Leicester City: 17 perc alatt lesérült a 25 milliós támadó

Vágólapra másolva!
2017.08.05. 17:44
Aligha vágyott ilyen bemutatkozásra Kelechi Iheanacho, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Leicester City új igazolása.

A Manchester Citytől 25 millió fontért szerződtetett nigériai válogatott csatár a Borussia Mönchengladbach elleni, 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésén mutatkozott be új klubjában.A Manchester Citytől 25 millió fontért szerződtetett nigériai válogatott csatár a Borussia Mönchengladbach elleni, 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésén mutatkozott be új klubjában.

Iheanacho a 66. percben állt be, ám 17 perccel később már le is kellett cserélni, miután kapott egy rúgást a bokájára. Hogy a sérülés mennyire súlyos, azt egyelőre nem tudni, ám Craig Shakespeare menedzser elmondása szerint támadóját inkább csak elővigyázatosságból hozta le.

Legfrissebb hírek

Közel hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
6 perce

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
40 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik