Premier League: akár Ausztráliában is befejeződhet az idény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 13:06
null
Másik kontinensen fejeznék be PL-idényt? (Fotó: AFP)
Ausztráliában játszhatják le az angol labdarúgó Premier League 2019–2020-as bajnoki idényéből még hátralevő mérkőzéseket a The Sun értesülése szerint.

 

A londoni lap úgy tudja, a nyugat-ausztráliai Perth lenne a színhely, ahol ideális az idő, minimális a koronavírussal fertőzöttek száma, nem mellesleg négy nagy stadion áll rendelkezésre a maradék program lebonyolítására, s adott esetben a tévéközvetítéssel sem lesz gond.

A kétmilliós ausztrál város azt követően került a képbe, hogy a PL-klubok pénteki videokonferenciáján közös álláspontra jutottak a felek: csak semleges pályákon lehet befejezni a bajnoki küzdelmeket.

Az angol bajnokság március 13-án szakadt félbe, és még 92 mérkőzés van hátra. A klubok továbbra is eltökéltek abban, hogy a pályán alakuljon ki a végső sorrend, de a folytatást csak akkor tartják elképzelhetőnek, ha ez biztonságos – rögzítették a tanácskozáson.

Hivatalos döntés a folytatásról még nincs, az élvonalbeli kluboknál a tervek szerint május 11-től kezdődnek újra az edzések.

Legfrissebb hírek

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

A Liverpool edzője több játékosát is pihentetheti a Southampton ellen, beszélt Szoboszlairól is

Angol labdarúgás
2025.03.07. 12:03

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.06. 12:47

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23
Ezek is érdekelhetik