31

9

10

12

35–47

–12

37

14. Sevilla

31

9

9

13

34–42

–8

36

15. Espanyol

30

9

8

13

33–40

–7

35

16. Girona

31

9

7

15

38–48

–10

34

17. Alaves

31

7

9

15

33–45

–12

30

18. Las Palmas

31

7

8

16

37–52

–15

29

19. Leganes

31

6

10

15

29–48

–19

28

20. Valladolid

30

4

4

22

19–69

–50

16

 

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
9 órája

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10
Ezek is érdekelhetik