ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Liverpool–Manchester United 4–0 (2–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Atkinson
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Henderson, Fabinho (J. Milner, 86.), Thiago – Szalah, Mané, L. Díaz (Jota, 70.). Menedzser: Jürgen Klopp
MU: De Gea – Wan-Bissaka, P. Jones (Sancho, a szünetben), Maguire, Lindelöf, Dalot – Pogba (Lingard, 10.), Matics – Elanga (Mejbri, 84.), B. Fernandes, Rashford. Menedzser: Ralf Rangnick
Gólszerző: L. Díaz (5.), Szalah (22., 85.), Mané (68.)
ÖSSZEFOGLALÓ
A Liverpoolnak a bajnoki cím, a Manchester Unitednak pedig a BL-indulást érő negyedik pozíció elérése a legfőbb célja ebben a Premier League-idényben, így a szokásosnál is motiváltabb lehetett a két fél az egymás elleni rangadó előtt. A meccshangulatot azonban gyászhír tompította: Cristiano Ronaldo hétfőn tudatta a világgal, hogy elhunyt újszülött kisfia. Emiatt a pályán sem volt ott kedd este.
Az ötszörös aranylabdás klasszison kívül is volt több fontos hiányzója az MU-nak, így a kezdőcsapat is tartogatott meglepő neveket – ott volt például Phil Jones is, aki korábban csak egy PL-meccsen jutott lehetőséghez ebben az idényben. A mérkőzés aztán nem is indult jól a manchesteriek számára: Sadio Mané kiugratása, majd Mohamed Szalah jó ütemben középre tett labdája után Luis Díaz szerezte meg a vezetést a Liverpoolnak az 5. percben.
1. Liverpool | 32 | 23 | 7 | 2 | 83–22 | +61 | 76 |
2. Manchester City | 31 | 23 | 5 | 3 | 72–20 | +52 | 74 |
3. Chelsea | 30 | 18 | 8 | 4 | 64–23 | +41 | 62 |
4. Tottenham | 32 | 18 | 3 | 11 | 56–38 | +18 | 57 |
5. Arsenal | 31 | 17 | 3 | 11 | 45–37 | +8 | 54 |
6. Manchester United | 33 | 15 | 9 | 9 | 52–48 | +4 | 54 |
7. West Ham | 33 | 15 | 7 | 11 | 52–43 | +9 | 52 |
8. Wolverhampton | 32 | 15 | 4 | 13 | 33–28 | +5 | 49 |
9. Leicester City | 30 | 11 | 7 | 12 | 46–50 | –4 | 40 |
10. Brighton & Hove Albion | 32 | 9 | 13 | 10 | 29–37 | –8 | 40 |
11. Brentford | 33 | 11 | 6 | 16 | 41–49 | –8 | 39 |
12. Southampton | 32 | 9 | 12 | 11 | 38–52 | –14 | 39 |
13. Crystal Palace | 31 | 8 | 13 | 10 | 43–40 | +3 | 37 |
14. Newcastle | 32 | 9 | 10 | 13 | 36–55 | –19 | 37 |
15. Aston Villa | 31 | 11 | 3 | 17 | 42–46 | –4 | 36 |
16. Leeds United | 32 | 8 | 9 | 15 | 38–68 | –30 | 33 |
17. Everton | 30 | 8 | 4 | 18 | 33–52 | –19 | 28 |
18. Burnley | 31 | 4 | 13 | 14 | 26–45 | –19 | 25 |
19. Watford | 32 | 6 | 4 | 22 | 30–62 | –32 | 22 |
20. Norwich City | 32 | 5 | 6 | 21 | 22–66 | –44 | 21 |
PERCRŐL PERCRE
Három perc a ráadás.
A szurkolók közül sokan már hazafelé indultak.
A gól óta azt történik, mint az első félidő elején: a Liverpool higgadtan járatja a labdát, a Manchester United pedig próbálkozik ugyan megszerezni azt, de ha így is tesz, nem tud veszélyes támadásokat vezetni.
Díaz, Szalah és Mané is szerzett egy gólt, valamint kiosztott egy gólpasszt.
62. perc: Jordan Henderson maradt lent a földön, de aztán felállt – tudja folytatni a mérkőzést.
Visszaállt, és csak labdajáratással fárasztja ellenfelét a Liverpool, míg az MU próbálkozik ugyan a labdaszerzésekkel, de kevés sikerrel teszi mindezt.
55. perc: Eltelt tíz perc, de kapura lövést még nem jegyezhettünk fel ebben a félidőben. Az MU továbbra sem lőtt még a meccsen...
A folytatás egyelőre olyan mint az első játékrész vége: a Liverpool zavartalanul járatja a labdát, a Manchester United pedig nem erőlteti a letámadást.
Kicsit csúszik a második félidő kezdete – Martin Atkinson technikai berendezését kellett rendbetenni.
A Manchester United védelme immár 74 alkalommal kapitulált a Liverpool ellen a Premier League-ben – többször mint bármelyik másik csapat ellen.
Egy perc a ráadás.
Szűk egy félidő után 9–0 a lövések száma, 78–22-es labdabirtoklással.
44. perc: Luis Díaz távolról lőtt, De Gea magabiztosan hárított.
42. perc: Szalah lépett be ismét a védők mögé, Maguire pedig összehozta a hetedik liverpooli szögletet.
Az utóbbi percekben a Manchester United eljutott első labdaérintéséig a Liverpool tizenhatosán belül, míg a túloldalon nyugodtak a hazaiak, labdát járatnak, s egy-egy hosszabb átadás után újabb támadásokkal próbálkoznak meg.
34. perc: Újabb liverpooli gól, de les! Fabinho jutott be a tizenhatoson belülre, majd hosszas kivárás után nem lőtt, hanem Díaznak passzolt, aki betalált, de lesen volt.
32. perc: Az ötödik liverpooli szögletet követi egy hatodik is – Maguire fejelte ki a labdát. Nem sokkal később Mané közeli lövését védte De Gea, de mint kiderült, lesen volt a szenegáli.
30. perc: Szalah lépett be a tizenhatoson belülre, csinált egy cselt, lőtt, de megpattant a labdája, De Gea pedig odaért.
A virtuális tabellán a Liverpool átvette a vezetést a Manchester City előtt.
A LIVERPOOL MÁSODIK GÓLJÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!
22. perc: GÓÓÓL! Totális dominancia – növeli előnyét a Liverpool! Hosszas labdajáratás után Manl egy varázslatos mozdulattal emelt a tizenhatoson belülre Szalah elé, aki a kapu ziccerben, a kapuval szemben nem hibázott. 2–0
Egyelőre úgy tűnik, hiába a mérkőzés előtti taktikai változtatás Rangnicktól, a Liverpool teljes kontroll alatt tarja a mérkőzést.
16. perc: Mané próbálkozott meg egy lövéssel – Maguire lábáról pattant szögletre a labda. A sarokrúgásból nagyobb veszély nem lett.
A csere után Bruno Fernandes lépett vissza Matics mellé a középpályára, Lingard a támadósorba csatlakozott Elanga és Rashford mellé.
7. perc: Ahogyan ígérték a Liverpool-szurkolók, a 7. és a 8. perc között álló tapssal tudatták együttérzésüket a kisfiát gyászoló Cristian Ronaldóval.
A LIVERPOOL VEZETŐ GÓLJÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!
3. perc: A Liverpool azonnal magához ragadta a kezdeményezést – az első Tren Alexander-Arnold-beadást Lindelöf fejelte ki.
A Liverpool szokásos vörös szerelésben, a Manchester United kék mezben futott ki a pályára.
Már szól a You"ll Never Walk Alone – hamarosan kezdődhet a mérkőzés!
ELŐZMÉNYEK
A két csapat őszi rangadóján még Ole Gunnar Soskjaer irányította az MU-t, az akkor hazai pályán játszó manchesteriek pedig egészen pocsék teljesítményt nyújtottak: a Liverpool Mohamed Szalah mesterhármasának is köszönhetően 5–0-ra győzött. Eljött a visszavágás ideje? A két csapat formája, és a United kezdőcsapata nem feltétlen ezt mondatja – legalábbis előzetesen.
A Liverpoolnál csak Roberto Firmino hiányzik sérülés miatt, a túloldalon azonban egészen veretes a névsor: Fred, Edinson Cavani, Luke Shaw, Raphaël Varane és a csapata által eltiltott Mason Greenwood sem bevethető. Ma pedig az is kiderült, hogy családi okokból kifolyólag Cristiano Ronaldo sem lesz ott a pályán – az ötszörös aranylabdás portugál világklasszis hétfőn tudatta a világgal, hogy elhunyt újszülött kisfia. Bruno Fernandes pár napja autóbalesetet szenvedett, de ő tudja vállalni a játékot.
A Manchester United videója, hangolódás gyanánt
A Liverpool célja egyértelműen a bajnoki cím, miközben a csapat már megnyerte az Angol Ligakupát, döntős az FA-Kupában és elődöntős a Bajnokok Ligájában, tehát még mindegyik versenysorozatban van esélye a végső győzelemre. Jürgen Klopp csapata a PL-ben jelenleg egyetlen ponttal van lemaradva a címvédő, egyben éllovas Manchester Citytől, meccsazonossággal.
A Manchester United ezzel szemben korántsem a klubtörténet legszebb időszakát éli, hiszen Ralf Rangnick kinevezése óta sem tudott számottevően fejlődni, s a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik pozíció elérése sem biztosított – sőt!
Utóbbi miatt a mai az MU számára is egy rendkívül fontos rangadó a mai, a kezdőcsapat (a sérülések nélkül is) azonban tele van meglepetéssel: Rangnick öt védővel áll fel, és bekerült a csapatban az a Phil Jones, akit egész idényben mellőztek, mindössze egy bajnokin kapott lehetőséget.
KÖSZÖNTJÜK OLVASÓINKAT A LIVERPOOL–MANCHESTER UNITED LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁBAN!