Chelsea: Mourinho két játékosa miatt szerezte meg Falcaót

Vágólapra másolva!
2015.07.20. 12:43
José Mourinho, a Premier League-ben szereplő Chelsea menedzsere elárulta, két hátvédje, John Terry és Gary Cahill győzte meg arról, hogy szerződtesse Radamel Falcaót.

Falcao érkezése az angol bajnokhoz némiképp meglepetésként hatott, miután a kolumbiai csatár felejthető szezont produkált a 2014–2015-ös szezonban a rivális Manchester United mezében. Ennek ellenére Terryt és Cahillt meggyőzte, főként a Chelsea elleni tavaszi mérkőzésen.

„Sokat beszélgettem Johnnal és Garyvel Falcaóról. Úgy gondoljuk, hogy a lehetőség megvan benne. A védőim megszenvedtek vele a pályán, kemény feladat volt hatástalanítani őt. Azon fogunk dolgozni, hogy az önbizalma és a lelkiállapota is a helyére billenjen” – mondta José Mourinho.

„A Portóban nagyszerű volt. Az Atlético Madridban is. Akkoriban a Real Madrid vezetőedzője voltam, állandóan figyeltem őt.”

„A Chelsea-ben egy elég jó portugálul és spanyolul beszélő közösség van, ráadásul korábbi csapattársaival, Diego Costával és Filipe Luíssal is együtt lehet, sokat segíthetnek neki.”

„Tudja, hogy Angliában azt gondolják az emberek, nem elég jó már. Ez frusztráló lehet egy ekkora játékosnak. A motiváció a bizonyításra megvan benne.”

Falcao még nem csatlakozott a Chelsea 2015–2016-oos szezonra készülő keretéhez, jelenleg még szabadságát tölti. A londoni klub szerdán a New York Red Bulls ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik