Anglia: pozitív vírusteszt miatt maradt el az MU keddi meccse

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 09:51
null
Michael O’Neill elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
Röviddel a kezdő sípszó előtt törölni kellett a Manchester United és a másodosztályú Stoke City keddre tervezett felkészülési labdarúgó-mérkőzését, miután kiderült, hogy a vendégek vezetőedzője, Michael O’Neill megfertőződött a koronavírussal.

A brit média szerdai tudósítása szerint a Stoke már megérkezett az MU edzőközpontjába, amikor kiderült a teszt pozitív eredménye. A klub megerősítette, hogy O’Neill – az északír válogatott volt szövetségi kapitánya – elkapta a vírust, s egyben hozzátette: a szakember karanténba vonul. Azt is közölték, hogy az 50 éves vezetőedző a korábbi öt tesztkör során minden alkalommal negatívnak bizonyult.

Az edzések irányítását mostantól segítője, Billy McKinlay veszi át.

A keddi találkozó a csapatoknak felkészülés lett volna a márciusban félbeszakadt Premier League, illetve Championship jövő heti folytatására.

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00
Ezek is érdekelhetik