Liverpool: a válogatott játékos egy hónappal hosszabbított

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 14:45
null
Adam Lallana (jobbra) az idény végéig marad a Liverpoolnál (Fotó: AFP)
Egy hónappal, az idény végéig meghosszabbította Adam Lallana szerződését a Liverpool labdarúgócsapatának vezetősége – adta hírül a Premier League-ben éllovas klub a hivatalos honlapján.

 

A 32 éves, 34-szeres angol válogatott középpályás megállapodása június 30-án járt volna le a Bajnokok Ligája címvédőjénél, ám a rendkívüli helyzetre való tekintettel július végéig megtoldották a szerződését, így a szezon hátralévő részében még a csapat rendelkezésére állhat.

„Tudom, hogy sok klub szeretné megszerezni Adamet, és nagyra értékelem, hogy rendesen be akarja fejezni nálunk ezt az idényt. Nagyon fontos szerepe van a csapatban, és örülök, hogy számíthatok rá július végéig” – jelentette ki Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője.

Lallana a nyáron hat év után hagyja el a Liverpoolt, amelyben eddigi 178 mérkőzésén 22 gólt szerzett. A jelenlegi idényben 22 meccsen egy gól és két gólpassz a mérlege.

null

null


Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.10. 23:28

Virgil van Dijk és Mohamed Szalah is hosszabbít a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.10. 15:05

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

A Southampton bejelentette Ivan Juric menesztését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.07. 13:47

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Szoboszlait lecserélték, a Liverpool kikapott a Fulham vendégeként

Angol labdarúgás
2025.04.06. 16:58
Ezek is érdekelhetik