Liverpool: négyen meggyógyultak, visszatérnek a keretbe

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.27. 16:28
null
Virgil van Dijk is visszatérhet a Liverpool keretébe (Fotó: AFP)
Négy játékos, köztük három meghatározó futballista is visszatér a Liverpoolba azt követően, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen vagy el kellett különíteni őket.

Jürgen Klopp vezetőedző a Leicester City elleni keddi bajnokin újra számíthat a holland Virgil van Dijkre, a spanyol Thiago Alcantarára, valamint a brazil Fabinhóra, illetve a 20 esztendős Curtis Jonesra.

A német szakember megjegyezte, jelenleg mindössze egy fiatal játékos, illetve a szakmai stáb két tagja van karanténban. Hozzátette ugyanakkor: a helyzet kiszámíthatatlan, minden reggel abban bízik, hogy az adott napon nem lesz új fertőzött a klubnál.

A Liverpool vasárnap a Leeds Uniteddel találkozott volna, de a mérkőzést el kellett halasztani. A „vörösök” jelenleg a második helyen állnak a Premier League-ben, a hátrányuk hat pont a címvédő Manchester Cityvel szemben.

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Kiderült, hány mérkőzést hagy ki a liverpooli derbi végén kiállított Arne Slot

Angol labdarúgás
2025.02.13. 12:15

A nagy liverpooli balhé – Slot nem nyilatkozott, Van Dijk szóba hozta a játékvezetőt… Képek, videók!

Angol labdarúgás
2025.02.13. 08:45

Kikapott Plymouthban, és kiesett az FA-kupából a tartalékos Liverpool

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:49
Ezek is érdekelhetik