MU: nem is alaptalan pletyka, a sztár a riválishoz vágyik?

Vágólapra másolva!
2017.10.27. 13:09
Mint megírtuk, a brit média úgy tudja, Luke Shaw, a Manchester United 22 éves labdarúgója és José Mourinho között olyannyira megromlott a viszony, hogy a felek már nem is beszélnek, így a védő hamarosan távozhat az MU-tól. A sztori most folytatódik…

A The Guardian azt írta csütörtöki számában: az MU Luke Shaw-t elcserélné Danny Rose-ra, a Tottenham balhátvédjére – s mint kiderült, az esetleges klubváltás nem is tűnik elképzelhetetlennek. Luke Shaw-t elcserélné Danny Rose-ra, a Tottenham balhátvédjére – s mint kiderült, az esetleges klubváltás nem is tűnik elképzelhetetlennek.

Shaw számára nem lenne ismeretlen Mauricio Pochettino, a Spurs menedzsere, a játékos és a tréner ugyanis a 2012–2013-as szezonban dolgozott együtt a Southamptonnál egy fél szezont. Guillem Balague spanyol újságíró a nemrégiben megjelent könyvében Pochettino kapcsán megszólaltatta Shaw-t, akinek szavai arról árulkodnak, igazi apa-fia kapcsolat volt közte és edzője között.

A védő idézetét a Tottenhambe való elcserélése kapcsán nyomban elő is szedte a brit média.

„A Southamptonnál lehetetlen dolgot értünk el, mi voltunk a liga egyik legjobb csapata. Remélem, egy nap ismét a játékosa lehetek. És szerintem ő is örülne, ha az együttesében lennék. A fiának szólított, ennyire jó volt a kapcsolatunk. Rengetegszer kerültem hullámvölgybe, akadozott a formám, de Pochettino mellett mindig csak javult és javult. Úgy éreztem, én vagyok a legjobb. Megmutatta a játékom gyenge pontjait, elmondta, mit kell jobban csinálnom. És mindezt normálisan tette.”

 

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
14 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
23 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28
Ezek is érdekelhetik