Fejben és kultúrában változtak: ez is kellett az angol meneteléshez

„EGY FANTASZTIKUS EMBER” – A PSZICHOLÓGUS A CSAPAT MÖGÖTT

Az angol válogatott mentális felkészítéséért Pippa Grange csapatpszichológus felel, akiről Dele Alli csak annyit mondott: „egy fantasztikus ember.” Grange 2017 novemberében kezdett dolgozni az FA fejlesztőcsapatának vezetőjeként, és az ő feladata volt felkészíteni az angol nemzeti csapatot az oroszországi tornára. Nem könnyű feladat: az angol játékosokban „benne éltek” a korábbi kudarcok és azok fogadtatása, és persze a futballisták tisztában voltak azzal is, milyen médiaössztüzet kaphatnak, ha várakozáson alul szerepelnek.

Az egykori kosárlabdázó Grange Ausztráliában doktorált pszichológiából, és kultúrafejlesztő coachként dolgozik – specialitása szervezetek és csapatok kultúrájának a megváltoztatása. Így szerzett tapasztalatot Új-Zélandon a rögbisek, illetve Ausztráliában az ausztrál futballt űzők körében – két igen kemény dió egy fiatal pszichológusnőnek.

„Szerencsére Új-Zélandon fantasztikus nyitottsággal fogadtak, az első naptól fogva tiszteltek. Ennek ellenére amikor körbenéztem, rájöttem, ez nem lesz könnyű, hisz alapvetően különbözök tőlük – én nő vagyok. Nőnek lenni a profi sportban állandó navigációt igényel. Nem szeretnék egy lenni a srácok közül, és nem illek az anyáskodó figura sztereotípiájához sem. Nem lennék elég hatékony, ha meghúzódnék csendesen a háttérben, de nem azért vagyok itt, hogy a figyelem középpontjába kerüljek szórakoztató figuraként. Nem akarom magamat elszeparálni, mert ez falat emelne közém és a játékosok közé, és igen magányos lenne a munkám. Nem akarok teljesen beilleszkedni, mert 35 pasival együtt lógni – hát, mindennek van határa. De nagyon kevés olyan női példakép van, akitől elleshetném, hogyan lehet megtalálni pontosan ezt az egyensúlyt” – írta munkájáról.

A mentális felkészítésnél minden eddiginél nagyobb szerepe van az angol csapatnál. Korábban a játékosoknak azt kommunikálták, akkor menjenek pszichológushoz, ha szükségét érzik – de a futballisták gyakran nem merték ezt bevallani.

„Az egész csoportnak fel kell ismernie, hogy a sportpszichológus olyan tudást, olyan praktikákat hoz a mindennapjaikba, amelyek hasznosak lesznek. A profi labdarúgásban az utóbbi időben elindult egy trend, elkezdték a sporttudományt integráltan használni. Ha az egész csapat elfogadja, hogy ez segíthet, akkor az óriási segítség annak a szakértőnek, aki velük dolgozik” – magyarázta a Guardiannek Andy Lane, a Wolverhamptoni Egyetem professzora.

A POZITÍV GONDOLKODÁS ÖNMAGÁBAN NEM ÉR SEMMIT

Hogyan dolgozik Grange? Az elmúlt 6-7 hónapban rengeteget dolgozott a kerettagokkal. A Guardian úgy tudja, kis csoportokban zajlott elsősorban a munka, a játékosok elmondták egymásnak élettapasztalataikat, félelmeiket, motivációikat, kitárulkozva a többiek előtt. Gareth Southgate szövetségi kapitány kérése az volt, hogy minél erősebb bizalom épüljön a csapaton belül, a játékosok értsék meg jól egymást és egymás motivációit. Southgate vezetési stílusa a bizalomra épít – ezt tette már klubedzőként, a Middlesbrough-nál is.

Grange „arzenáljának” egy része hagyományos tréneri gyakorlat: inspiráló idézeteket ír ki, rendszeresen különböző játékokat szervez, hogy a csapattagok ne merüljenek el a virtuális szórakozásban (állítólag a közösségi médiát egyébként sem szereti). A játékosokon látszik, hogy megtanultak újraértelmezni egyes szituációkat (amikor Dele Allit megkérdezték, ideges-e az elődöntő előtt, azt válaszolta, hogy izgatott, nem pedig ideges), vagy apró rutinokat alkalmaznak (mint Harry Kane, akit ha bármi megzavar egy tizenegyes elvégzése előtt, elölről kezdi a teljes készülődést, a begyakorolt mozdulatokkal – korábban a játékosok nem alkalmazták ezt a trükköt).

Az angol csapattal tanácsadóként dolgozó Andy Barton szerint a játékosok sokáig egyszerűen rettegtek a gondolattól is, hogy tizenegyespárbajban oda kell állniuk a labda mögé – ez is egy blokk, amit fel kellett oldani. Az angol csapat fiatal átlagéletkora segít: sokkal kevésbé félnek a kudarctól a futballisták, mint elődeik.

Barton ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a pozitív gondolkodás önmagában semmit sem ér.

„Ha a csapattagok csak elképzelik, hogy milyen jó, amikor felemelik a vb-trófeát, az pozitív gondolkodás, ám semmi célt nem szolgál. Nem a pozitív végkimenetelt kell vizualizálnunk, hanem azokat a teendőket, amik a pozitív végkimenetelhez elvezetnek” – magyarázta.

Grange arra is rámutat a játékosoknak munkája során: a kudarc minden emberi tevékenység velejárója, képtelenség kizárólag sikeresnek lenni mindenben.

„Szeretném a fejére állítani ezt az egészségtelen megszállottságot, ami a sikerrel kapcsolatos, és leírni: a kudarc igenis hasznos. Mert kudarc nélkül nem juthatunk távolabbra, magasabbra, nem lehetünk gyorsabbak. Vicces paradoxon ez. A sikereket úgy érjük el, hogy próbálkozunk, ám a próbálkozás leggyakrabban kudarchoz vezet. Életünk és sportolói pályafutásunk minden napján nyerünk és vesztünk, ez egyszerűen az élet rendje. Lehet, lemaradunk a feljutásról. Lehet, lehajráznak bennünket egy futóversenyen. Lehet, hogy megbukunk egy vizsgán. Nem számít a példa – a fontos az, hogy tanuljunk a kudarcainkból, elemezzük őket, gondoljuk át a dolgokat, haladjunk előre, néha irányt változtatva, és őrizzük meg a céljainkat és álmainkat” – vélekedett az angol csapatpszichológus.

SOUTHGATE STÍLUSA KÖZEL ÁLL A JÁTÉKOSAIHOZ

Az angol csapatnál megváltozó kultúra része az is, hogy Gareth Southgate edzőként központi szerepet szán a mentális felkészítésnek és mindenben támogatja a csapatpszichológust. Stílusa nem autokratikus, ez pedig közelebb áll a fiatal játékosokhoz.

„Egészen hamar rájött, hogy a félelemkeltéssel irányítás már nem működik. Mindannyiunknak kell néha, hogy helyre rakjanak – és ami azt illeti, Gareth ebben is jó –, de mindennél többet ki lehet hozni az embereinkből azzal, hogy megmutatjuk, hiszünk bennük. Sokáig az volt a vélemény Garethről, hogy túl rendes, a kedvességet gyengeségként látták – de ez a legnagyobb, leghihetetlenebb erő, a megfelelően használják. A futball – amit én imádok, és amelyben dolgozom – kimondottan rossz a diskurzusban. Igen, utasítják vagy lehordják őket, de kevés a beszélgetés, kevés a figyelmes hallgatás, kevés az empátia” – magyarázta Michael Caulfield sportpszichológus, Southgate korábbi munkatársa.

Nyilván nem önmagában a mentális felkészítés okozza, hogy az angol válogatott harmadszor története során és először 1990 óta bejutott a legjobb négy közé. Amit alkalmaznak, most már egyre inkább elfogadott a magas szintű csapatsportokban – szerte a világon. De az is igaz lehet, hogy a közösségen belüli kultúraváltozás hozzájárulhatott ahhoz, hogy az angol válogatott át tudta lépni az árnyékát, „elűzte” a tizenegyesek „átkát” Kolumbia ellen és végig kontroll alatt tudta tartani a Svédország elleni elődöntőt. Horvátország ellen ismét számot adhatnak a tanultakról.