Man. United: Pogba újra a „vörös ördögök” játékosa – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.08.09. 01:43
null
Paul Pogba visszatért a Manchester Unitedbe (Forrás: manutd.com)
A Manchester United labdarúgócsapata bejelentette, hogy visszavásárolta Paul Pogbát a Juventustól.

 

Paul Pogba 2012-ben szinte ingyen került a Juventushoz, miután lejárt a szerződése Manchesterben – a torinóiaknak csak nevelési költséget kellett fizetniük –, most viszont a hírek szerint 105 millió euróért vette vissza az MU.

„Nagy örömmel jöttem a Unitedhoz – idézi az angol klub honlapja a 23 éves, 38-szoros francia válogatott középpályást. – Ez a klub mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, és már nagyon várom a közös munkát José Mourinhóval. Teljes mértékben élveztem a Juventusnál eltöltött időt, fantasztikus emlékekkel gazdagodtam egy nagyszerű klubnál, amelynek játékosait a barátaimnak mondhatom. Azonban úgy éreztem, itt az idő, hogy visszatérjek az Old Traffordra. Mindig is szerettem az itteni szurkolók előtt játszani, nagyon várom, hogy a csapat segítségére lehessek. Céljaim eléréséhez ez a megfelelő klub.”

„Paul a világ egyik legjobb játékosa, kulcsember lesz a következő évek Unitedjának, amelyet fel akarok építeni. Gyors, erős, gólerős, és jobban olvassa a játékot, mint sok, nála jóval idősebb labdarúgó. Huszonhárom éves, hosszú évekre kisajátíthatja a helyét a csapatban. Fiatal, és még fejlődni fog” – dicsérte játékosát a manchesterieket irányító José Mourinho.

Legfrissebb hírek

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik