Liverpool: újabb védő dőlt ki a sorból, egy hónapot is kihagyhat

Vágólapra másolva!
2019.01.15. 15:49
null
Alexander-Arnold is kidőlt a védők közül (Fotó: AFP)
Trent Alexander-Arnold térde a Brighton elleni bajnokin sérült meg, ennek ellenére végigfutballozta a 90 percet. A mérkőzés utáni vizsgálatok alapján azonban komolyabb a gond, mint elsőre hitték: akár három-négy hetet is kihagyhat a liverpooli bekk.

 

A Liverpool eddig sem állt jól egészséges védőkkel: a Brighton elleni bajnokin például az eredetileg középső középpályás Fabinho játszott a védelem tengelyébenVirgil van Dijk oldalán, miután a középhátvédek közül Joe Gomez, Dejan Lovren és Joël Matip sem egészséges – igaz, utóbbi legalább a kispadon ott lehetett.

Trent Alexander-Arnold térdével már ősszel is voltak problémák, akkor azonban két hét pihenő után visszatérhetett. A 20 éves, angol válogatott bekk eddig 17 bajnokin 1505 percet játszott a 2018–2019-es évadban.

Miután Nathaniel Clyne-t alig egy hete adták kölcsön a szezon végéig a Bournemouth-nak, a 18 esztendős portugál, Rafael Camacho az egyetlen bevethető jobb oldali védő a Premier League éllovasának keretében.

Alexander-Arnold a Crystal Palace, a Leicester City, a West Ham United és a Bournemouth elleni bajnokikról maradhat le.

A Liverpool február 19-én a Bayern Münchennel csap össze a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az eddigi információk szerint a védő azon a meccsen térhet majd vissza.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik már ma bajnok lehet a Liverpoollal

Angol labdarúgás
5 órája

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
16 órája

A hajrában jöttek a gólok, a Manchester City nyert az Everton otthonában

Angol labdarúgás
18 órája

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54
Ezek is érdekelhetik