Alighanem sokan heteken át vitatkoznak még azon, hogy a Real Madrid–Manchester City mérkőzés 78. percében vissza kellett volna-e vonni Gabriel Jesus találatát. A brazil Sergio Ramosszal küzdve kétségtelenül használta a kezeit is, ám azt is nehéz vitatni, Ramosnak ennyitől nem kellett volna a pozícióját teljesen feladva eldőlni. A gólt megadták, a City egyenlített, majd pár perccel később fordított is (1–2).
Jesus kezdőbe jelölése önmagában is meglepetésnek tűnt a szerdai Bajnokok Ligája-rangadón, ám Pep Guardiola taktikai húzása bejött. A Manchester City védekezésben 4–4–2-be rendeződve próbálta megállítani a Realt és kontrákat indítani ellene. És nem, Jesus nem középen, a két támadó egyikeként, hanem a bal szélen, onnan beindulva igyekezett a csapat hasznára lenni ekkor. Ez az a taktikai elem, amely a 31 esztendős posztrivális, Sergio Agüero mai játékában már aligha lett volna meg. S ez az, ami Gabriel Jesust ismét csak Guardiola jolly jokerévé tette.
„Még emlékszem, amikor a Palmeiras első csapatához kerültem az akadémiáról, éppúgy szélsőt játszottam, mint ma. Csak később lettem középcsatár. Azért megyek fel a pályára, hogy segítsem a csapatomat – ott, ahol kell. Nem számít, hogy épp vissza kell futnom védekezni, vagy középen kell érkezzek, hogy gólt szerezhessek. Segíteni akarok a csapattársaimnak” – mondta a brazil labdarúgó a lefújást követően a BT Sportnak.
(...)
Gabriel Fernando de Jesus 1997-ben Sao Paulóban született. Abban az időben a mai gigantikus Manchester Cityről még a legmerészebbek sem mertek álmodozni, a klub a másodosztály tabellájának második felében tanyázott. Jesus a legtöbb brazil csillaggal ellentétben nem a teljesen kilátástalannak hitt mélyszegénységből, nem a favellák utcáin zoknikból gyúrt labdákkal játszva indult és emelkedett fel. Nem. Helyette egy börtön udvaráról…
„Amikor először kiderült, hogy börtönben kezdtem focizni, az emberek azt kérdezték, hogy elítélt voltam-e – mondta nevetve a FourFourTwo-nak adott 2018-as interjúban. – Igen, a pálya valóban a Romao Gomes börtön területén volt, de többnyire rendőrök használták, a rosszfiúk pedig távol voltak tőlünk. Nem kellett tartanunk semmilyen veszélytől. Korán reggel már a pályán voltam, többnyire ötkor vagy hatkor indultam. Sokszor még sötét volt, amikor edzeni kezdtem, talán attól mégiscsak féltem egy picit” – idézte fel az amatőr Pequeninos do Meio Ambiente csapatánál töltött kezdeti éveket.
Versenyszelleme és kitartó edzésmunkája már ekkor megnyilvánult, ám így sem volt könnyű útja a pofivá válás felé. 2014-ben, a hazai rendezésű világbajnokság előtt talán még maga sem hitte, hogy milyen közel is az áttörés: 16 esztendősen Sao Paulo utcáit festette. Eközben a Palmeiras utánpótlásában is igyekezett helytállni, nem is akárhogy! Néhány hónappal később, az U17-es bajnokság egyik legeredményesebb gólvágója lett, 22 bajnokin 37 találattal fejezte be az idényt.
2015-ben felkerült a Palmeiras első csapatához, többnyire csereként pályára lépve 20 bajnokin négy találatig jutott. A következő idényre aztán megszilárdult a helye a friss kupagyőztesnél, 27 találkozón 12 gólt vágott az évad végén bajnoki címet ünneplő zöldeknél. 46 tétmérkőzésen összesen 21 gólt szerzett a naptári esztendőben, közülük tizenötöt júniusig. Nem csoda, hogy a nyár közepén megcsörrent a telefonja. Az már inkább, hogy a hogyléte felől állandóan telefonon érdeklődő – egyszerűen a hangját hallani akaró; jellegzetes, telefonálást imitáló gólörömét is ihlető – édesanyja helyett a Manchester City menedzsere, Guardiola szólalt meg a vonal túlfelén.
„Ez volt az a hívás, amely nyilvánvalóan meghatározta a jövőmet. Guardiola arról beszélt, fontos része lennék a manchesteri projektjének. Ez volt az, amiért a Cityt választottam a következő klubomnak. Akkoriban többen is érdeklődtek irántam, de a beszélgetéssel elnyerte a bizalmamat.”
Jesus 27 millió fontért cserébe a következő év januárjában csatlakozott az angolokhoz. Remekül kezdett: már a második meccsén kezdőként kapott lehetőséget, és egy góllal és egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat a West Ham United ellen. A következő fordulóban a Swansea ellen megint kezdett – ezúttal duplázott. A Bournemouth ellen viszont csak 15 percet tölthetett a pályán – sérülés miatt. Jesus két és fél hónapot hagyott ki, csak április végén, a Manchester United elleni rangadón térhetett vissza.
„Borzasztóan nehéz időszak volt. Csak a sérülés és a kihagyott meccsek körül forogtak a gondolataim. Lelkileg nagyon megviselt, mert tízéves korom óta először kellett hosszabb időt kihagynom. Nem túlzás, az volt eddigi életem egyik, ha nem a legnehezebb periódusa.”
Mindezekkel együtt Jesus beilleszkedése egészen könnyen ment. Ebben nagy segítséget jelentett számára, hogy a City keretében ekkoriban négyen is akadtak brazilok. Mindannyiuk közül Fernandinho volt az, aki leginkább felkarolta.
„Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elképzelte, megpróbálja újra és újra. Lenyűgöző a szorgalma és a fegyelme. Óriási jövő áll előtte. Csak idő kérdése, hogy a legmerészebb álmait is valóra váltsa” – jellemezte csapattársát a Jesustól majd' 12 évvel idősebb Fernandinho.
De nem csak a rutinos középpályás elismerését vívta ki.
Ahogyan az elmúlt húsz évben a válogatott közelébe került brazil középcsatárok egyike sem, úgy Jesus sem kerülhette el azt, hogy a Fenoménhoz, Ronaldóhoz hasonlítsák – húzza alá az Independent.
„Ő az új Ronaldo” – ezt nem akárki, a háromszoros BL-győztes, a válogatottal két Copa Américát is megnyert Dani Alves jelentette ki, miután Jesus bemutatkozott a selecaóban. Az ifjú csatár két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét az Ecuador elleni 3–0-s sikerből a 2018-as világbajnokságra vezető selejtezősorozatban.
„Egyértelmű a hasonlóság. Az erősségei nagyon emlékeztetik az embert az ifjú Ronaldo erősségeire – ezt már a Chelsea-ben játszó, szintén válogatottbeli csapattárs, Willian mondta az Independentnek. – Csupán húszéves. Nagyon fiatal, még épp csak elindult az útján. De mindene megvan ahhoz, hogy a legnagyobbak közé kerüljön. Ez egyértelmű.”
Azóta pedig már személyesen Ronaldo elismerését is kivívta. Mi több, baráti viszonyt is ápolnak egymással. Mindez egy brazil show-műsor nélkül aligha jöhetett volna össze. Az FFT által felidézett történet szerint Jesus általános meghökkenést keltett Brazíliában, amikor az összes vendéget külön üdvözölte, csak a kétszeres világbajnokot kerülte el látványosan – csak a sor legvégén tért vissza hozzá. Mint utólag magyarázta, a tisztelete jelének szánta. Ronaldónak tetszett a gesztus. Rögvest tanácsokkal, tippekkel kezdte ellátni az ifjú Jesust. A jó viszony pedig azóta is kitart. Sőt, ma már üzlettársak Brazília egyik legnagyobb sportügynökségében, az Octagon Brazilban.
„Mindig is Ronaldo volt a példaképem. Arra vágytam, hogy az ő útját járhassam. Büszke és boldog vagyok, amikor hozzá hasonlítanak. De tudom, még sok a dolgom. Örülök, hogy a visszajelzései szerint jól csinálom, amit csinálok” – mondta erről.
Akad egy harmadik brazil labdarúgó is, akinek sokat köszönhet. Ő pedig Neymar. A két támadónak kulcsszerepe volt abban, hogy 2016-ban olimpiai bajnok lett Brazília. A csapat kapitánya és legeredményesebb játékosa négy góllal (köztük egy büntetővel) a túlkoros Neymar volt, ám ott loholt közvetlenül a nyomában a három akciógólt is jegyző Jesus.
„Neymarral nagyon jó kapcsolatot ápolunk, úgy gondolok rá, mintha a bátyám lenne. Rengeteget segített. Mindenki tudja, hogy milyen nagyszerű játékos, de engem sokkal inkább lenyűgöz, hogy mennyire jó szándékú és segítőkész ember. A viselkedése példaértékű mindenki számára. Rajongok érte” – jellemezte a PSG szélsőjét a már említett FFT-interjúban.
Ám aligha lehet a brazil csatárról anélkül beszélni, hogy ne kerülne szóba vele kapcsolatban csapattársa, Agüero is. Jesus szerint, ha az argentinnal nem is a legjobb barátok, jó viszonyt ápolnak a kezdetektől fogva.
„Melegen üdvözölt, amikor megérkeztem a klubhoz – mondja Jesus a csatárkollégáról. – A csapat tagja vagyok, szeretnék hozzájárulni a közös sikerhez. Én segítettem neki, ő pedig segített nekem. Tisztelem, mert tapasztalt, rutinos játékos. A Citynél nagyra becsülik őt, mert sokat tett a csapatért, rengeteg gólt szerzett, és régóta itt van. A szurkolók imádják. Örülök, hogy jó formában van, mert ezzel lehet nagy hasznára az együttesnek. Mindannyian tudjuk, hogy ha Agüero a csapatban van, bármelyik pillanatban gólt lőhet.”
„Sokat tanulok tőle. És a jövőben is tanulnom kell, mivel vérbeli befejező csatár. Nap mint nap együtt dolgozunk, én pedig figyelem őt, tanulok tőle. Úgy gondolom, ezt kell tennem. Ha nekem is lehetőségem van gólokat szerezni, akkor természetesen én is szeretnék gólokat lőni. És ha esetleg rekordokat is lehetőségem lesz dönteni, akkor azt is örömmel megtenném” – mondta egy másik interjúban.
Hogy a rekordok ideje mikor jön el, még nem tudni. Mindenesetre Manchesterben közeleg az őrségváltás. Bár ebben Agüero sérülései is közrejátszottak, a 2019–2020-as idényben eddig több mérkőzésen lépett pályára, mint argentin riválisa, s ha a gólok számában el is marad tőle (21 vs. 18), a gólpasszokat is figyelembe véve több találatból is vette ki a részét közvetlenül (27 vs. 24). Erre pedig eddigi manchesteri karrierjük alatt nem volt példa…
Bár nyáron a Real Madrid egyik topkiszemeltjeként emlegették és a reményeinél kevesebb (a Premier League-ben 29 bajnokin csupán 1019 percnyi) játékidő miatt reálisnak is tűnt a váltása, Guardiola maradásra bírta. Most pedig épp a Real Madrid orra alá törhet borsot.
Persze azért még lesz egy visszavágó.
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–2 (0–0)