Felkészülés: sima győzelemmel hangolt a bajnoki rajtra a Pool

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 22:07
null
Könnyedén nyert spanyol ellenfelével szemben a Liverpool (Fotó: AFP)
Az Athletic Bilbao elleni vasárnapi 1–1-es döntetlen után az Osasunát már 3–1-re legyőzte a Liverpool a két együttes hétfői felkészülési mérkőzésén.

Szerencsétlenül indult a spanyol csapat számára a találkozó, hiszen Jesús Arejo öngólt szerzett a 14. percben, majd hét perccel később Roberto Firmino találatával már 2–0-ra vezetett a Liverpool. Az első játékrész rendes játékidejének vége előtt három perccel aztán a brazil támadó ismét eredményes volt, így a szünetre 3–0-s hazai előnynél vonulhattak a felek.

A fordulás után aztán következtek a cserék, Thiago, Henderson és Origi is érkezett többek között a Liverpoolnál, azonban a 70. percben Kike révén szépíteni tudott az Osasuna. Végül újabb gól már nem született, így 3–1-es győzelemmel zárta a felkészülést a Liverpool.

Az angol együttes keretében nem volt ott Xherdan Shaqiri, akiért a L'Équipe szerint bejelentkezett az Olympique Lyon.

A Liverpool a Norwich City ellen kezdi meg a bajnokságot augusztus 14-én 18.30-as kezdettel.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool–Osasuna 3–1 (3–0)
Liverpool:
Kelleher – N. Williams, Konaté, J. Gomez (R. Williams,60.), Cimikasz (Beck, 71.) – Chamberlein, Fabinho (Clarkson, 60.), C. Jones (Woodburn, 30.) – Gordon (Origi, 46.), Firmino (Thiago, 59.), Minamino (Henderson, 71.)
Gólszerzők: Areso (14. – öngól), Firmino (21., 41.), ill. Kike (70.)

Legfrissebb hírek

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

„Húszezer főnököm van” – exkluzív interjú az Osasuna kereskedelmi igazgatójával, Luis Arreguivel

Képes Sport
2025.04.14. 13:19

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14
Ezek is érdekelhetik