Jürgen Klopp nemcsak az eredményeivel vagy a futballjával, hanem magával ragadó személyiségével is lenyűgözi a futballvilágot. A német szakember Dortmundban, majd Liverpoolban is hangos sikereket ért el, de a liverpooliakkal nem feltétlenül a Bajnokok Ligája-győzelem emeli a klub korszakos alakjai közé, hanem az a tény, hogy az ő irányításával lesz harminc szűk esztendő után ismét angol bajnok az együttes.
Sorozatunkban a kezdetektől követjük végig a karizmatikus szakember pályafutását, miközben nemcsak edzői filozófiája, hanem gyerekkora és játékoskarrierje bemutatásával is közelebb próbáljuk hozni az olvasókhoz.
Jürgen Norbert Klopp 1967. június 16-án született Stuttgartban, nagyjából húszéves koráig Baden-Württemberg tartományban, a Németország délnyugati, a Fekete-erdő északi részében található alig kétezres, festői Glattenben élt családjával.
Édesapját, az ekkor kvázi utazó ügynökként dolgozó Norbert Kloppot szigorú, de kedves, karizmatikus, humoros emberként írják le, aki sokat adott megjelenésére és tehetséges amatőr futballista, valamint teniszező volt, és Jürgent is a sport felé terelte (születésének köszönhetően két nővérén csökkent az ez irányú nyomás). A helyi egyesületben párosban teniszeztek, de a későbbi edzőnagyságnak mégiscsak a futball volt az első.
Utóbb persze Norbert Klopp mindenkinek elbüszkélkedett a fiával, maguk között azonban már kritikusabb volt, és próbálta keményen fogni, nővére, Isolde szerint a fiúnak szüksége is volt arra, hogy az út elején kicsit noszogassák.
„Nem mondanám, hogy a világ legtürelmesebb embere volt, úgyhogy kellemetlenül éreztem magam, ha nem teljesítettem olyan jól, mint szerette volna – mondta apjáról Jürgen Klopp a Big Issue-nak adott interjúban. – Született edző, sőt amolyan kiképző őrmester volt. Amikor öt vagy hatéves lehettem, a falunk futballpályáján versenyeztünk, az alapvonaltól a felezőig kellett futnunk. Na most, ha apád nem kerekesszékben van, akkor ebben a korban lehetetlen, hogy megelőzd. Végül hat évembe tellett, hogy legyőzzem. Játékosként talán a gyorsaságom volt a legjobb tulajdonságom, ezt neki köszönhetem. Mindig büszke volt rám, ha a Mainzban játszottam, pedig nem voltam jó futballista. Sajnos egy évvel azelőtt meghalt, hogy edző lett belőlem, de keresztényként hiszek benne, hogy a legjobb helyről nézheti a meccseimet. Persze ha élne, biztos lenne hozzám néhány keresetlen szava, például a szakállammal kapcsolatban.”
„Kloppo” hatéves korában a helyi csapatban kezdett futballozni, és első mérkőzésén eltörte a kulcscsontját, miután összeütközött az ellenfél kapusával, de a következő találkozón felkötött karral is ott volt, hogy ha másképp nem, legalább labdaszedőként segítse a társait. Bár gyerekkorában a Stuttgartnak drukkolt és próbajátékon is szerepelt a klubnál, az nem tartott rá igényt. Időközben egyébként az is megfordult a fejében, hogy orvos lesz, de a jegyeit nézve egyik középiskolai tanára azt mondta neki, reméli, hogy összejön a futballista-pályafutása, különben bajban lesz.
A tejfelszőke tinédzser a TuS Ergenzingenhez szerződött, majd húszévesen nem csak ezt a csapatot, a szülői házat is elhagyta. Amatőr klubok sora következett, a Pforzheim, az Eintracht Frankfurt II, a Viktoria Sindlingen és a Rot-Weiss Frankfurt, miközben sporttudományi tanulmányokba kezdett a frankfurti egyetemen.
„Húszévesen jött el az a pillanat, amely teljesen megváltoztatta az életemet – emlékezett vissza a The Players' Tribune-nek. – Magam is gyerek voltam még, de ekkor született meg a fiam. Valljuk be, nem volt valami jó időzítés. Amatőr focista voltam, közben egyetemre jártam. Hogy ki tudjam fizetni az iskolát, egy raktárban dolgoztam, ahol a mozikba való filmeket tartották. Reggel hatkor megjöttek a teherautók, mi pedig kipakoltuk, majd bepakoltuk a tekercseket. Nagyjából öt órát aludtam naponta, reggel mentem a raktárba, aztán az iskolába, majd edzésre. Közben próbáltam a fiammal is némi időt tölteni. Nem volt könnyű időszak, de sokat megtanított az életről. Az az igazi aggodalom, amikor egy olyan kisember jövője miatt szorongsz, akit te segítettél a világra. Ez az igazi nehézség. Bármi történjék is a futballpályán, az semmi ehhez képest. Többször megkérdezték tőlem, miért vigyorgok mindig, néha még akkor is, amikor kikapunk. Azért, mert megszületett a fiam. Rájöttem, hogy a futball nem élet és halál kérdése. A labdarúgásnak nem nyomorúságot és gyűlöletet kell terjesztenie, a futballnak inspirálnia kell és boldogságot nyújtania, főleg a gyerekeknek.”
Lehet, hogy a futball nem élet-halál kérdése, de a megélhetés szempontjából nem árt, ha az ember minél magasabb szinten műveli, Kloppnak pedig egészen 23 esztendős koráig kellett várnia arra, hogy profi futballista legyen, ekkor lett a Mainz szerződtetett játékosa. A több mint háromszáz Bundesliga 2-es bajnoki tiszteletre méltó szám, a hőn áhított élvonalbeli szereplés azonban nem jött össze, mert a mainziak általában a kiesés ellen küzdöttek, a Hamburg későbbi érdeklődését pedig nem követte klubváltás.
Bár a Mainz mostanra már stabil élvonalbeli együttes, akkoriban finoman szólva sem ömlött a pénz a klubhoz, Raphael Honigstein életrajzi könyvében több akkori társat idéz, akik szerint valós veszély volt, hogy kiesés esetén nemcsak a játékosok karrierje, hanem az egzisztenciája is veszélybe kerül. Ha benn maradtak, tudták, még egy évig van állásuk. Ez talán még elhivatottabbá tette Kloppot, márpedig erre a tulajdonságára amúgy sem lehetett panasz.
A csatárként kezdő, majd egyre hátrébb „szoruló” futballista szorgalmával, munkabírásával a jelek szerint nem volt gond, ezzel és intelligenciájával jól ellensúlyozta képességbeli hiányosságait, sőt a visszaemlékezők igazi vezérként írták le, de ettől még nagy jóindulattal sem lehet kimagasló képességű futballistának nevezni.
„A tehetségemet tekintve negyedosztályú voltam, fejben élvonalbeli – idézi több lap. – Így jött össze a másodosztály.”
Persze ettől még érték sikerélmények, a legnagyobb talán az volt, amikor 1991-ben négy gólt szerzett a Rot-Weiss Erfurt ellen. „Nem tartottam meg a meccslabdát, mert csak egy labda volt. Ha hazavittem volna, még most is keresnék” – idézte fel a Liverpool Echónak.
A beszámolók szerint Klopp sokszor lehordta társait – hogy ez már egy születőben lévő edző kritikája volt, vagy csak a győzni akarása jele, nem tudjuk. Pályafutása vége felé viszont egyre inkább zavarta a tény, hogy tudta, mit kellene csinálnia a pályán, de képtelen volt végrehajtani.
A 2000–2001-es idény idején Klopp egyre közelebb került a visszavonuláshoz, nem sokkal korábban elveszítette évek óta betegeskedő, szeretett édesapját, miközben a Mainz gyengélkedett és többször edzőt váltott, de az edzőcserék ellenére sem javult a helyzet, továbbra is a kiesőzónában szerénykedett. A klub sportigazgatója, Christian Heidel 2001 februárjában kénytelen volt ismét azon gondolkodni, ki üljön le a kispadra, és bevallása szerint olyan döntést hozott, amelynél nem az eszére, hanem az ösztöneire hallgatott.
Felhívta a csapat egyik veterán játékosát, Jürgen Kloppot.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 22-i lapszámában jelent meg.)