MU: hatvan évvel ezelőtt történt a müncheni tragédia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 12:57
A Manchester United történetében 1958. február 6-a a legszomorúbb nap. Hatvan évvel ezelőtt történt Münchenben az a repülőgép-szerencsétlenség, amelyben 23 ember, köztük nyolc labdarúgó vesztette életét. A „vörös ördögöknek” szinte a nulláról kellett újjáépíteniük a csapatot.

Játékosok, stábtagok, újságírók készülődnek a beszálláshoz 1958. február 6-án Münchenben, miután a Manchester United Belgrádból elindult Angliába a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a Crvena zvezda felett aratott győzelmet követően. A gép üzemanyag-felvétel céljából állt meg a bajor városban.

(Fotó AFP)
(Fotó AFP)

A repülő rossz időjárási körülmények között próbálkozott az út folytatásával, de az első és a második kísérletet is félbe kellett szakítani.

A jármű azonban újra kísérletezett, ami 45 másodperc alatt katasztrófához vezetett. Az irányíthatatlanná váló Elizabethan 609-es mintegy 200 km/ó-s sebességgel hagyta el a kifutópályát, majd maga előtt mindent letarolva a közeli lakóháznak csapódott.

(Fotó AFP)
(Fotó AFP)
(Fotó AFP)
(Fotó AFP)

A később lovaggá ütött menedzser, Matt Busby csodával határos módon túlélte a tragédiát, hetvenkét napig küzdött az életéért az orvosokkal együtt, kétszer is feladták neki az utolsó kenetet.

Szintén a túlélők közé tartozott a ma már 80 éves Bobby Charlton (a képen) is, aki 1973-ig szolgálta a Manchester Unitedet.

(Fotó AFP)
(Fotó AFP)

A müncheni katasztrófa ellenére az MU pályára lépett tizenhárom nappal később a Sheffield Wednesday ellen az FA-kupa ötödik fordulójában, és egészen a döntőig menetelt.

Később a gárda a BEK-ben az Old Traffordon 2–1-re legyőzte az AC Milant a negyeddöntő első mérkőzésén, azonban Olaszországban 4–0-s vereséget szenvedett, így búcsúzott a sorozattól.

Az utolsó csapatkép: Duncan Edwards, Eddie Colman, Mark Jones, Ken Morgans, Bobby Charlton, Dennis Viollet, Tommy Taylor, Bill Foulkes, Harry Gregg, Albert Scanlon, Roger Byrne.

 

Matt Busby vezérletével a Manchester United kilábalt a tragédia okozta hatalmas sokkból, és a sokéves kemény munka eredményeként 1968-ban első angol csapatként elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

A múlt szombati Manchester United–Huddersfield bajnoki találkozón kifeszített drapéria a Stradford Enden:

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

A Manchester United müncheni áldozatai:
Roger Byrne
(28 éves, védő, 245 mérkőzés/17 gól)
Eddie Colman (21 éves, szélső, 85/1)
Duncan Edwards (21 éves, csatár, 151/20)
Mark Jones (24 éves, védő, 103/1)
David Pegg (22 éves, szélső, 127/24)
Tommy Taylor (26 éves, csatár, 166/112)
Liam Whelan (22 éves, csatár, 79/43)
Geoffrey Bent (25 éves, védő, 12/0)

Legfrissebb hírek

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Elanga pazar szólójával győzte le az MU-t a Forest, góllal tért vissza Bukayo Saka az Arsenalba

Angol labdarúgás
2025.04.01. 23:08

Bruno Fernandes a Real Madridban? „Nem, ez nem fog megtörténni”

Angol labdarúgás
2025.04.01. 10:15
Ezek is érdekelhetik