Liverpool: A világ egyik legjobbja válhat belőle – Cafu

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 11:55
null
Cafu nagy potenciált lát a Liverpool védőjében (Fotó: AFP)
A korábbi kiváló brazil jobbhátvéd, Cafu szerint a Liverpoolban futballozó Trent Alexander-Arnold a világ egyik legjobb játékosa lehet a jövőben.

 

A 21 éves angol futballista védőmunkája mellett a támadások segítésében is remekel, az előző idényben például ő osztotta ki a legtöbb gólpasszt a védők között.

„Szenzációs játékos, kivételes tehetség. Ha így folytatja, a világ egyik legjobbja válhat belőle. Megvan benne a potenciál, hogy megnyerje az Aranylabdát. Technikailag tökéletesen képzett, remek kvalitásai vannak. A stílusa a brazilokéra emlékeztet, imádom nézni a játékát. Sokat segít neki, hogy ilyen nagyszerű csapatban játszik” – mondta az ötvenedik életévét éppen vasárnap betöltő Cafu a fifa.com-nak.

A brazilt „természetesen” megkérdezték, hogy kit tart jobbnak, Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót.

„A világ két legjobbjáról beszélünk, tizenöt éve a topon vannak. Az egyik hat, a másik öt díjat zsebelt be, nehéz választani közülük. Mindketten varázslatos játékosok.”

És hogy ki léphet a két klasszis nyomdokaiba?

„Neymar. Mindene megvan ahhoz, hogy a földkerekség legjobb játékosa legyen.”

Legfrissebb hírek

Ez már több mint pech: Neymar úra megsérült!

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Állig felfegyverzett biztonsági főnököt szerződtetett Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.04.15. 14:55

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Cristiano Ronaldo duplájával nyert az Al-Naszr a szaúdi Pro League-ben – videó

Minden más foci
2025.04.12. 22:18

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10
Ezek is érdekelhetik