Wolves: Jiménezt hamarosan kiengedhetik a kórházból

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 09:35
null
Raúl Jiménez az Arsenal ellen szenvedett koponyatörést (Fotó: AFP)
A Wolverhampton Wanderersnél bizakodóak Raúl Jiménez állapotát illettően: a klubnál remélik, hogy a labdarúgót a jövő hét elején hazaengedik a kórházból.

Mint ismert, a 29 esztendős csatár a Wolves vasárnapi,Arsenal elleni rangadójánszenvedett súlyos sérülést– Raúl Jiménez a meccs ötödik percében, egy szöglet után fejelt össze David Luizzal, s hosszas ápolás után le is kellett cserélni.

A támadónál megállapították, hogy koponyatörést szenvedett, ami miatt rögtön megoperálták. Matt Perry, a Wolves csapatorvosa a BBC-nek szerdán arról beszélt, hogy abban reménykedik, Jiménezt már a jövő hét elején kiengedik a kórházból.

„Örülünk az állapotáról szóló jelentéseknek, ezek alapján Raúl felépülése nagyon jól halad, és ezek arra engednek következtetni, hogy akár már a jövő hét elején készen állhat arra, hogy elhagyja a kórházat. Bármely hasonló jellegű sérülésnél bizonytalan a visszatérés pontos ideje, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy Jiméneznek most mire van szüksége: pihenésre és nyugalomra.”

Hétfőn, az operációt követően Jiménez a közösségi oldalára posztolt: a mexikói játékos megköszönte a jókívánságokat, s reméli, hogy minél hamarabb visszatérhet a pályára.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
Tegnap, 14:24

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:43

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:16

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:07

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:41
Ezek is érdekelhetik