PL: Willian fenntartásokkal kezeli a zárt kapus meccseket is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 15:42
Willian, a Chelsea brazil labdarúgója fenntartásokkal fogadja az angol bajnokság újraindításával kapcsolatos terveket, még akkor is, ha a találkozókat nézők nélkül rendeznék meg.

Willian egy interjúban kifejtette: nem tartja rossz ötletnek a zárt kapus mérkőzéseket, de szerinte a világjárvány miatt nagy óvatossággal kell eljárni, hiszen így is megvan a fertőzésveszély kockázata.

„Ha szurkolók nélkül játszunk, a játékosok akkor is fizikai kapcsolatba kerülnek egymással. Márpedig, ha valaki fertőzött, akkor egymás között is terjeszthetjük a vírust. Így én is megkaphatom, majd a meccs után hazamegyek a családomhoz, tőlem pedig megkapja a feleségem vagy a lányaim. Nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel” – mondta Willian, akinek csapattársa, Callum Hudson-Odoi volt az első ismert koronavírusos futballista a Premier League-ben. A 19 éves játékosról március közepén jelentették be, hogy megfertőződött és karanténba került. Willian kifejtette, társaihoz hasonlóan ő is kezet fogott és átölelte Hudson-Odoit.

„Amikor pozitív lett a tesztje, mindannyian aggódtunk. Végül aztán nálam sem jelentkeztek a tünetek, mégis a londoni lakásomban kellett maradnom, mielőtt visszatérhettem volna Brazíliába a feleségemhez és a gyerekeimhez” – mondta.

A 31 éves támadó szerződése június végén lejár a Chelsea-nél – az angol sajtó szerint kérői is vannak –, ezzel kapcsolatban Willian hozzátette, hogy nem jelent számára problémát, ha a meghosszabbított idény miatt tovább kell maradnia, és a rendhagyó szezon végéig a klub rendelkezésére áll.

A PL-klubok pénteken ismét megvitatták a félbeszakított idény lehetséges befejezéseinek modelljeit, és bár egyetértettek abban, hogy valamilyen módon fejezzék be a szezont, azt ne kelljen törölni, egyelőre nem tűztek ki időpontot a folytatásra. Miután a brit kormány további három héttel meghosszabbította a kijárás korlátozására vonatkozó intézkedését, a klubok egyelőre azt sem tudják, mikor kezdhetnek a játékosok edzeni.

Az angol bajnokságban csapatonként kilenc-tíz mérkőzést kellene pótolni a teljes idényhez.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
11 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik