MU: Cristiano Ronaldo már a City-meccs előtt hazautazott Portugáliába – sajtóhír

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 08:58
null
Cristiano Ronaldo a hivatalos kommunikáció szerint csípősérüléssel bajlodik, ám ezt többen megkérdőjelezik (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo hivatalosan sérülés miatt hagyta ki a manchesteri derbit, de az indoklást többen megkérdőjelezik.

 

Nagy visszhangot váltott ki, hogy a Manchester Unitedet erősítő Cristiano Ronaldo kihagyta a Manchester City elleni derbit, amelyen csapata 4–1-es vereséget szenvedett az Etihad Stadionban, a második félidőben mutatott játék alapján egyébként nagyobb is lehetett volna a különbség.

A „vörös ördögöket” irányító Ralf Rangnick a találkozó előtt azt mondta, a portugál sztár a csípőjével bajlódik, de ezt többen, így a szakértőként dolgozó korábbi United-játékos Roy Keane is kétségbe vonta, sőt olyan pletykák is felröppentek, hogy a támadó nem kezdett volna, s ezen megsértődött. Ezek persze találgatások, de a lefújás után a megbízható forrásnak tartott The Athletic arról számolt be, Cristiano Ronaldo még a találkozó előtt visszautazott hazájába.

Ez nem jelenti azt, hogy a sérülésről szóló hír ne lehetne igaz, a hiányzóknak nem kötelező kimenniük a mérkőzésekre, de a lap szerint lépése meglepte játékostársait is, mert úgy vélték, jelenléte a csapat hasznára válhatott volna, még úgy is, hogy nem játszik. A manchesteriek szombaton a Tottenham ellen lépnek pályára, még nem tudni, hogy a harminchét éves klasszis bevethető lesz-e.

„Hinnem kell az orvosi stábomnak  – reagált Ralf Rangnick a Sky Sportsnak a találkozót követően. –   A csapatorvos péntek reggel azt mondta nekem, Cristiano Ronaldo nem tud edzeni, mert valami van a csípőjével, és szombaton is ez volt a helyzet, ezért nem került be a keretbe.”

A The Guardian szerint egyébként Marcus Rashford is elégedetlen, főképpen azután, hogy Edinson Cavani és Cristiano Ronaldo távollétében sem került be a kezdőcsapatba. A huszonnégy esztendős csatár el is hagyhatja nevelőegyesületét, bár sok függ attól is, ki veszi át az elvileg az idény végéig kinevezett Ralf Rangnick helyét. Az angol lapok szerint továbbra is Mauricio Pochettino (PSG) és Erik ten Hag (Ajax) a két kiszemelt.

EMLÉKEZTETŐ
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 4–1 (2–1)
Manchester,
Etihad Stadion, 53 165 néző. Vezette: Michael Oliver
MAN. CITY: Ederson – Walker, Stones, Laporte, Cancelo – De Bruyne (Gündogan, 80.), Rodri, Bernardo Silva – Mahrez, Foden, Grealish. Menedzser: Pep Guardiola
MAN. UNITED: De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Alex Telles – McTominay, Fred – Sancho, Bruno Fernandes, Pogba (Rashford, 64.) – Elanga (Lingard, 64.). Menedzser: Ralf Rangnick
Gólszerző: De Bruyne (5., 28.), Mahrez (68., 90+2.), ill. Sancho (22.)

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
1 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
5 órája

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
6 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik