MU: Pelé klubja vinné el Manchesterből Schweinsteigert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 10:19
null
Schweinsteiger januárban alighanem kap egy-két ajánlatot (Fotó: Action Images)
A brazil Santos labdarúgócsapatának vezetőedzője, Dorival Júnior a Flamengo elleni, 2–0-ra elveszített bajnoki mérkőzés után jelezte, kérte a vezetőséget, hogy a következő szezonra próbálják meg szerződtetni a Manchester United német világbajnokát, Bastian Schweinsteigert.

 

„Azt mondtam a vezetőségnek, hogy meg kell próbálnunk megszerezni egy olyan játékost, akinek nagy neve van a világfutballban. Ez csak egy ajánlás volt. Olyan lenne a megszerzése, mint amikor a Botafogo 2012-ben szerződtette Clarence Seedorfot. Nemcsak Schweinsteigerről, hanem más játékosokról is szó esett a megbeszélésen. Az ilyen szintű futballisták szerződtetése egyértelműen magával ragadhatja az egész csapatot, de csak olyan játékost érdemes igazolni, akinek vannak még céljai és még éhes a sikerre” – jelentett ki Dorival mérkőzés utáni interjújában.

A Santos jelenlegi keretében három sokszoros brazil válogatott játékos is futballozik: Elano, Ricardo Oliveira, illetve Renato. Pelé egykori klubja a Flamengo elleni rangadón elszenvedett vereségével elveszítette esélyét a bajnoki cím megszerzésére, az aranyérem a Palmeirasé lett.

Schweinsteiger kegyvesztetté vált a Manchester Unitednél, a 2016–2017-es idényben játéklehetőséget nem kapott, José Mourinho a West Ham United elleni bajnokin nevezte először a kispadra, ám nem cserélte be.

Legfrissebb hírek

Az argentinoktól elszenvedett vereség után menesztették a brazilok szövetségi kapitányát

Minden más foci
12 órája

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.27. 10:55

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Neymar sérülés miatt kikerült a brazil keretből

Minden más foci
2025.03.15. 11:03

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41
Ezek is érdekelhetik