Wenger: A legnagyobb hibám? Hogy 22 évig egy klubnál maradtam

– Arsene Wenger, ha Ön lenne Franciaország elnöke, milyen törvényt hozna?
– Kötelezővé tenném a futballt mindenhol, egész Franciaországban. Minden egyes iskolában.

– Milyen pillanatot radírozna ki az életéből?
– Az összes vereséget. Több volt belőlük, mint gondolná, és mindegyik sebet ejtett, mindegyik nagy csalódás volt.

– Mi lenne a tárgya egy titkos vágyának?
– Nincs igazán ilyen. Talán egy csapat, amely tökéletes harmóniában, kitűnően futballozik egy egész mérkőzésen keresztül. Olyan eset, amikor egy meccsen végig ugyanazon a hullámhosszon van mindenki. Ez nagyon ritka, és ha megélünk egy ilyen pillanatot, az minden szenvedést megér.

– Mi volt a legnagyobb hibája? Elmondaná?
– Talán az, hogy 22 évig egy klubnál maradtam. Olyasvalaki vagyok, aki imád kalandozni, de szeretem a kihívásokat is. Néha foglyul ejtett a kihívás, amit magam elé állítottam.

– Mi a legnagyobb félelme?
– Elveszteni a testi függetlenségemet. Szeretek mozogni, szeretek edzeni. Ez nagy és valós félelmem.

– Ha bocsánatot kellene kérnie valakitől, kitől tenné?
– Mindazoktól, akiknek szenvedést okoztam. Az én munkámban folyamatosan olyan döntéseket kell meghoznunk, amelyek büntetnek embereket, míg másoknak örömöt szerzünk. Ha van egy 25 fős keretünk, akkor tulajdonképpen minden kedden vagy szombaton 14 embert munkanélkülivé kell tennünk. És bocsánatot kérnék azoktól is, akiknek az edzője voltam, de nem sikerült megtalálnom a kulcsot ahhoz, hogy tehetségükhöz méltóan kiteljesedjenek.

– Mi lenne, ha hivatást cserélhetne bárki mással?
– Olyan hivatást választanék mindenképpen, amely pozitív hatással lehet az emberek életére. Politikus vagy olyasvalaki, aki egy forradalmi gyógyszert fedez fel.

– Mi történne, ha eltölthetne egy estét bárkivel, anélkül, hogy kiderülne ez?
– Hm, beszélgetni? Vagy... filozofálni? Szeretnék leülni Mózessel. Mit gondol ugyan a Tízparancsolatról? Ez tulajdonképpen az első alkotmányunk.

– Mi a legsötétebb titka?
– Imádom a süteményeket, az édességeket. Strasbourgi vagyok. Mindennap falom őket.

– Mi lenne, ha nem a futballban dolgozna?
– Biztosan olyan területen dolgoznék, ahol nagy a verseny, mert imádok versenyezni. Kétféle kompetitív szellem létezik. Vannak, akik gyűlölnek veszíteni, és vannak, akik imádnak győzni. Mindannyian a kettő keverékét bírjuk, én inkább azok közé tartozom, akik gyűlölnek veszíteni. Általában akik imádnak győzni, inkább támadók lesznek. Akik utálnak veszíteni, inkább védők.

– Mi lenne, ha nem elzászi lenne?
– Ha nem lennék elzászi, világpolgár lennék. Nem fontosak számomra a határok.

– Nem sokan tudják, hogy imádja Bob Marleyt.
– Bizony, imádom. Szenzációs művész, egyben nagyon laza. És meglepett a zenéje, amikor először hallottam. Van valami szomorú abban, hogy 35 évesen meghalt. Imádta a sportot, a zenét... ez a két dolog jól illik egymáshoz.

– A Strasbourgban játszott, és 33 évesen edző lett. Úgy, hogy fiatal korában sokáig nem is volt edzője. Az edzősködés iránti vágy lehet, hogy ebből fakadt?
– Először is, nem voltam meggyőződve arról, hogy megvannak bennem az edzőséghez szükséges kvalitások, hiszen nem volt annyira fényes a játékoskarrierem. Arról sem voltam meggyőződve, hogy van elég tekintélyem. Ám belehajtottak a munkába azok, akik a környezetemben voltak, és meglátták bennem az edzőt. Ezt én magam akkor nem láttam még meg. Olyan futballistákkal kezdtem dolgozni, akik közül páran idősebbek voltak nálam. Paradox dolog, de sosem volt bajom a tekintéllyel, az idősebb játékosok is elfogadtak. Pedig sosem ordítoztam.

– 1996-ban valóságos sokkot okozott, hogy külföldi edzőként kapott kispadot a Premier League-ben. Szinte az ismeretlenségből került a reflektorfénybe. Meglepte?
– Igen, mert volt ez az előítélet Angliában, hogy egy külföldi tréner ott nem lehet sikeres. Nem is akartak külföldi edzőket, teóriákat gyártottak, hogy egy külföldi menedzser miért nem lehet sikeres. Inkognitóban érkeztem Japánból, imádtam. Örültem, hogy Európában folytathatom, de készen álltam a visszatérésre, ha nem működik a dolog.

– Valósággal forradalmasította az angol futballt az edzésmódszereivel. Hogyan?
– Mindig abból indulok ki, hogy a labdarúgók szeressék a futballt. A 13-14 éves gyerekeket azért vonzza a pálya, hogy játsszanak, élvezzék, szeressék. Amikor ebből munka lesz, akkor sok minden „kell” lesz „akarom” helyett. Edzeni „kell”, győzni „kell”, gólt „kell” szerezni. Elveszik az öröm. Mindig a vágyat próbáltam felkelteni a játékosokban, hogy szeressenek játszani, és táplálják is magukban ezt a vágyat.

– Hogyan lehet fenntartani a koncentrációt 10, 20, 30 mérkőzés után?
– Ez nehéz. Nagyon nehéz. Az ember sajátossága, hogy könnyen megelégszik azzal, ami van neki. Új ambíciókat, új célokat kell megfogalmazni. Mindannyian hajlamosak vagyunk belesüllyedni a kényelembe. Nem akarjuk a szenvedést. Azonban fájdalom nélkül nem lehet továbblépni a következő szintre. Ha nem kérdezzük meg tudatosan magunktól, mit szeretnénk? hová akarunk eljutni? mi a cél?, akkor maradunk ugyanazok. Az élsport sem való mindenkinek. Együtt dolgozom egy személyiségfejlesztővel, és arra jutottunk, hogy a kulcs nem a motiváltság intenzitása, hanem a motiváltság maradandósága. Azok lesznek sikeresek, akik hétfőtől vasárnapig mindent beleadnak, nem csak keddtől csütörtökig.

– Beszéljünk futballfilozófiáról. Hogyan látja a mai futballt?
– A vízióm: győzni, és stílusosan győzni. A győzelemnek a minőségi játékstílus eredményének kell lennie. Szeretném azt gondolni, hogy a szurkoló felkel a meccsnap reggelén, és azt gondolja, „ó igen, a csapatom ma játszik”, és ezzel a napi rutinnál egy szebb világba kerül egy kis időre. A célom az, hogy megadjam neki ezt a reményt, ezt az izgatottságot, hogy lássa a csapatát játszani. Akkor is, ha tudom, néha csalódni fognak. Nem lehetsz edző anélkül, hogy ne legyen ilyen ambíciód. Ha nincs, akkor középszerű maradsz. El kell kényeztetned a nézőket a futballal.

– Az Ön szemében ki a jó edző vagy menedzser?
– Aki a legtöbbet ki tudja hozni a csapatából. Nem feltétlenül az a legjobb edző egy bajnokságban, aki a végén bajnok lesz. De ez nem mérhető egyszerűen. Azért nem mérhető, mert hogyan is lehetne megmérni, hogy valaki kihozott-e mindent a keretéből? Az én fő ambícióm az volt, hogy veretlenül nyerjek bajnokságot. Mert akkor is, ha valaki ezt a teljesítményt túlszárnyalja, sokkal azért nem tudja. Három fő elemet kell mindig menedzselni. Az egyik a stílus és az eredmény. A másik a játékosok egyéni fejlődése. A harmadik pedig azon értékek összessége, az a struktúra, amit viszont szeretnénk látni a klubnál. Ez inkább egy morális kötelesség, amely a saját értékeinkből fakad, de új dimenziót adhat egy klubnak.

– Gyakran beszél az értékekről. Mik az értékek Arsene Wenger számára? A futballban? Edzőként?
– A futballban az érték, hogy megleljünk mindent, ami gyönyörű ebben a csapatsportban. Önkifejezés kollektív környezetben. Megosztott öröm az individualizmus helyett. Ha együtt tudunk szépséget kifejezni, az szebb, mint ha egyedül tennénk ugyanezt. Tisztelet a csapattárs, az ellenfél, a szurkoló, a játékvezető felé. És ami mindennél fontosabb: soha ne fogadjuk el a középszerűséget. Számomra ez a legnagyobb érték. Magadtól kell ezt megkövetelned, nem szabad, hogy elfogadd véglegesnek a helyzetedet. Mindig többet kell nyújtanod.

– Ki a tökéletes játékos?
– Nincs tökéletes játékos. Mindenkinek vannak hibái. Lionel Messi a legtökéletesebb, mert tud gólt lőni, de másokat is tud irányítani, ám vannak gyenge pontjai. Nem jó a levegőben, nem épp nagyszerű védekezésben. De nem a gyengeségeiből él meg egy játékos, hanem az erejéből, az edző feladata pedig az, hogy minél jobban kiemelje, hangsúlyozza az erősségeket, és olyan játékosokat rakjon köré, akik minél jobban elleplezik a gyengeségeit.

– Van olyan dolog, amit sajnál, hogy feláldozott a karrierje miatt?
– Bánom, hogy mindent feláldoztam, mert ez sok embert megbántott a környezetemben. Elhanyagoltam embereket. A családomat, közeli ismerősöket. De mélyen valahol egy megszállottban mindig ott van az az önző vágy, hogy hajszolja azt, amit szeret. És ezért hajlamos kizárni más dolgokat. Sokszor kérdezik tőlem, hogy Thierry Henry vagy Patrick Vieira jó edző lesz-e. Mindig azt mondom, igen. Intelligensek, mély futballismeretük és remek képességeik vannak. De képesek lesznek-e áldozatokat hozni? Ez egy megszállottság, amely éjjel-nappal emészt. Felébredsz hajnali háromkor, hogy taktikáról, formációkról gondolkozz...

– 22 év Arsenal után mi a következő lépés Arsene Wengernek?
– Ugyanezt kérdezem én is magamtól! Azt folytassam, amit eddig csináltam, amihez értek? Vagy osszam meg az évek során felgyülemlett tudásomat egy kicsit más módon? Ezt a kérdést kell megválaszolnom a következő hónapokban.

A teljes beszélgetés hanganyaga (franciául).
A teljes beszélgetés átirata (angolul).