A Liverpoolnak nem kell félnie az FFP-től, nélküle vissza sem tért volna a csúcsra

2016-ban az európai elit egyáltalán nem tolongott azért, hogy szerződtethesse Sadio Manét.

A szenegáli támadó 75 mérkőzésen 25 gólt szerzett a középcsapatnak számító Southamptonban, amivel ugyan a ligán belül sokak elismerését kivívta, de azért bőven akadtak kérdőjelek is körötte. Ronald Koeman, az együttes akkori menedzsere például nyilvánosan is kritizálta a hozzáállását, amikor elkésett egy csapattalálkozóról…

Jürgen Klopp azonban egy percig sem vacillált, lecsapott a játékosra. A fáma szerint azért, mert még a Dortmund vezetőedzőjeként egyszer már a figyelmébe ajánlották Manét, ám akkor nem élt a lehetőséggel, megbánta, később pedig karrierje egyik legnagyobb baklövésének titulálta a döntést, amit örömmel hozott helyre. Immáron a Liverpool kispadján ülve.

Mané mintegy 30 millió fontért lett a Pool játékosa. Négy év elteltével ő az Év afrikai labdarúgója, és minden esélye megvan arra, hogy a Premier League legjobb játékosa is legyen az idény végén. Az évadban 23 bajnokin 12 gólnál és 8 gólpassznál jár, míg minden sorozatot figyelembe véve 32 mérkőzés, 16 gól és 11 assziszt a mérlege. Ma már a vételára négy-ötszörösére teszik a becsült értékét.

A hétvégén, sérülésből visszatérve, csereként beállva rögvest győztes gólt szerzett a Norwich City ellen. Ez volt a 100. Premier League-gólja, liverpooliként pedig 155 bajnokin a 75. találata.

Mané története remekül bemutatja azt az egészséges kockázatvállalást és játékospolitikát, amely elősegítette a Liverpool átalakulását a Klopp-érában, és amelynek hála jelenleg az európai labdarúgás trónján ülhet. A csapatot 2010 végén felvásárló Fenway Sports Group mindezt úgy érte el (ha eltekintünk az állítólagos, kipattanása óta még nem bizonyított kémügytől), ahogyan a nagykönyvben meg van írva – és ami még fontosabb, ahogyan az FFP-szabályok előírják.

James Pearce, a The Athletic szerzője a Manchester Cityt ért UEFA-szankciók alapján elemezte a Liverpool helyzetét, rávilágítva a tényre: bármi is lesz a manchesteriek sorsa, jó harmincöt mérfölddel odébb, az Anfield Roadon senkinek sem kell hasonlótól tartania.

Pearce elemzése szerint a legfontosabb, hogy a Liverpool mindig élt a lehetőségeivel, ám sosem költekezett ki előre. A cikk ugyan erre nem tér ki, de érdemes megjegyezni, ez a FSG tulajdonosaira jellemző, a Boston Red Soxnál már korábban bevezetett analitikus klubmodell nélkül aligha lehetne ilyen hatékony. Miként a játékosmegfigyelői hálózat, illetve Kloppnak a Dortmundnál megszerzett tapasztalatai nélkül, vagyis hogy hogyan lehet ígéretes, de még nem kész játékosokból remek csapatot gyúrni.

A német mesternek a BVB élén úgy kellett a lehető legjobb játékosokat megszereznie, hogy a ténylegesen legjobbakra kevés esélye akadt. Tőke szempontjából a Bundesliga legnagyobb hala a Bayern volt (és mai napig is az), így Kloppéknak a pénztárcájuk helyett az élesszeműségükre kellett hagyatkozniuk a bajorokkal folytatott versengésben.

Persze a Liverpoolnál is akadtak látványos költések, Virgil van Dijk 75 millió és Alisson 66.8 millió fontos átigazolási díját szinte mindenki kapásból fújja. Ám ezeket a kiadásokat egy az egyben fedezte Philipp Coutinho 144 millió fontos eladása a Barcelonához.

Kész játékost ritkán vásárolt a Pool: Joe Gomez mindössze 6 millióért jött a Charlton Athletictől, Andy Robertsonra 10 millióért, Georginio Wijnaldumra 25 millióért csapott le a mersey-parti együttes, amikor csapatuk, a Hull City és a Newcastle United kiesett a Premier League-ből. Emellett a lejáró szerződésű játékosok piacán is végig szemfülesek voltak, gondoljunk csak James Milnerre (Manchester City) vagy Joel Matipra (Schalke). Klopp és a sportigazgató Michael Edwards lépésről lépésre alakította ki a mostani, rekordhalmozó, a legutóbbi lehetséges 105 pontból 103-mat begyűjtő csapatot.

Pearce a példa kedvéért a legutóbbi, illetve az azt megelőző, négy évvel korábbi, Carrow Roadon (a Norwich otthona) győztes csapatot mutatja be. 2016-ban az Adam Lallana 95. percben született góljával 5–4-re megnyert találkozón a Liverpool a Simon Mignolet – Nathaniel Clyne, Kolo Touré, Mamadou Sakho, Alberto Moreno – Jordan Henderson, James Milner, Lucas Leiva, Emre Can – Jordon Ibe, Roberto Firmino kezdővel állt fel. Lallana, Christian Benteke és a kölcsönben Liverpoolban szereplő Steven Caulker csereként kapott lehetőséget.

Nem éppen világverő összeállítás.

Az eltelt négy évben a csapat minden részét sikerült jelentősen megerősíteni, mindezt úgy, hogy Klopp teljes liverpooli regnálása alatt nettó 100 millió fontot költöttek a játékosokra. Minden mást fedeztek a távozók. (Ezzel szemben a Citynek ugyanebben az ötéves időszakban nem volt olyan idénye, ahol a játékospiacon ne került volna mínuszba a vételek és eladások szempontjából: a nettó költésük pedig az 500 millió fontot közelíti.)

Mindez tudatos döntés volt a Liverpool tulajdonosaitól. Akik nemhogy meg akartak felelni az FFP-nek, konkrétan szerepet sem vállaltak volna annak bevezetése nélkül az Anfielden.

A pénzügyi fair play-rendszer 2009-es bejelentése és 2011-es bevezetése kulcsfontosságú volt, amikor John W. Henry és Tom Werner döntöttek az anyagi nehézségekkel küzdő Liverpool felvásárlásáról. A helyzet egyszerű volt: nem akarnak és nem is tudnak mérhetetlen plusz tőkét a klubba önteni, úgy, ahogyan azt Roman Abramovics a Chelsea-vel, vagy épp Manszúr sejk a Man. Cityvel tette és teszi. A klub csak azt a pénzt költheti el, amit megkeres. De egy ilyen klubmodell lehet-e sikeres? Az FFP előtt Henryék logikája alapján a nem lett volna a válasz. Vagyis befektetésként sem érte volna meg számukra a Pool.

Az amerikai üzletemberek épp emiatt többször hangot is adtak annak, szép-szép, hogy az UEFA bevezette az FFP-t, csak nem ártana, ha érvényt is szerezne neki.

Amikor a Manchester City 2011 júliusában bejelentette, hogy 400 millió fontos szponzorszerződést kötött az Etihaddal, Henry csak ennyit Twittelt: „Mennyi lehetett a vesztes ajánlat”? Józan üzleti gondolkodással: egy szponzor miért fizetne csillagászati összeget, ha annak akárcsak a felével is ugyanúgy befutó lehetne? És ha volt egy rivális, aki 395 milliót ígért a tíz évre, hát róla miért nem hallottunk? A válasz adta magát: a légitársaság elnöki székében Manszúr sejk féltestvére ült.

Holott az FFP lényegi része éppen az lett volna, hogy az európai futballban újonnan megjelent (jelen esetben közel-keleti) milliárdosok ne rúghassák fel egyik pillanatról a másikra az erőviszonyokat, ezzel a rivális klubok akár évtizedes építkezési folyamatait vágva a kukába. A pénzügyi fair play mögötti elv, hogy egy tulajdonos se húzhassa keresztül mások sportszakmai tevékenységét pusztán azzal, hogy végeláthatatlan mennyiségben – üzletileg is értelmetlenül, mintegy kedvtelésből – tolja be a pénzét a csapatába. Ezek után saját, vagy épp rokonok cégein keresztül, szponzorszerződések mögé bújtatva ugyanazt a pénzt mégis eljuttatni a klubhoz finoman szólva is az FFP alapelvével ellentétesnek tűnt.

A Liverpool eközben még mindig csak kereste a kiutat a gazdasági válságból. A 2012–2013-as idényt 49.8 millió, az egy évvel korábbit pedig 40.5 millió fontos hiánnyal zárta, így veszélyesen közel került az UEFA-szankciókhoz. Csakhogy a csapat rendezni tudta a veszteségeit: ekkor már zajlott az Anfield felújítása, ami 49.6 milliót vitt el, ez pedig megengedett extra kiadás. Emellett a csapat újabb 35 millió fontot írhatott le, miután a korábbi tulajdonosok terveiben szereplő, Stanley Parkba építendő új stadiont lefújták. Plusz szponzor és plusz pénz viszont nem jelent meg…

„A legnagyobb kihívást a pénzügyi fair play körüli bizonytalanságok jelentették a számunkra. Egyszerűen azt éreztük, mintha más és más szabályok vonatkoznának ránk és néhány riválisra. Mindez pedig nagyon megnehezíti a versenyt. Olyan, mintha nem is lenne FFP, vagy legalábbis nem mindenki venné komolyan” – mondta még 2014-ben Henry.

A nyilatkozat diplomatikus reakció volt az UEFA döntésére: a Cityt pont a szponzorszerződései miatt kezdte vizsgálni az Európai Labdarúgó-szövetség, majd adott neki egy 17 millió fontos bírságot, további 32 milliós felfüggesztett büntetés mellett. S az ügy, akkoriban úgy tűnt, lezárult.

„Nem titok, hogy a pénzügyi fair play nagy támogatói vagyunk. Hiszünk abban, hogy képes versenyképesebbé tenni a sportot. Épp ezért hisszük azt is, hogy minden gyanús esetet ki kell vizsgálni, és komolyan kell venni” – Werner 2019-ben Bostonban beszélt minderről a The Athletic újságírójának, nem sokkal azután, hogy a német Der Spiegel kiszivárgott belsős levelezésekre hivatkozva megírta leleplező cikkét arról, a Manchester City vezetősége hogyan is játszotta ki az FFP-t a szponzorszerződéseken keresztül.

„Fontos, hogy az UEFA ne csak beszéljen róla, hanem meg is valósítsa a pénzügyi fair playt. Ha valaki megsérti a szabályokat, akkor büntetésre számíthat. Mindenkinek következetesen, átlátható módon be kell tartania a szabályokat.”

A vizsgálat 2020 elejére ért véget. Az európai szövetség pedig ezúttal keményen lecsapott: két évre kitiltotta a Manchester Cityt a sorozataitól. A történetnek ugyanakkor még mindig nincs vége, mivel a City vitatja a vizsgálat legitimitását, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult. Míg a legnagyobb rivális a zöldasztalnál küzd, s mindez aligha teremt ideális állapotot a csapat (és annak öltözője) körül, addig a Liverpoolnak egyetlen dolga maradt: a következő meccsre koncentrálni – a pályán.

Akár örömtüzeket is gyújthatnának az Anfielden, ám ez Klopp szavai alapján egyáltalán nincs így. Bár a német mester szintén az ügy pozitívumaként látja, hogy a Cityvel történtek után végre az FFP körüli helyzet egyértelművé válhat, az élet igazságtalanságának tekinti, hogy ezért, az amúgy vétlen futballisták és szakemberek fizethetnek.

„Biztos vagyok benne, hogy személyesen semmi rosszat sem tettek. Ők csak futballoznak, és szenzációsan futballoznak. Pep bárhol is dolgozott, segítette a ligát, segítette a futballt a további fejlődésben. Ugyanakkor mindenkinek tisztelnie kell a szabályokat. Fogalmam sincs, hogy a klubvezetésük így tett-e vagy sem, de úgy látszik, az UEFA szerint nem így tettek. Meglátjuk, mi történik majd” – idézi a The Athletic Kloppot.

Bármi is történik a Cityvel, az a Liverpoolra is hatással lesz. A kérdések sorjáznak. Érvényben marad-e a manchesteri klub büntetése? Akár így, akár úgy, de a botrány nyomán Pep Guardiolával mi történik majd? Megy vagy marad? A City a Premier League és az angol Labdarúgó-szövetség vizsgálata miatt is aggódhat: vajon képes lesz megőrizni a versenyképességét? Vagy még az ideinél is egyoldalúbb bajnoki versenyfutás jöhet a következő idényekben? Mely játékosok mennek, és kik érkezhetnek egy Bajnokok Ligájától megfosztott Man. Cityhez?

A világ jelenlegi leggazdagabb klubjának komoly problémái vannak. A Liverpool számára ugyanakkor az igazán szép idők még csak most jöhetnek el. Harminc év után ismét ott vannak a várva-várt Premier League-siker kapujában. Ha belépnek rajta, újabb domináns korszakot kezdhetnek az angol labdarúgás történetében.

James Pearce végkövetkeztetése szerint a Liverpool 2010-ben érkezett tulajdonosai végig hittek az FFP-ben, és nemcsak egyszerűen betartották, hanem a keretei közt működő lehető leghatékonyabb klubmodellt alakították ki. Ennek pedig, a Cityvel történtektől függetlenül, beérett a gyümölcse.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Borussia Dortmund (német)–PSG (francia) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!