Fekete macskák: a Sunderland sosem volt méltóbb a becenevére

A Sunderland AFC másfél hete, december 5-én játszotta zsinórban a 100. bajnoki mérkőzését az angol harmadosztályban, azaz a League One-ban. A csapat a sereghajtó Wigan Athletictől kapott ki 1–0-ra. A mérkőzés alakulása jól jellemzi a csapat elmúlt három évét is: a vendégek már a 16. percben megszerezték a vezetést, mindezt az első gólszerzési kísérletükből. A Sunderland ezt követően tizenhat helyzetet dolgozott ki, de csak háromszor találta el ellenfele kapuját, gólt szerezni pedig nem tudott minden erőfeszítése ellenére sem. Mint aki fekete macskát látott. Csakhogy ezesetben ők maguk a „fekete macskák”, ahogyan azt a klub beceneve is tartja.

Az észak-angliai klub a 2016–2017-as idény végén esett ki a Premier League-ből, majd bár a rögvest feljutást célozta meg, még egy osztályt zuhant, 2017–2018-ban a Championship utolsó, azaz 24. helyén zárt. Két év alatt két osztállyal került lejjebb az a csapat, amely addig története során 86 idény húzott le az élvonalban, harmincat a másodosztályban, és csupán egyetlenegyet a harmadikban. 1987–1988-ban első nekifutásra bajnokként sikerült is visszajutnia onnan. Ezúttal viszont nem. Sőt...

A csapat hiábavaló küzdelmét rendkívül közvetlen és érzelmes formában tárta a nézők szeme elé a Netflix Sunderland 'Til I Die, azaz magyarul Sunderland, amíg csak élek című sorozata, melynek első évadjával itt, a másodikkal pedig itt foglalkoztunk részletesen. Csakhogy a klub hányattatott sorsa nem ért véget a második évad végén berekesztett sorozattal.A Netflix keltette „hájp” mellett Magyarországon Fülöp Márton miatt is különleges figyelem övezheti a klubot, hiszen az egykori válogatott kapus több 40 PL-meccsen kapott lehetőséget az együttesben 2007 és 2010 között.

A sztori ott ért véget a tévében, hogy a mintegy 25 éves regnálása után a klubon túladó Ellis Short helyére érkezett Charlie Methven, Stewart Donald tulajdonoskettős hiába próbálta tisztán üzleti működésre átállítani a klubot, képtelenek voltak a költségvetést stabil lábakra állítani. A csapat ráadásul nem tudott visszajutni a másodosztályba sem, a rájátszás döntőjében 2–1-re kikapott a Charlton Athletictől. „Mi sohasem ünnepelhetünk...” – potyogtak a sorozat egyik főszereplőjének választott drukker könnyei a Wembley lelátóján. Donaldék ennek ellenére fogadkoztak, visszahozzák a Stadium of Light, azaz a Fény Stadionjának régi csillogását.

A 2019–2020-as idény azonban ismét csak nem a tervek szerint alakult: hiába volt a csapat öt fordulót követően veretlen, s számlált 10 kör után is csupán egy vereséget, a rengeteg döntetlen miatt a negyediknél előkelőbb helyen egy percig sem állt. A november-decemberi időszak vereségeinek „köszönhetően” pedig egészen a tabella közepéig süllyedt vissza. Január-februárban ismét jobb formát mutatott az idény közben kinevezett Phil Parkinson irányításával, ám a koronavírusjárvány mindent hiábavalóvá tett. A Sunderland márciusban, a bajnokság felfüggesztése előtt zsinórban három meccsen maradt nyeretlen, így pedig egy pont híján, de lemaradt a top hatról, ezzel együtt pedig a csonkaidény végi rájátszásról, amely a feljutókról döntött.

Mintha nem lett volna elég a Sunderland számára a pandémia jelentette bizonytalanság, a Methven, Donald páros kezdeti lelkesedése is a múlté lett: a klub nyáron ismét eladósorba került, a két klubvezető háttérbe vonult, a pénzcsapokat pedig teljesen elzárta.

Mindez meghatározta Parkinson idény előtti lehetőségeit is. Jelentősen szűkítve azokat. Nem kevesebb mint 23 játékos szerződését bontották fel, további hatan vagy ingyen, vagy nyilvánosságra nem hozott összegért cserébe távoztak a csapattól. A két utánpótlás-válogatott tizenhét éves, Logan Pye és Joe Hugill ért pénzt a Manchester Unitednek, miközben a Sunderlandnek jelen körülményei között sansza sem volt megtartani őket. Tizenheten érkeztek, de közülük csak két játékosért, a koszovói Arbenit Xhemajliért és az angol Josh Hawkesért fizettek átigazolási díjat. Összesen három felkészülési mérkőzést játszottak, mindhármat alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen, s bár mindhármat megnyerték, a játék finoman szólva is kivetnivalókat hagyott maga után.

Ezzel együtt az idény nem indult rosszul, a hetedik fordulóig, és az angol labdarúgás másik mélymerülő csapatával, a Portsmouth-szal való találkozóig veretlen volt a csapat. Csakhogy a 10. fordulót követően ötmeccses nyeretlenségi szériába süppedt a Sunderland, ez pedig Parkinson állásába került. A helyére néhány hetes spéttel kinevezett Lee Johnson a 12. edző lett a csapatnál tíz év alatt...

Egészen döbbenetes, de a Sunderland körüli válságot tökéletesen példázza, novemberben volt olyan periódus a klub életében, amikor sem vezetőedzője, sem klubigazgatója, sem sportigazgatója, sem akadémiai vezetője, de még U18-as edzője nem volt a klubnak – hívta fel a figyelmet a The Athletic. A végtelen amatörizmust tapasztaló szurkolóknál akkor telt be a pohár, amikor november végén forráshiányra hivatkozva menesztették John Cooke-t, a csapat korábbi játékosát, aki több mint 25 éve szolgálta a Sunderlandet kit menedzserként. A veteránt a klubházban egyszerűen csak a csapat szíveként emlegették...

„Mindez jól szimbolizálja, mi is lett mára a Sunderland – egy csapat, szív nélkül” – mondta „Cookie” menesztéséről Connor Bromley, a Roker Report podcast házigazdája, aki évtizedek óta szurkol a csapatért. – „Csak abban az értelemben volt klub, hogy hétvégente pályára küldött játékosokat. A működés szombattól szombatig hibás volt. Nincs jobb hasonlatom, ha a Sunderland autó lenne, biztos, hogy megbukna a kötelezőjén. Olyan rossz ebben a pillanatban, semmi nem működik úgy, ahogyan kellene.”

Bromley The Athletic által idézett szavai néhány órával azelőtt hangoztak el, hogy a csapat bejelentette volna az új sportigazgatót, Kristjaan Speakmant.

Speakman az elmúlt 10 évben azzal tette le a névjegyét a brit labdarúgásban, hogy utánpótlás-igazgatóként majd sportigazgatóként stabilizálni tudta a 2010-es évek elején megrogyott anyagi helyzetbe került Birmingham Cityt a másodosztályban. A csapat ugyan 2011 óta nem tudott visszajutni az élvonalba, de rendre olyan fiatalokat tudott jó pénzért a Premier League-felé továbbadni, mint Jack Butland, Demarai Gray vagy Nathan Redmond. Legutóbbi sztárpalántájukról, a Dortmund által 17 éves kora ellenére 23 millió euróért megvásárolt Jude Bellinghamről nem is beszélve.

A Speakman székfoglalójában elhangzottak szerint ez az út lehet a Sunderlandé is. Szeretné rövid időn belül stabil másodosztályú tagsághoz segíteni a patinás klubot, miközben reményei szerint nem tékozolják el aprópénzért akadémiájuk tehetségeit. Nem úgy, ahogyan nyáron a Pye, Hugill kettőssel történt.

„Nincs is annál nagyobb baklövés, mint 15-16 éves gyerekeket gyorsan eladni, csak azért, hogy az aktuális számlákra legyen pénz. A klub minden ilyen transzferrel a jövőjét éli fel” – morgolódott a Sunderland korábbi játékosa, Gordon Armstrong Hugillék esetére utalva.

Speakman víziója mellett a francia multimilliárdos család, Louis-Dreyfusék érdeklődése nyújthat még némi vigaszt az érthetően szkeptikus Sunderland-szurkolók számára. A cégbirodalom 23 éves örököse, Kyril a novemberi híradások szerint már meg is állapodott Methvenék 80 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. Csupán az angol Labdarúgó-szövetség (FA) és az Angol Futball-liga (EFL) jóváhagyása kell a tranzakció befejezéséhez.

Kyril apja, Robert 1996-tól tizenhárom éven át, egészen 2009-es haláláig volt az Olympique Marseille többségi tulajdonosa. A Louis-Dreyfus család üzleti partnere Marseille-ben ugyanaz az uruguayi befektető, Juan Sartori volt, aki 2018-ban – Short kivonulásakor – Sunderlandben csendestárs lett 20 százalékos részesedésével. A két család ráadásul továbbra is érdekelt a francia labdarúgásban, Louis-Dreyfusék ötszázalékos kisebbségi tulajdonosok maradtak Marseille-ben, míg Sartori felesége lévén az AS Monacóhoz kötődik, ott ugyanis a hölgy édesapja, Dmitrij Ribolovljev a többségi tulaj. Más kérdés, hogy egyik egyesület sem a stabilitásáról volt híres az utóbbi években.

Amikor Speakmant december elején a lehetséges tulajdonosváltásról kérdezték, úgy felelt, a megállapodás lehetőséget adna a Sunderlandnek arra, hogy „visszataláljon a valódi identitásához”, illetve „hosszú távú célokat kitűzve lehessen építkezni” a klubházban.

Amilyen mélyre került a klub 2020-ban, onnan türelem és hosszú távú tervek nélkül aligha lehet visszakapaszkodni.

Johnson a már említett Wigan elleni zakóval debütált a Sunderland kispadján. Azóta két forduló telt el, a Lincoln Cityt idegenben 4–0-ra kiütötte a csapat, míg az AFC Wimbledonnal 1–1-es döntetlent játszott. A rájátszás szempontjából hangsúlyos hatodik helytől kettő, a listavezető Hull Citytől hat pont választja el az együttest. Decemberben még négy bajnoki vár a Sunderlandre, ezek közül a Shrewsbury elleni találkozó a „kötelező”, a Blackpool, az Accrington és – reményeik szerint – a Hull elleni is a „ki-ki” kategóriába tartozik.

Vajon 2021-re sikerült leküzdeni a „fekete macskák” átkát?