PL: a másodosztályból érkezik a Brighton új menedzsere

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 18:05
Graham Pottert nevezték ki az angol labdarúgó-bajnokságban 17. helyezett Brighton and Hove Albion vezetőedzőjének – közölte a klub hivatalos honlapján.

Potter Chris Hughtont követi a poszton, vele a szezon végén bontottak szerződést a klub elöljárói, mert elégedetlenek voltak a csapat idei teljesítményével.

Az egyesület mostani bejelentése szerint Potterrel négy évre szóló szerződést kötöttek. A szakember eddig a másodosztályban 10. Swansea Cityt irányította.

A Brighton – mely 2017-ben jutott fel Hughton irányításával az élvonalba – az idei 18 bajnokijából csupán kettőt tudott megnyerni – az utolsó kilenc közül egyet se –, emiatt a bajnokság hajrájában közel került a kieséshez, amit végül sikerült elkerülnie, két ponttal megelőzve a búcsúzó Cardiffot.

Potter a hírek szerint anyagi problémák miatt döntött úgy, hogy távozik a Swansea-tól. Korábban nyolc évig (2010–2018) a svéd Östersundot irányította, amelyet a negyedosztályból az élvonalig juttatott, az Európa-ligában pedig az egyenes kieséses szakaszba vezette az együttest. A Swansea-nál tavaly nyáron nevezték ki, a hírek szerint a Brighton hárommillió eurót fizet a kivásárlásáért.



Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik