PL: CR egy hónapja elmondta, hogy az MU-ba igazol – Habib

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 20:32
null
CR és Habib jó barátok (Fotó: AFP, Getty Images)
A volt MMA-harcos, Habib Nurmagomedov elmondta, már egy hónapja tudott arról, hogy Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedbe igazol.

 

Cristiano Ronaldo és Habib Nurmagomedov jó kapcsolatot ápolnak, már több képen is láthattuk együtt a klasszis sportolókat.

Habib maga is elárulta, hogy jó barátságban van a portugál zsenivel, állítása szerint ő már régóta tudta, hogy Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester Unitedbe.

„Egy hónapja elmondta, hogy a Manchester Unitedbe igazol. Tudtam, hogy az üzlet létrejön majd. Szerintem az MU-ba jobban illik, mint a Juventusba. Számomra nem volt meglepő, hogy hazatért” – mondta Habib az rt.com oldalának.


Leginkább azért érdekes, amit Nurmagomedov állít, mert többször is azt olvashattuk az angol médiában, hogy Cristiano Ronaldo a „vörös ördögök” városi riválisához, a Manchester Cityhez szerződhet.

Mostanában egyébként a korábbi UFC-harcos is komolyabban foglalkozik a labdarúgással: a 29–0–0-s mérlegű MMA-s az orosz harmadosztályú FK Legion Dinamóhóz szerződött, ezt maga a klub jelentette be egy képpel a hivatalos Instragram-oldalán.

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11
Ezek is érdekelhetik