Chelsea: Ha Wernert Van Persie-hez hasonlítjátok, kisétálok innen – Van der Vaart

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 13:20
null
Van der Vaartnak nem tetszett, hogy Van Persie-hez hasonlították Wernert (Fotó: AFP)
Sziporkázott Rafael van der Vaart a Zenit–Chelsea Bajnokok Ligája-meccset (3–3) közvetítő Ziggo Sport adásában – már ha sziporkázásnak lehet nevezni, hogy a korábbi kiváló labdarúgó vérig sértette Timo Wernert.

 

Még úgy sem igazán tudta meggyőzni képességeiről Timo Werner a korábbi holland futballistát, hogy két gólt is rúgott a Zenitnek a Chelsea legutóbbi BL-meccsén. Történt ugyanis, hogy a német csatár tizenhatoson belüli mozgását Van der Vaart válogatottbeli csapattársa, Robin van Persie mozgásához hasonlították, mire a jelenleg a dán másodosztályban másodedzőként dolgozó szakember azzal fenyegetett, hogy kisétál a stúdióból.

„Ha Wernert még egyszer Van Persie-hez hasonlítjátok, akkor kisétálok innen” – mondta Rafael van der Vaart a 2020 júliusában 53 millió euróért elkelt német játékosról, aki Londonba való szerződése óta 65 tétmeccsen 17 gólt szerzett, míg Van Persie190 találatot termelt az Arsenalban és a Manchester Unitedben.

Nem Werner volt az egyetlen játékos, akiről lesújtó véleményt formált a mára már inkább beszólásairól, mintsem szabadrúgásairól ismert Van der Vaart: korábban elmondta, nem érti, a „vörös ördögök” hogyan fizethettek ki 90 millió eurót a Leicesternek Harry Maguire játékjogáért.

„Most komolyan. 90 millió euróról beszélünk. Van Dijk ennyi erővel 300 millió eurót ér.”

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
19 órája

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
21 órája

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11
Ezek is érdekelhetik