Liverpool: hosszabbítottak a világcsúcstartó trénerrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 12:29
null
Már az angol válogatott is profitált a munkájából (Fotó: yahoo.com)
A nyári átigazolási időszak egyik legmeglepőbb húzását a Liverpool követte el, amikor augusztus végén szerződtette Thomas Grönnemarkot, a világ első, bedobásokért felelős edzőjét. Akkor fél évre szóló próbaidőben állapodtak meg a felek, ám a dán szakember alig három hónap után az idény végéig szóló szerződést kapott az angol labdarúgóklubtól.

 

A dán szakember érkezésével bővültek a Liverpool taktikai lehetőségei, sőt, a Nemzetek Ligájában az angol válogatott is profitált már Grönnemark munkásságából, hiszen vasárnap a horvátok ellen egyenlítő gólt megelőzte a liverpooli védő, Joe Gomez óriási bedobása.

„Gomez a horvátok ellen megmutatta, hogy a bedobásai milyen veszélyt tudnak teremteni az ellenfél kapuja előtt. Azt hiszem, nem fogjuk ezt a fegyvert túl gyakran használni a klubnál, de azt legalább elérjük, hogy az ellenfelek kétszer is meggondolják majd, hogy kirúgják-e a labdát bedobásra a tizenhatoshoz ilyen közel” – mondta a BBC-nek még a vasárnapi mérkőzés után Grönnemark.

„A jövő nyárig kapott szerződésem az elismerése az eddig elvégzett munkámnak, és örülök, amiért a klubnál felismerték, hogy ez milyen hatással van a játékosokra. Bízom benne, hogy a szezon végén még több gyümölcsét learathatjuk ennek a közös munkának” – fogalmazott a bedobóedző.

A dán szakember korábban hazájában a Midtjylland taktikai repertoárjának a fejlesztésén is dolgozott, mielőtt a Liverpoolhoz csatlakozott volna. Az aktív sportolóként atletizáló Grönnemark a dán férfi négyes bobcsapat tagjai is volt, s nem mellesleg 51 méter 33 centivel ő tartja a bedobások Guinness-rekordját.

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Kikapott Plymouthban, és kiesett az FA-kupából a tartalékos Liverpool

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:49

Darwin Núnez ráadásbeli duplájával nyert a Pool, Szoboszlai nagy lövését a léc hárította

Angol labdarúgás
2025.01.18. 17:55

Napsütésre várva – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.01.05. 00:01
Ezek is érdekelhetik