Arsenal: életmentő szívműtéten esett át a legenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 19:43
null
Adams szobrot is kapott az Arsenal stadionjánál (Fotó: Action Images)
Tony Adams, az Arsenal és az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya életmentő szívműtéten esett át Azerbajdzsánban. Szerencsére a beavatkozás jól sikerült, így már otthon, családja körében lábadozik a 66-szoros válogatott játékos. 

Adams korábban, rövid időn keresztül a – az Európa-liga csoportkörében is szereplő – Qabala vezetőedzője is volt, jelenleg az azeri csapat sportigazgatójaként dolgozik. Az Arsenal csapatkapitányi karszalagját tizennégy éven keresztül viselő játékos a műtét után beszélt a fájdalmairól, és megköszönte az azeri orvosok kiváló munkáját.

„Miután mellkasi fájdalmaim voltak mozgás közben, felvettem a kapcsolatot a Qabala csapatorvosaival és elmentem a kórházba, ahol a vizsgálatok néhány elzáródott vénát mutattak ki, így érszűkülettel azonnal műteni kellett a szívemet” – mondta Tony Adams a beavatkozást követően.

„A kórház orvosai fantasztikus munkát végeztek, olyan volt, mintha az otthoni kardiológusom műtött volna. Tudom, hogy nélkülük most nem lennék életben.”

Tony Adams a sikeres műtét után hazautazott Angliába, és jelenleg családja körében lábadozik.

Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
11 órája

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Merino fejese döntött, az Arsenal legyőzte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.03.16. 16:25

Arteta: Valami igazán különlegeset szeretnénk elérni a Real Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 08:18

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Eldőlt az angol bajnokság? Arteta nem akar ezzel foglalkozni

Angol labdarúgás
2025.03.10. 09:58

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 12:33
Ezek is érdekelhetik