Bemutatott a Chelsea-tábor előtt, de nem ez a legőrültebb tette!

Ha a fenti kép alapján valakinek az a gondolata támad, hogy Troy Deeney egy egyszerű gyökér, akkor lehet, hogy még maga Troy Deeney sem cáfolná meg – elvégre iskolából kimaradó, börtönviselt, már tinédzserkorában alkoholproblémákkal küszködő futballistáról van szó. Ugyanakkor az is igaz, hogy Troy Deeney olyan „munkásosztály hőse” (hogy John Lennont idézzük), amelyből egyre kevesebb van a futballvilágban, és igen egyedi figura. Semmiképp sem szent, de nem is csak egy futballpályára szabadult bunkó – érdemes pont ezért végigszaladni az élettörténetén, ráadásul olyan játékosról van szó, akit az angol futball fanatikusain kívül nem ismernek (annyira) sokan.

AMIKOR FELFEDEZTÉK, RÉSZEG VOLT

Troy Deeney egészen biztosan nem a közmondásos ezüstkanállal a szájában született, lévén Chelmsley Woodban nőtt fel, amely lehangolóan szürkének nevezhető gigantikus lakótelep Birmingham mellett. Szülei elváltak, édesanyja három munkát vállalt, hogy eltartsa gyerekeit. Deeneyt 14 éves korában kidobták az iskolából, visszatért, ám nem járta ki a középiskolát, elment inkább kőművesinasnak.

Meg egyébként is, leginkább magasról tett mindenre.

Deeney tehetséges futballista volt, és valahol kapiskálta, hogy a labdarúgás legalább a bűnözéstől megmentheti, ám túlmotiváltnak nem volt nevezhető: amikor az Aston Villa 15 évesen a nyári szünetben próbajátékra hívta, a fiatal támadó a négynapos próba negyedik napján bukkant fel. Az indoklása?

„Tizenöt éves voltam, a nyári szünet közepén, szerinted mi érdekelt jobban, a foci vagy a park, ahol a csajok voltak?” – válaszolt a Watford Observernek a korai éveit bemutató interjúban.

Különösebb meglepetést nem okozott, hogy ezek után az Aston Villa nem tartott igényt Deeney szolgálataira, no de az ifjoncot ez nem hatotta meg különösebben, lévén úgy gondolta, a Chelmsley Town csapatában elég menő dolog játszani (és csajozni is lehetett ezzel).

A kőműves-tanonckodás mellett leginkább bulizó és balhézó fiatalembert aztán gyakorlatilag véletlenül fedezték fel: a Walsall vezető játékosmegfigyelője, Mick Halsall egy másik meccsre akart kimenni, de az elmaradt a szakadó eső miatt. Halsall jobb híján kiment megnézni a fiát a Chelmsley Town elleni amatőr bajnoki mérkőzésen, és felfigyelt arra a srácra, aki hét góllal segítette 11–4-es győzelemhez a Chelmsleyt.

Troy Deeney volt az, aki mellesleg bevallása szerint részegen játszott.

A Walsall azonnal próbajátékra invitálta, de Deeney csak úgy jutott el erre, hogy a Chelmsley Town menedzsere valósággal kirugdosta az ágyból és pénzt adott neki taxira. Deeney 18 évesen mindenféle akadémiai múlt nélkül szerződést kapott a Walsalltól, kölcsönadták a Halesowen Townnak, amelyben elkezdte lőni a gólokat. 2007 őszén már a Walsall első csapatában, az angol harmadosztályban találta magát.

„Amikor a Chelmsleyben voltam, reggel fél hétre mentem dolgozni, este nyolcra értem haza, aztán hétvégenként jöttek a meccsek. Ehhez képest a Walsallban elmentem kilencre dolgozni, és délután kettőre már végeztem is. A srácok a csapatban panaszkodtak, hogy fáradtak, mondtam nekik, komolyan gondoljátok ezt? Ez nagyon könnyű élet! Rájöttem, hogy több pénzt kereshetek kevesebb munkával, gondoltam, miért ne próbáljam meg?” – mondta a „megvilágosodásról.”

Deeney elkezdte komolyan venni a futballt és jól is teljesített – 136 tétmérkőzésen 27 gólt ért el, ezzel felkeltette a Watford figyelmét.

ELTON JOHN ÉS A DEENEYT ÉRŐ MUZSIKA

Az akkor épp a másodosztályban szereplő Watford sosem úszott a pénzben, viszont van egy világhírű szurkolója, Sir Elton John, aki elnökként irányította is a klubot. A zongorista-énekes 2010 májusában a Vicarage Roadon koncertezett zsúfolt ház előtt, a bevétel kedvenc csapatának kasszáját gyarapította – Elton John ugyanis átigazolásokra szánta az összeget. Ez volt abban az évben az egyetlen koncertje az Egyesült Királyságban a bulira a Watford fekete-arany-vörös színeiben (és ugyanilyen parókában) érkező énekesnek.

Deeney, érzékelve a lehetőséget, „hisztizni kezdett” a Walsallnál (írásban adott be átigazolási kérelmet), és a Watford 250 ezer fontért (később ez az összeg emelkedett a záradékokkal) meg is vásárolta a játékjogát. Elton John pénze jó helyre került: a csapat későbbi kapitányát és klubikonját lelte meg Deeney személyében.

Mondjuk először úgy tűnt, a Watford új igazolása mégsem akkora durranás: Deeney kényszerjobbszélsőként szenvedett a csapatban, messze elmaradva korábbi eredményességétől. A 2011–2012-es szezonban aztán támadóként vették figyelembe, és 11 bajnoki góllal zárt, házi gólkirály lett – azóta sem állt le, 2011 és 2017 között osztálytól függetlenül mindegyik bajnoki szezonjában elért legalább 10 gólt. A sorozat valószínűleg ebben az idényben törik meg.

Ettől még mindig nem Troy Deeneynek hívták a professzionalizmus mintaképét: az egykori kőművestanonc meg volt győződve arról, hogy előbb-utóbb kiteszik a csapatból, így továbbra is jelentős energiát ölt az ivásba és bulizásba.

„Huszonkét évesen jócskán felment a fizetésem, és hívtam a haverokat minden hétvégén. Azt gondoltam, élvezzük ki a pénzt, mert úgyis rájönnek, hogy sz.r futballista vagyok, és kidobnak a csapatból” – tekintett vissza.

BÖRTÖNTŐL A PREMIER LEAGUE-IG

Deeney már befutott játékos volt, amikor 2012. május 11-én verekedésbe keveredett az egyik birminghami buszmegállóban. A diákokkal összetűzésbe keveredő Deeney és társai kiosztottak egy jókora verést, sőt, a játékos még a kiérkező rendőröknek is nekiugrott – élete szégyenfoltja ez az eset, amelyért tíz hónap börtönbüntetést kapott, hármat le is töltött.

A börtönbüntetés ugyanakkor Deeney bevallása szerint motiváció volt, hogy mindent átértékeljen az életében. Úgy gondolja, ez a figyelmeztetés volt a legjobb dolog, ami valaha történt vele.

„Arról szól nekem ez az egész, hogy a családomnak ne kelljen ugyanazokkal a gondokkal küszködnie, amelyekkel más családoknak Chelmsley Woodban. Azt akarom, hogy jobb legyen nekik, mint másoknak. És azt akarom, hogy más családokban arról beszélgessenek: emlékeztek Troyra, aki a mi srácainkkal focizott, és most a Premier League-ben játszik? Inspirálni szeretném az embereket – anélkül, hogy megpróbáljam hősként láttatni magam. Azt szeretném, ha úgy emlékeznének rám: ugyanabba a suliba járt, mint én, marhaságokat csinált kölyökkorában, de keményen dolgozott, és kiemelkedett innen. Ha a szüleid a solihulli Land Rover-gyárban dolgoztak, akkor a család ezt a példát látja, úgy gondolja, hogy ezt érhetik el. Én többet szeretnék ennél nyújtani” – magyarázta Deeney, aki a börtön után leérettségizett néhány tárgyból, pótolva azt, ami anno kimaradt. Elmondása szerint a gyerekei miatt ment vissza az iskolába: nem akart ugyanis úgy követelni tőlük, hogy ő maga általános iskolai bizonyítvánnyal szégyenkezik.

A Watford 2015-ben végre kivívta a Premier League-be jutást, és Deeney álma teljesült: élvonalbeli játékos lett, sőt, csapatkapitányként vezethette ki a társait a stadionokban. Csupán az ötödik játékos a klubtörténetben, aki 100 bajnoki gól fölé jutott a Watford mezében (297 bajnokin 103 gólnál, 322 tétmérkőzésen 110 találatnál jár most).

Klubikon lett, akiért a „lódarazsak” szurkolói rajonganak, ugyanakkor az ellenfelek utálnak – az utcát nem lehetett kinevelni a csatárból. Ugyanakkor Troy Deeney megpróbál visszaadni a közösségnek is valamit, amiből kiemelkedett: rendszeresen foglalkozik fiatalkorú bűnözőkkel és veszélyeztetett gyerekekkel, bár nem szívesen beszél erről („iszonyú ciki, amikor ezzel vág fel valaki”). Eljár felszerelést osztogatni, a Watfordnál már leselejtezett cipőket viszi a fiataloknak a lakótelepekre. Két dolgot utál: a lustaságot és azt, amikor a profi futballista az élet nehézségeiről és a hatalmas nyomásról panaszkodik.

„Számomra a futball és a meccsek megnyerése nem jelent nyomást – ez csak sport. Tudom, milyen az a nyomás, amikor napról napra küszködünk. A nyomás az, amikor ki kell fizetned a számlákat, és nincs rá pénzed. Az, amikor azért hajtasz, hogy legyen villany a lakásban. Ez a nyomás. Most akár égve is hagyhatnám otthon az összes lámpát, kényelmesen élek, de ezzel nem vagyok nagyra. Egy futballmeccset megnyersz, döntetlenre adsz, vagy elveszítesz. Remek érzés, amikor nyersz, sz.r, amikor kikapsz, de mindig van egy új lehetőség. Számomra ez nem nyomás. Túl sok mindent éltem át ahhoz, hogy tudjam, mi az igazán kemény – és a futball ehhez képest könnyű” – vallja.

JÓ FIÚ AZÉRT NEM LETT

Deeney a pályán továbbra sem visszafogott, ezt a Chelsea elleni – minden bizonnyal eltiltást érő – bemutatós gólöröm is illusztrálja. Minden szezonban „benne van” 6-8 lap, de a 2017–2018-as idényben „felülmúlja önmagát”, mert lassan több eltiltást szed össze, mint amennyit játszik.

Októberben belemászott Joe Allen (Stoke City) arcába (három meccs eltiltás), karácsony előtt meg úgy beleszállt Collin Quanerbe (Huddersfield Town), hogy a piros lap mellé plusz ajándékként négymérkőzéses eltiltást kapott.

A Chelsea elleni magánszámáért valószínűleg kettő plusz kettő meccset kap: kettő jár az obszcén gesztusért általában, s kettő azért, mert a fegyelmi bizottságnak már harmadszor akad vele dolga visszaesőként súlyos vétség után. Tizenegy mérkőzésnyi eltiltást nem sok játékosnak sikerült összeszednie egy Premier League-idényben – hogy mást ne mondjunk, Paolo Di Canio ennyit kapott Paul Alcock játékvezető fellökéséért 1998-ban.

Troy Deeney mindenesetre fegyelmi problémái miatt pszichológushoz jár hetente, eredmény egyelőre nem látszik – legalábbis előrelépésként nehéz lenne bemutatni a mostani gólörömöt és a várható eltiltást. A csatár állítja, gesztusa nem a Chelsea-drukkereknek szólt, hanem „csak emlékeztetni akart mindenkit, hogy számolni kell vele.”

Hát, ez is egy magyarázat.

Végszó: az FA fegyelmi különbizottsága végül megkegyelmezett Deeneynek, így gólöröméért nem kap eltiltást, csak figyelmeztetést. A hivatalos indoklás szerint a bizottság nem tudott egyhangú döntésre jutni azt tekintve, hogy Deeney cselekedete egyértelműen piros lapot ért-e, és fegyelmi eljárást kizárólag egyhangú döntés esetén lehetett volna elindítani.