PL: Jiménez már edzett, de a Wolves visszahívta a támadóját

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 11:17
null
Patrick Cutronénak vissza kell térnie Angliába (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton visszahívta Patrick Cutronét a Fiorentinától.

 

Az olasz utánpótlás-válogatott csatár tavaly januárban, kölcsönszerződés keretében csatlakozott a Fiorentinához, ám a két klub szerdán bejelentette, hogy a megállapodást megszüntetik, ennek eredményeként Patrick Cutrone visszatér Angliába.

A Wolves döntésének ahhoz lehet köze, hogy Raúl Jiménez, az alakulat támadója decemberben, az Arsenal elleni rangadón súlyosan megsérült, amikor egy szöglet után összefejelt David Luizzal – a játékosnál megállapították, hogy koponyatörést szenvedett, a kórházba szállítása után pedig rögtön megoperálták.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Jiménez mikor léphet ismét pályára, a Wolverhampton viszont szerdán jó hírekkel szolgált: a mexikói csatár egyelőre ugyan könnyített munkát végezve, de visszatérhetett a csapat edzésére.


Legfrissebb hírek

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
19 órája

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:43

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54
Ezek is érdekelhetik