A SIKERÉHSÉG LEHET A KULCS A CÍMVÉDÉSHEZ

Nincs mit szépíteni, a Manchester City tönkreverte a mezőnyt az előző évben. Pep Guardiola együttesének aranyérméhez kétség sem férhetett, a gárda 22 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal kezdte az idényt – ebbe augusztus és december között belefért egy 18 meccses győzelmi széria –, és bár a hajrára kicsit kiengedett, így is több rekordot megdöntve ült fel harmadszor a Premier League trónjára (és lett ötödször angol bajnok).

Az alap jelen esetben így adott, az amúgy is bombaerős keretet sikerült Rijad Mahrezzel felturbózni. Az egyetlen gyenge pont a középpálya, pontosabban a védekező középpályás posztja lehet, itt Yaya Touré távozásával egyedül Fernandinho áll Guardiola rendelkezésére, s bár a brazil az előző kiírásban bizonyította, hogy rá lehet bízni ezt a kulcspozíciót, a hosszú idényben kijöhet annak a hátránya, ha nincs egy Touréhoz hasonló kaliberű tartalék.

Bár a riválisok erősödtek, még mindig a City számít az egyik, ha nem a legnagyobb favoritnak. A keret mélysége és erőssége tökéletesen alkalmassá teszi a csapatot a több fronton való helytálláshoz, s erre szüksége is van a manchesterieknek, ha végre le akarnak tenni valamit az asztalra a Bajnokok Ligájában is. Benjamin Mendy gyakorlatilag új igazolással ér fel, Aymeric Laporte számára most jöhet el az áttörés ideje, és akkor még nem beszéltünk az egyik legnagyobb angol tehetségről, Phil Fodenről, aki 18 éves kora ellenére nagyon éretten futballozik, a Chelsea elleni Community Shield-meccsen pazar teljesítményt rakott le az asztalra Kevin De Bruyne szerepkörében.

„Nincsenek válaszaim, azt próbálom megvalósítani, amit a Barcelonánál és a Bayern Münchennél, hogy kemény legyek a játékosaimmal. A siker jóllakottá teheti az embert, de ha ez megtörténik, abban a pillanatban véged van. Egyértelműsíteni fogom, hogy mit szeretnék látni a pályán, és minden meccsen a megfelelő összeállításban küldöm pályára a csapatot, mert meccsről meccsre kell gondolkodnunk” – mondta Guardiola.

Szezonértékelő cikkünkben azt írtuk, hogy a spanyol szakember tökéletes gépezetet épített – majd most elválik, mennyire lett az. A Premier League-ben a 2008–2009-es szezon óta nem volt címvédés, és az biztos, hogy most a Manchester Citynek sem lesz könnyű dolga…

A LYUKAK BETÖMVE, DE LESZ-E POÉN?

„What ship has never docked at Liverpool? The Premiership!” – szól a klasszikus vicc, aminek azonban bőven van valóságalapja a Liverpool drukkereinek legnagyobb bánatára. A város vörös felében 1990 óta áhítoznak a bajnoki elsőségre, és bár többször is nagyon közel állt a csapat, a hajrában valami végül mindig becsúszott – vagy Steven Gerrard esetében elcsúszott.

Hogy az új szezonban végre összejön-e minden, azt egyelőre nem lehet tudni, ám azt el kell ismerni, hogy Jürgen Klopp építkezése most kezd igazán beérni a Liverpoolnál. A német szakember 2015 októberében vette át az egyre mélyebbre süllyedő gárdát, és a 8. hely ugyan csalódás volt, az utána következő két 4. hely megmutatta, hogy a klub kezd visszatérni oda, ahová tartozik – az élmezőnybe.

Az előző egy év tökéletesen megmutatta, hogy hol tart a Pool, és Klopp ezeket szem előtt tartva igyekezett betömni a réseket. Az élcsapatok nyarát elnézve talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Liverpool erősített a legjobban, a középpályára érkezett Naby Keita, Fabinho és Xherdan Shaqiri, az egyedüli fontosabb távozó Emre Can volt, akinek a hiány az imént említett három úriembernek köszönhetően valószínűleg nem fog feltűnni.

A Liverpool egyik, ha nem a legnagyobb gondja az volt az elmúlt esztendőkben, hogy bár a kezdőcsapat fel tudta venni a harcot a legjobbakkal is, tartaléksora gyakorlatilag nem volt a gárdának, és ez a kiegyensúlyozott teljesítmény, pontosabban annak hiányában mutatkozott meg igazán. Azt nem állítjuk, hogy a Manchester Cityéhez hasonló keret jött össze, de Klopp mostantól olyan variációs lehetőségekben is gondolkodhat, amire eddig nem volt lehetősége.

A támadósor továbbra is iszonyatosan erős, a Mohamed Szalah, Roberto Firmino, Sadio Mané trió bármelyik védelmet zavarba tudja hozni. Hátul a télen igazolt Virgil van Dijk Dejan Lovrennel kiegészülve stabil védőpárost alkothat, a két szélen Trent Alexander-Arnold és Andrew Robertson adhat fiatalos lendületet. A végső puzzle-darab Alisson megszerzése volt a Romától, a brazil kapus az eddigi választásokhoz képest olyan minőségbeli előrelépést hozhat, ami akár 6-9 plusz pontot jelenthet.

A Liverpoolnak mindene megvan ahhoz, hogy a Manchester City első számú kihívója legyen a bajnoki címért zajló versenyfutásban, ehhez állandósítania kell a stabil teljesítményt, és megtanulni szenvedve nyerni, utóbbinál főleg a mélyen védekező ellenfelek jelentik a gondot. Ha ezt sikerül kiküszöbölni, könnyen lehet, hogy egy év múlva már senki nem fog nevetni azon a bizonyos viccen…

FEL KELLENE KAVARNI AZT A BIZONYOS ÁLLÓVIZET

A Manchester United kapcsán megkerülhetetlen José Mourinho személye. Amíg Guardiola megvédi a játékosait, addig Mourinho kritizálja a sajátjait. Klopp a szurkolókkal énekel, Mourinho a klubot szidja. Pochettino kijelenti, hogy a Tottenham költés nélkül is képes lehet nyerni, Mourinho viszont a pénz miatt kesereg, hiába az eltapsolt fontmilliók. Folytathatnánk a sort, de a lényeg kivehető.

Félreértés ne essék, a Man. United előző szezonjával nem volt komolyabb probléma bizonyos tekintetben, csak hát a világ egyik legnagyobb klubjánál vannak bizonyos elvárások. Az MU nagyszerűen kezdte a szezont, augusztusban és szeptemberben még úgy nézett ki, hogy ismét összejöhet a „Mourinho-varázslat a második szezonban”, aztán jött az érthetetlen visszaesés, majd stagnálás.

A Manchester United esetében valahogy az az ember érzése, hogy a klub továbbra sem találja a Ferguson-éra utáni identitását. A skót legenda olyan „birodalmat” épített Angliában, amelyet nagyon kevesen tudnának megcsinálni, és még a gyengébbnek vélt kerettel is képes volt tarolni a Premier League-ben. Az ő távozása óta nincs beazonosítható stílusa a csapatnak, és ebben Mourinho sem tudott segíteni.

A védelemmel nincs különösebb gond – legalábbis a többi csapatrészhez képest –, igaz, ebben kulcsszerepe van David de Geának, az előző bajnokságban kapott 28 gól nagyban az ő érdemeinek köszönhetően nem lett több. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy védőknél továbbra sincs meg az a védőpáros, amire lehetne építeni középen – és akkor még nem is a Ferdinand, Vidics-szintről beszélünk… –, a szélsőkből védővé váló Antonio Valencia, Ashley Young duóból előbbi emelhető ki, rá viszont egy darabig nem számíthat Mourinho.

Paul Pogba és Jesse Lingard helyét még mindig nem találta meg a portugál, Romelu Lukaku nagy fogás volt, de egyedül kevés, míg Alexis Sánchez a közelében nincs annak a szintnek, amit az Arsenalnál hozott. A chilei szenvedése Anthony Martial és Marcus Rashford életét is megkeseríti, ők így kevesebb lehetőséget kapnak, pedig potenciál lenne bennük, főleg a francia érdemelne többet, ahogy azt tavaly láthattuk is, amikor még játszott az ősszel.

Az egyetlen jelentősebb nyári érkező, Fred (Sahtar) ugyan Pogba és Matics mellett enyhíthet a gondokon, de ez bizony édeskevésnek tűnik a komolyabb álmokhoz. Mourinho elmondása szerint hónapokkal korábban leadta a kívánságlistáját a klubnak, a végeredmény ismert – kérdés, sikerül-e valamit változtatnia a portugálnak, vagy hat év alatt jöhet a negyedik menedzser?

BEKÖSZÖNT AZ ÚJ ÉRA

„Szeretném a rám jellemző szenvedélyt átadni mindenkinek, aki az Arsenalhoz tartozik. Hiszem, hogy a játékosokkal együtt remek eredményeket érhetünk el. Ez lesz egymás után a második év, hogy kimaradunk a Bajnokok Ligájából, ezt az időszakot az építkezésnek szentelem. Azért dolgozom mindennap, hogy előbb a Premier League, majd a világ legjobbjai lehessünk” – így mutatkozott be az Arsenal új vezetőedzője, Unai Emery, aki a csaknem 22 esztendő után távozó Arsene Wengert váltja az Arsenal kispadján, amivel új időszak kezdődik a klub életében.

A 46 éves szakember nem lesz olyan „mindenható”, mint Wenger volt, akinek tényleges menedzserként szinte mindenre kiterjedt a befolyása. Tavaly novemberben a klub a korábban a Dortmundnál alkalmazott Sven Mislintatot nevezte ki vezető játékosmegfigyelőnek, s szintén ekkor érkezett (de csak februárban állt munkába) Raúl Sanllehí, aki kvázi szakmai igazgatóként dolgozik. Ez a támogatói struktúra Emery alatt működhet majd igazán, akinek „csak” a csapat felkészítése lesz a feladata. A spanyol nagy hangsúlyt helyez a pszichológiai felkészítésre, a szervezett, taktikailag fegyelmezett futballra, a megfelelő helyezkedésre – ami nem feltétlenül tartozott mindig új csapatának fő ismérvei közé. Emery megszállottként dolgozik, állandóan elemzi az adatokat és az ellenfeleket.

A legnehezebb feladat talán a futballistákhoz passzoló játékrendszer megtalálása lesz, Emery a PSG-nél a 4–3–3-at preferálta, míg a Sevillánál a 4–2–3–1 három El-győzelmet ért. Wenger leginkább a 3–4–2–1-et, illetve a 4–2–3–1-et használta az utolsó évében, igazán azonban egyik sem vált be. A játékosok egyéni képességeivel nincs különösebb probléma, a fentebb említett szervezettség – különösen a védekezésben – viszont döntő lehet a szezon kimenetele szempontjából. A rengeteg kapott gól ennek a hiányára írható elsősorban, ez olyan sarkalatos pont, ami a Wenger-korszak végére teljesen kicsúcsosodott, főleg az idegenbeli meccseken volt teljes fejetlenség a játékban.

Kitérve a keretre is, már Wenger utolsó évében elkezdődött a bizonyos fokú átalakítás, télen az utóbbi évek szerepléseinek szempontjából kulcsfontossággal bíró Alexis Sánchez távozott, érkezett viszont Pierre-Emerick Aubameyang és Henrih Mhitarjan, ők Mesut Özillel és Alexandre Lacazette-tel kiegészülve hatékony gépezetet alkothatnak elöl. A támadósor rendbetétele után várható volt, hogy Emery a csapat gyengéjének tartott védekezéshez nyúl hozzá, az előző szezonban sokat bizonytalankodó Petr Cech mellé Bernd Leno jött riválisnak, a decemberig harcképtelen Laurent Koscielnyt Szokratisz Papasztathopulosz helyettesítheti, valamint a villámgyors, ugyanakkor védekezésben nem annyira jeleskedő Héctor Bellerín Stephan Lichtsteinerrel küzdhet meg a csapatba kerülésért.

Nem mehetünk el szó nélkül Lucas Torreira mellett, a vb-n is remeklő középpályás a poszthoz szükséges szinte összes kvalitással rendelkezik, kiválóan szerel és passzol, hihetetlen munkabírású és olyan kapcsot képez a védelem és a támadósor között, amire nagy szüksége lesz az Arsenalnak. Az uruguayi kiváló párost alkothat Granit Xhakával, akinek Wenger nem tudta megtalálni az igazi szerepkörét – amennyiben erre az új vezetőedző képes lesz, nagy dolgokat vihet véghez az Arsenal.

ILYET MÉG NEM LÁTTUNK

Véget ért a Chelsea és Antonio Conte házassága. Tény és való, az olasz szakembernek elévülhetetlen érdemei voltak a 2017-es bajnoki címben, az előző szezon viszont mindenhol elromlott, ahol lehetett. Diego Costa távozásával olyan űr keletkezett elöl, amit azóta sem tudtak betölteni, a Conte által favorizált 3–4–3, majd később 3–5–2 nem működött, így még a BL-indulás sem jött össze. Az olasz a vezetőséggel is összeveszett, előbbi nagyobb befolyást szeretett volna, míg utóbbi nem akart nagyobb hatalmat adni a menedzsernek, és ez volt az egyik oka a válásnak.

Az utód Maurizio Sarri lett, s ez, ha nem is olyan jellegű új korszakot nyithat, mint ami a városi rivális Arsenalnál várható, de alapjaiban véve formálhatja át a Chelsea-t. A Napolitól érkező edző az olasz klubnál alkalmazott játékot szeretné megvalósítani, ami a labdatartáson alapul, sok rövid és gyors passz jellemzi, illetve meghatározóak a felpassz-visszapassz kombinációk – magyarul tökéletesen szembemegy a Chelsea-nél megszokott merev, biztos védekezésre alapozó taktikával.

Maga Sarri is elismerte, hogy időre lesz szüksége az elképzelései megvalósításához. A 4–3–3-ba sok, de nem mindegyik Chelsea-játékos illik bele, elsősorban a támadó középpályás és a csatár pozíciójában akadhatnak lyukak. Jorginho afféle box-to-box középpályás és mélységi irányító lesz egyszerre, az oldalán N'Golo Kantéval remek dolgokra lehetnek képesek. Az előrejáték már nagyobb baj, Cesc Fabregas nem tudja azt a szintet hozni mint régen, Ross Barkley pedig nagyon úgy tűnik, hogy megmarad örök angol ígéretnek, bár benne nagyon bízik Sarri. És akkor elérkeztünk a csatárposzthoz…

Bár egy szezon alapján korai lenne leírni, nagyon úgy tűnik, hogy Álvaro Morata egyszerűen kevés ahhoz, hogy ő legyen az első számú csatára a Chelsea-nek. A spanyol támadó 31 bajnokin 11-szer talált be az első évében, ami ennél is nagyobb gond, hogy egyszerűen nem illik bele a Sarri által elképzel játékfelfogásba. Ugyanez elmondható Olivier Giroud-ról, a francia összjátékban nagyon hasznos tud lenni, sebessége viszont nincs, és a gólokat sem olyan ütemben termeli, mint arra szüksége lenne a Chelsea-nek.

Sarri esetében egy dolgot nem említettünk még, a fiatalokat. Az 59 esztendős szakember nem titkoltan több lehetőséget szeretne adni az ifjú titánoknak, és ez bizony még jól is elsülhet. Nem véletlenül tartják jelenleg Anglia legjobb akadémiájának a Chelsea-ét, az ifjúsági FA-kupa előző öt kiírásában egyaránt a „kékek” diadalmaskodtak, akik az ifi BL-ben is bizonyítottak már. Andreas Christensen már Conténél is alapembernek számított, hozzá csatlakozhat Ruben Loftus-Cheek, aki a Crystal Palace-nál eltöltött kölcsönszezon után most teheti le a névjegyét, míg Callum Hudson-Odoi a felkészülési időszakban mutatta meg, hogy bátran számolhatnak vele elöl.

A Chelsea-nél az a legfontosabb kérdés, hogy Sarri mennyire tudja megvalósítani az elképzeléseit, és ehhez mennyi időre lesz szüksége. Ha megkapja a türelmet, lehet hogy rámegy a szezon, de utána olyan csapatot hozhat össze, amit élmény lesz nézni, ráadásul a jó játék az elvárt eredménnyel is párosulhat.

AKIKRE MÉG ÉRDEMES FIGYELNI

Új szezon, új stadion, a csapat viszont a régi. Röviden így lehetne leírni jelenleg a Tottenhamet, amely ott tudott lenni a dobogón az előző három szezonban, s ez bizony nagy szó a riválisokat elnézve. A Spurs legnagyobb erénye az összeszokottság lehet, a mag évek óta együtt játszik, ez idő alatt többen is igazi klasszisokká értek.

A keret ugyanakkor nem elég bő, ráadásul óriási meglepetésre a klub nem igazolt a senkit a nyáron, ez pedig visszaüthet a szezon folyamán. Harry Kane-t sikerült megtartani, Dele Alli, Christian Eriksen és Jan Vertonghen is maradt, kérdés, ez a keret elég lesz-e ahhoz, hogy ismét dobogón végezzen az együttes.

Az Everton már tavaly sem spórolt, és most is mélyen a zsebébe nyúlt az átigazolásoknál. Richarlison nagy fogás lehet, amennyiben sikerül állandósítania a Watfordban nyújtott őszi teljesítményét, a Barcelonától érkező trió (Yerry Mina, Lucas Digne, André Gomes) első két tagja komoly erősítés lehet a védelemben, Bernard viszont André Gomeshez hasonlóan erős kérdőjel.

Marco Silva megszerzése a kispadra nyerő húzás lehet, a 41 esztendős szakemberrel végre eljöhet az az áttörés, amelyre régóta várnak a klubnál – a top hat viszont így is valószínűtlennek tűnik.

A West Ham United pocsék őszt követően harcolta ki a bennmaradást, majd a nyáron igencsak belehúzott az átigazolások terén. Lukasz Fabianski a kapuba, Issa Diop a védelembe, Jack Wilshere és Felipe Anderson a középpályára, Andrij Jarmolenko előre érkezett.

A klub történelmében először olyan menedzser ül a kispadon, aki már megtapasztalta, milyen érzés elhódítani a Premier League-trófeát, Manuel Pellegrini ráadásul tudja, mi kell a sikerhez, mert eddig az összes csapatával az első hatban tudott végezni a bajnokságban. Ezúttal fel van adva a lecke…

Az újonc Wolverhampton a portugál vonalat erőlteti, Rui Patrício és Joao Moutinho most érkezett, míg Rúben Neves már a Championshipben bizonyította, hogy remek labdarúgó. A labdabirtoklásra alapozó és tetszetős futballt játszó Wolves a kontráknál sem jön zavarba, nála több gólt egyik csapat sem szerzett a másodosztály előző idényében. Az alap tehát adott, a kérdés az, hogy a szintlépést miként éli meg a tehetős tulajdonost a háta mögött tudó klub.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Péntek
21.00: Manchester United–Leicester City (Tv: Spíler1)
Szombat
13.30: Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Cardiff City
16.00: Fulham–Crystal Palace
16.00: Huddersfield Town–Chelsea (Tv: Spíler1)
16.00: Watford–Brighton & Hove Albion
18.30: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
Vasárnap
14.30: Liverpool–West Ham United (Tv: Spíler1)
14.30: Southampton–Burnley
17.00: Arsenal–Manchester City (Tv: Spíler1)