Náci karlendítés után egymás elleni párharc az Arsenal–Stoke bajnokin

Herbert Chapman jött, látott, és győzött. Minden idők egyik legnagyobb futballinventora a harmincas évek elejére nemcsak megalkotta, tökéletesítette is a három hátvédes, WM-formációnak nevezett játékrendszert, minek eredményeképp az addig sikertelen Arsenal sorba nyerte a bajnoki címeket abban a dekádban (1938-ig bezárólag összesen ötöt).

Egy fiatal magyar sportújságíró az 1938–1939-es évadot Angliában töltötte, „hogy végigkísérje az egyik angol csapat egész évi munkáját, s valami fogalmat szerezzen magának és másoknak arról, hogy mi is az a korszerű labdarúgás”. A fiatal sportújságíróFeleki Lászlóvolt, a Nemzeti Sport angliai tanulmányútra kiküldött belső munkatársa, az angol csapat pedig az addigra világhírű Arsenal.

Chapmanakkor már nem élt – 1934 januárjában hunyt el –, rendszere, a pályán 3–2–2–3-as felállásban kirajzolódó WM azonban virágzott, Feleki elsősorban ezt ment tanulmányozni a ködös Albionba. És 1938. december 17-én különleges párharcról számolhatott be a lapjának: „A világ legjobb hátvédje és jobbszélsője egymás ellen”. A világ legjobb hátvédjét Eddie Hapgoodnak, a világ legjobb jobbszélsőjét pedig Stanley Matthewsnak hívták – Feleki szerint.

„Hapgoodban egyesül a futballista minden jó tulajdonsága. Technika, tudományos fokon álló taktikai érzék, gyorsaság és – gondolatolvasó-képesség. Ez a középmagas, karcsú fiatalember a világ futballegyetemén a hátvédjáték professzora lehetne. Hosszú pályafutása alatt jó néhány szélsővel volt dolga, ismeri őket alaposan, ismeri a szélvésztípusokat és a – Matthews-típusokat” – írta Feleki. Aki Matthewsról szólva a következőket emelte ki: „A legjobb megtestesítője a sablonmentes modern szélsőnek. Nála aztán sose lehet tudni, hogy merre megy. Egészen elképzelhetetlen egyensúlyérzékével, teste fölötti uralmával, a szó szoros értelemben való kétlábas voltával úgy változtatja az irányát, ahogy akarja. Így cselezni, így átmenni embereken jelenleg senki sem tud az egész világon. Valóságos ördög.”

Izgalmas felvezetés.

A 23 esztendős Matthews akkor már négy éve válogatott, 1938-ra világklasszissá érett. Pályafutása Magyarországon is közismert, ötvenéves koráig futballozott a legmagasabb szinten, 1956-ban ő lett a France Football első aranylabdása.

A nála hét évvel idősebb, 1908-as születésűEddie Hapgood1927-től 1944-ig, összesen 440 mérkőzésen játszott az Arsenalban, a válogatottban 1933–1939 között harminc alkalommal szerepelt (21-szer csapatkapitányként). Két 1934-es fellépése is nevezetesnek bizonyult a nemzeti tizenegyben. Májusban annak az angol válogatottnak volt a tagja, amely 2:1-es vereséget szenvedett a mieinktől az Üllői úton – Magyarország ekkor győzte le első alkalommal Angliát. Novemberben meg a friss világbajnok olaszokat 3:2-re fölülmúló angol válogatottat erősítette a híres highburyi csatában, amelyet számos sérülés – köztük az övé –, egy első percben elhibázott hazai tizenegyes és egy 89. perces vendégkapufa tarkított. A vad tusa eredménye: Luis Monti már az első húsz perc végén kiállni kényszerült sérülés miatt, Eric Brook a kezét, Hapgood az orrát törte, míg Ray Bowdennek a bokája bánta.

Most pedig kanyarodjunk vissza szigetországi klasszisaink Feleki által beharangozott párharcához. Balhátvéd a jobbszélső ellen. Avagy Hapgood vs. Matthews. Az Arsenal–Stoke City bajnoki mérkőzésen. (A válogatottban bajtárs Hapgood és Matthews akkor már túl voltak az esztendő egyik nagy eseményén, Anglia Németország felett aratott 6:3-as idegenbeli diadalán, mely előtt náci karlendítéssel üdvözölték a házigazdákat – lásd lentebb keretes írásunkban.)

„Mindjárt az első percben labdát kap Matthews, és azonnal bevágja középre. Nem vette föl a harcot Hapgooddal, aki ott áll közvetlenül mögötte.” Miközben „csinosan szorongat” a hazai gárda, kedves jelenet játszódik le, amennyiben „a következő összecsapáskor Hapgood belép, elveszi a labdát Matthewstól. Matthews szerelni próbálja, Hapgood azonban – cselez. Nagy taps”. Alig harmincezren vannak a Highburyben… Negyedóra telhet el, még mindig 0:0, „Matthews egyelőre nem túlságosan él Hapgood ellen. Hapgood minden labdát elfejel előle”.

Hapgood remekül játszik, „Matthewst kissé elhanyagolják”, aztán változik a hadiszerencse. „Következik egy Hapgood-hiba, amelynek a Stoke nem kevesebbet köszönhet, mint egy gólt. Hapgood kissé eltávolodott Matthewstól, s amikor a szélső megkapta a labdát, nem tudta megakadályozni, hogy be ne húzzon a közép felé, ki ne ugrassa Steele-t. Az összekötő lövését Wilson nem védheti.” (Freddie Steele kiváló játékos volt: 1937-ben angol gólkirállyá koronázták, a válogatottban 6 mérkőzésen 8-szor volt eredményes; karrierjét előbb súlyos térdsérülés, majd depresszió, végül a második világháború törte meg.)

Még nincs vége az első játékrésznek, és a „két játékos közötti küzdelem gigászi. A közönség gyakran elfeledkezik a mérkőzésről, ha ez a két játékos összekerül. Hapgood ritkán lép közbe azonnal. Ha lehet, halogatja a szerelést. Az elgondolás természetesen az, hogy elsősorban le kell lassítania a támadás iramát, hadd fusson hátra minden védő. Aztán meg lehet kísérelni a szerelést. Ha nem sikerül, az út már nem tiszta a kapu felé, a védők fölzárkóztak.” Közben Reg Lewis center kiegyenlít, így 1:1-es állásnál vonulnak pihenőre a felek.

„A második félidő Hapgoodé és – az Arsenalé.” Matthews már nemigen él meg az „ágyúsok” balhátvédje mellett, míg a túloldalon valósággal fickándoznak a londoni csatárok. Jack Crayston hosszú labdájával gyönyörű átvételt követően Lewis belép a tizenhatoson belülre, és a bal sarokba tüzel, 2:1 az Arsenal javára. „A legjobb Drake sem csinálhatta volna szebben” – a hazai piros-fehérek első számú középcsatára, a Tank sérülése miatt hagyta ki a mérkőzést.

Matthews kevés támogatást kap a csapattársaitól. „Ami labdát kap, az a legtöbbször Hapgoodé.” Kisvártatva jön a harmadik, majd a negyedik Arsenal-gól is: előbbi a csodálatos balszélső, Cliff Bastin révén, míg utóbbi egy szemkápráztató, kéthúzásos akció végén: „Leslie Compton, a jobbhátvéd a jobb szélen száguld a labdával, előrevágja az előrerohanó Drurynak, aki kapásból pontosan bombáz a bal sarokba.”

„Sötétedik már. Az utolsó Hapgood–Matthews összecsapásból szabadrúgás lesz – Hapgood a könyökét használta.” A különmeccset Eddie Hapgood nyerte meg, Feleki számításai szerint 15:8 arányban.

A mérkőzés meg 4:1-es Arsenal-győzelemmel zárult.