MU: emlékeznek Haalandra? A 17 éves fia zseni, kinézte a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.01. 21:22
null
Erling Haaland vasárnap meggyőzhette az MU megfigyelőjét
A Manchester United norvégiai megfigyelője vasárnap csodát látott: a klub kiszemeltje, a 17 éves Erling Haaland 21 perc alatt mesternégyest ért el a Moldéban a listavezető Brann vendégeként. A Haaland név pedig nem véletlenül ismerős!

Az angol labdarúgás egyik nagy botránya volt, hogy Roy Keane, a Manchester United korábbi középpályása az életrajzi könyvében elismerte, szándékosan, egy korábbi sérelem törlesztése céljából talpalt bele 2001-ben Alf-Inge Haaland, a Manchester City játékosa térdébe. Haaland karrierjének gyakorlatilag véget vetett az incidens (bár a játékos utóbb azt mondta, krónikus térdproblémája így is fennállt), Keane-t előbb három, majd a könyv 2002-es megjelenése után újabb öt meccsről eltiltották.

„Apámnak olyan ábrázata van, hogy aki ránéz, legszívesebben képen vágná. Ebben is hasonlítok hozzá” – mondta nemrég a 17 éves, hatalmas termetű Erling Haaland, aki a norvég élvonalban szereplő Moldéban játszik.

De még hogy! Vasárnap az éllovas Brann otthonában az első negyedórában mesterhármast szerzett, s a 21. percben tizenegyesből lőtt góljával beállította a 0–4-es végeredményt. Mindezt a helyszínen figyelte Tommy Möller Nielsen, az MU megfigyelője, aki tátott szájjal nézte a fiatal srácot, és alig győzött jegyzetelni a termetében és stílusában is Romelu Lukakura hasonlító fiatalemberről..

Haalandot edzője, Ole-Gunnar Solskjaer, az MU korábbi csatára a 60. percben lecserélte.

„Erling most még ne gondoljon az átigazolásra! Neki az edzésekre kell koncentrálnia, és a következő, Valerenga elleni meccsünkre! Aztán megyünk Észak-Írországba Európa-liga-selejtezőre. Ha az U19-es Európa-bajnokságon jól teljesít, meglátjuk, mi lesz” – mondta Solskjaer az U19-es Eb-selejtező elitkörében három meccsen öt gólt szerző csatárról, aki ezek szerint még a nyáron eladhatja magát az MU-nak.

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
13 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
22 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36
Ezek is érdekelhetik