Arsenal: a PSG védője érkezhet; 3-4 igazoláson dolgoznak

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 10:16
null
Layvin Kurzawa (balra) csökkentheti Mikel Arteta gondjait (Fotó: AFP)
Angol sajtóértesülések szerint a PSG francia védője, Layvin Kurzawa lehet Mikel Arteta első igazolása az Arsenalnál.

 

Az észak-londoniaknak Kieran Tierney és Sead Kolasinac sérülése miatt jelenleg nincs bevethető balhátvédjük, előbbi ráadásul legkorábban márciusban térhet vissza. Kurzawának már csak hat hónap van hátra a szerződéséből, így viszonylag olcsón meg lehetne szerezni a 27 éves játékost.

Az átigazolási ügyekben jól értesült David Ornstein információi szerint a két klub előrehaladott megbeszéléseket folytat, arra is van esély, hogy az Arsenalnak nem kell átigazolási díjat fizetnie a játékosért.

A The Athletic újságírója emellett úgy tudja, hogy az angol klub összesen három-négy átigazoláson dolgozik, ám ezek mindegyike kölcsön vagy alacsonyabb átigazolási összegű üzlet lenne, ráadásul nem is feltétlen szeretné mindegyiket nyélbe ütni.

Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
4 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
6 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
7 órája

Bajnokok Ligája: 47 alkalomból csak négy csapat tudott fordítani háromgólos hátrányból

Bajnokok Ligája
12 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
20 órája

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

Francia labdarúgás
2025.04.11. 14:30

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29
Ezek is érdekelhetik